„A sors nem az emberben lakozik, hanem az ember körül” - Mészáros Antal eseményekkel teli életútja

Közel harminc éve egyedül él, ellátja a háztartását, az egyszerű kis lakásban tisztaság és pedáns rend uralkodik, ő maga ápolt.

A nehézségekkel terhes XX. század szinte minden megpróbáltatását a saját bőrén tapasztalta. Szülei a délvidék századfordulós hányattatásait, a trianoni béke kisemberek életére gyakorolt minden nehézségét átélték, még az is csoda, hogy életben maradtak. Szegény, napszámos emberek voltak, akiknek amikor szorgalmuk révén kicsit összeszedték magukat, mindig jött valami történelmi, politikai fordulat az életében, ami mindenüket elvitte, és elölről kellett kezdeniük.

A hat gyerek közül Anti bácsi a második. Éppen csak elvégezte az elemi iskolát, amikor egy módos gazdához adták kanásznak. Az ennivaló az előző évből megmaradt avas szalonna volt, a szállás a fűtetlen nyárikonyha, a ruházat szedett-vedett rongyokból összebuherált valami, de bezzeg a munka, az bőséges volt! A kemény teleken a nagy hóban, a disznók által kitaposott gödörben lehetett megmelegedni egy kicsit, de azt is csak akkor, ha a gazda nem vette észre. Az állatokat azért hajtották ki télen, hogy a jegesre fagyott havat fellazítsák. Így védték a vetést az elfagyástól. Később sikerült egy emberségesebb családhoz kerülnie, akik saját gyerekükként bántak vele. Volt ennivaló, felöltöztették, még zsebórát is kapott. De ez a jólét nem tartott sokáig, mert otthon volt rá szükség, a szüleinek kellett a segítség.

A második világháború utolsó hónapjaiban több kortársával együtt úgy rakták fel egy katonai teherautóra, hogy azt hitte, kivégzés lesz a vége. De szerencsére "csak" munkaszolgálatra sorozták be őket. Javult a helyzet, amikor a magyar hadseregnél tényleges katonai szolgálatra került, egy vasútbiztonsági egységhez. Mindeközben éveken keresztül fogalma sem volt, mi van a szüleivel, élnek-e még egyáltalán a családtagjai. Aztán végül sikerült a családot felkutatnia, valamennyien szerencsésen átkerültek Magyarországra, és kezdték elölről az életet, egy három méter mély, földbe vájt kunyhóban.

Mészáros Antal megtapasztalta az élet minden nehézségét
Fotó: Zsedrovits Enikő

Anti bácsi cselédként, szülei napszámosként próbáltak talpra állni. Nem látta értelmét ennek az életnek, beállt segédmunkásnak a hídépítőkhöz. Ez sem volt könnyű munka, uszályokról kellett kiraknia az építéshez használt anyagokat. Itt hallotta meg 1951-ben, hogy Pentelére munkásokat toboroznak. Így került a városba. Jó döntés volt, mert ettől kezdve kiszámíthatóbbá vált az élete.

Először a vízműnél, hét-nyolc méteres mélységben csatornatisztítói munkát kapott, aztán átkerült az építőiparba. Ebben az időben épült az L1-es, L2-es épület, az Erkel kert, a Liszt Ferenc kert. Jó munka volt, de ő a vasműbe vágyott, ami végül '57-ben teljesült. Előbb a gondnokságra vették fel a lovak gondozására, aztán a halnán dolgozott, ahol a salakból kellett kiválogatni a hasznosítható vashulladékot, amit nagy mágnesek emeltek a teherautókra, hogy a martinban újra beolvaszthassák.

Minden munkát szívesen csinált, és szépen, lassan haladt előre. Bejutott a salaktörőbe, onnan a kokillalehúzóba, majd a kokillacsarnokba. A martin nagyon nehéz, de jól fizető munkahely volt. Munkája révén egzisztenciálisan is gyarapodott, stabil, biztos megélhetése lett. Tanfolyamokra küldték, a szállássorról előbb albérletbe, majd onnan saját lakásba költözhetett. Máig szeretettel beszél a munkahelyéről, megbecsülte, mert őt is becsülték. Nyugdíjba is a vasműből ment.

Anti bácsinak két szenvedélye van, az egyik a tisztaság. Azt mondja, a férfiak nem értékelik a háztartási munkát, mert nem csinálják és nem ismerik a nehézségeit. Ha egyszer is megpróbálnák, biztosan másképp vélekednének a háziasszonyok hozzáértéséről, a mindennapokban viselt terheiről. Nem csoda hát, hogy a mosás, a takarítás megkönnyítésére használható ügyes kis gépeket szerkesztett, amik ma is működnek.

A másik szenvedélye a kerékpározás, de ma már ennek nem tud hódolni. Az utóbbi években több komoly betegségen esett át, és veleszületett látási problémái is nehézzé teszik ma már a közlekedést. Amíg biciklizni tudott, úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Minden szegletét bejárta.

Azt mondja, ez egy csodaszép város! Tágas, virágos, felvidítja az ember lelkét. Büszke rá, hogy valamikor, ha nem is nagy tettekkel, de egy kicsit ő is hozzájárult az építéséhez. Valami hasonlóra utal a címbeli Camus-idézet is: "A sors nem az emberben lakozik, hanem az ember körül."

MOTTÓ

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen.

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.