Török József: A legendás egyenes fonák

2016. december 10., 09:00 szerző: Jóna István
komment
Borzasztóan rohan az idő. Egyszerűen hihetetlen: Török József, a dunaújvárosi asztalitenisz-sportág atyja nyolcvanéves. A történet hetven évvel ezelőtt kezdődött, amikor a lombfűrésszel furnérlemezből kivágta a pingpongütőjét, és a konyhaasztalon édesanyjával ütögette a pingponglabdát.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

- A hálót pedig rossz nejlonharisnyából csináltuk - kezdi az emlékezést. - Édesanyám kosarazott, ezért nagyon jó gömbérzéke volt a kis labdához is. Az iskolai bajnokságon jól szerepeltem, és felfigyelt rám Békefi György, a Dombóvári Vasutas szakosztályának vezetője. Bonyhádon volt az első versenyem. Jól emlékszem, Dombóváron, a szülővárosomban egy kiskocsmában lehetett pingpongozni. A sörillatú, füstös helyiségben vasárnap mindenki velem akart játszani.

- A kamasz fiú tehát szabadidejét teljesen kitöltötte az asztalitenisszel...

- A gimnáziumban Miriszlai Ernő testnevelő tanárom nagyon haragudott rám. Atlétát akart nevelni belőlem. 11.3-mat futottam százon, és hat métert ugrottam távolba. Nem tudott elcsábítani.

A nyolcvanadik születésnapját ünneplő Török Józsi bácsi szavára ma is hallgatnak a gyerekek: „Tudjátok, a tehetség nem elég a sikerhez, hanem sok-sok munka is kell hozzá”. Ennek a mondatnak a története hetven esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor a lombfűrésszel furnérlemezből kivágta első pingpongütőjét, és a konyhaasztalon édesanyjával ütögették a pingponglabdát
Fotó:Ady Géza

- Gondolom, a pingpong hozta ide, Sztálinvárosba is…

- Ez tényleg így volt. De ’56-ban be kellett volna vonulnom katonának. Menekültem a honvédségtől, és beiratkoztam már itt a vasműs városban egy műszerésziskolába. 1959-ben végeztem, és a meleghengerműben kezdtem dolgozni 1997 augusztusáig mint műszakos programozó. 1957-ben nagyon jó csapat játszott a Sztálinvárosi Vasasban. Semsei, Árvai Pestről jött le. Mindketten NB I-es játékosok voltak. Sápi Tibor akkor szerelt le a honvédségtől. A frissdiplomás Csősz Imre is a csapat tagja lett. Az első évben már bajnokságot nyertünk az NB II-ben, sajnos az osztályozón elbuktunk.

- Hat év után következett a ruhagyár asztalitenisz-csapata Jambrik Ferenc, Sápi Tibor, Csősz Imre és Török József részvételével. Melyik osztályban kezdték a játékot?

- Egészen lent a megyeiben, de egy év után máris az NB II-ben voltunk. 1970-ben ragyogó év következett. Horváth János, Grósz Károly, Ignácz Béla, Sebestyén József és én egy évet pingpongoztunk az NB I-ben. Ez pályafutásom legjobb csapata volt. Játszhattam a későbbi világbajnokokkal: Jónyer Istvánnal, Gergely Gáborral, Klampár Tiborral. Ők akkor tizenhét-tizennyolc évesek voltak. Egyszerűen kiütötték kezünkből az ütőt.

- Közeledünk ahhoz az időszakhoz, amikor Török József kacérkodik az edzősködéssel. Végül megszerette?

- 1973-tól az NB II-es Dunavidéki Vendéglátó női csapatának lettem az edzője. Nagyon szép időszak volt ez a pályámon. Mészáros Judit még ötvenkét évesen, most is játszik a megyei bajnokságban. Nőkkel könnyebb foglalkozni. Pozitív a hozzáállásuk, a ragaszkodásuk, a szorgalmuk. Tizennyolc év a női szakágban nagyon sikeres időszak volt. Maczkóné, Kovács Mariann, Becsei Sarolta, Wiedemann Bea, később a ’80-as évektől Mészáros Judit mellett Boros Mária, Ekker Éva, Sebő Ildikó sikeres csapatot alkottak. Majd ismét következtek a férfiak: Munkás Aladin SE az NB III-ban, a Ferrobeton, a Linde Zsigó Zsigmond vezetésével. Az NB I kitűnő gárdájában játszott Szabó Krisztián, Muskó Péter, Jakab Gábor, Engelmann Zsolt négyes. Azután belépett a Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület, a DASE. Büszke vagyok, hogy több fiatal a segítségemmel vált ügyes játékossá. Szirom Tibor, Ármos József, Váczi Norbert, Kutschi Zoltán, a Mizsei testvérek csak néhányan közülük. Megtanulták tőlem, hogy nem elég a tehetség, szorgalom és sok-sok munka is kell a sikerhez.

- Török Józsefen nem fog az idő. Hajtja magát, dolgozik a kiskertjében, időnként megáztatja bütykeit a gyulai gyógyfürdőben, és változatlanul eljár a Móricz iskola tornatermébe…

- Hetente pedig egyszer ott vagyok az edzéseken. Ha tudok, segítek. Egyébként a DASE vezetőségi tagjának is megválasztottak. Boldog emberként élek. Hatvan év alatt valamit letettem a város sportéletének asztalára. Abban, hogy a pályán maradtam, sokat köszönhetek a feleségemnek. Többször tett azért, hogy ne hagyjam abba. A városi, megyei szövetség elnöke és tagja is voltam. Kétszer megkaptam a Dunaújváros Sportjáért, majd a Fejér Megye Diáksportjáért kitüntetést. Nincs hiányérzetem, elégedett vagyok. A telkemen volt egy pingpongasztal, amit a fiam elvitt, és a garázsban üti a kaucsuklabdát a három unokámmal. Nagy öröm ez!

- Józsikám, kimerült a tollam. Most ennyit egy nagyon szép hatvan évről. De várjuk a többit is. És ha lehetne, van még egy maszek kérésem. Tudom, hogy kertészként, akár a Micsurin-díjat is megérdemelnéd. Megmetszenéd tavasszal az egyetlen barackfámat?

- Megígérem. Szép, formás kis fát faragunk belőle.

Dr. Hanák Tamás, a Dunaújvárosi ASE elnöke:

- Gyerekkorom óta ismerem Józsi bácsit. Az asztalitenisz révén pedig egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Most, hogy a DASE vezetése átalakult, és több személy látja el a feladatokat, egyre jobban elképedünk: hogy tudta mindezeket évtizedeken át Török Józsi bácsi egyedül elvégezni? Olyan embernek ismertük meg, aki egy ügy érdekében rendkívül kitartó. A megvalósítás után mindig rájöttünk, hogy megint neki volt igaza.

Jó humorú, bár nem oldódik a társaságban könnyen, de a barátság mentén mindig kiadja magát. Örök szerelme az asztalitenisz. Élete egyik értelme. Most, hogy idősebb, minden vágya, hogy a gyerekek egyre ügyesebbek legyenek, és komoly sikereket érjenek el a sportegyesületükben. Tőle biztosan meg lehet tanulni az igazságot, hogy a tehetség, az adottság édeskevés az eredményekhez. Ha dobogós akar lenni valaki, annak nagyon sokat kell dolgoznia, gyakorolnia.

Jóna István

2016. december 10., 09:00 szerző: Jóna István

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...