A szépség mindenütt ott van

Európa zarándokútjain szinte minden korosztályhoz tartozók vándorolnak: az angliai Canterbury-ből az Alpokon túli területekre, Compostellába, az El Caminón, de népszerűek a Fatimába, Krakkóba, Csíksomlyóra vezető utak is. Van, Erzsébet út, Szent Márton út, a Via Francigena Írországból visz Itália földjére. Mennek gyalog, kerékpáron, busszal, úttalan utakon, függőhidakon, erdőben, hegyeken át. Tömegek járják az útjukat, évszaktól, vallástól függetlenül. Az úton lévők között vannak zarándokok és turisták egyaránt. A zarándokot a belső lelki, vallási meggyőződés, a turistát a kalandvágy, a szabadidő eltöltése indítja útra. 

Lebics Edit zarándok, a szó legnemesebb értelmében. A hatvanas évei közepén járt, amikor először útra kelt. Most, túl a hetvenen, már több mint 6000 kilométernyi zarándoklat van mögötte. Egy alkalommal még a Szentatya audienciáján is volt szerencséje részt venni! Világ életében természetjáró volt, de az egészen más! Akiből zarándok lesz, az másképp fogja fel az életet. Sok minden, amit a hétköznapokban az ember észre sem vesz, ott értékessé, fontossá válik, lehet az egy integetés az út menti ház kapujában álló idegentől, vagy egy pohár friss víz. Edit alapvetően kedves, nyugodt, elfogadó, megértő természetű. Sok küzdelem volt az életében, amik megedzették, a nehézségekkel szemben kitartóvá, magabiztossá tették. A lehetetlen idegen dolog a számára!

Lebics Edit pontosan, alaposan megtervezi útjait - aztán rábízza magát az útra
Fotó: Zsedrovits Enikő

Egy Vas megyei kis faluból, Daraboshegyről, gyermekkorában került Dunaújvárosban dolgozó testvéréhez. Egész életét itt élte. Itt járt iskolába, itt találta meg a párját, itt születtek a gyerekei. Felnőttként szerzett pénzügyi felsőfokú végzettséget, sokáig egy nagy vállalatnál dolgozott gazdasági vezetőként, majd férjével magánvállalkozásba kezdtek. Ma is aktívan dolgozik egy állandó változásokkal teli szakmában, ahol nap mint tanulnia kell ahhoz, hogy munkája hibátlan legyen. Fiatalokat megszégyenítő lelki és fizikai erő lakik benne. Ha hozzákezd valamihez, fel sem merül, hogy nem tudja végigcsinálni.

Amikor útra kel, akkor is így van. Az utat jó előre, pontosan megtervezi, rengeteg hasznos tapasztalattal is rendelkezik már, mégis a bizonytalanságok sokasága vár rá. A zarándok reggel még nem tudja, milyen nehézségek elé néz, hogy ér véget a nap, meg tudja-e tenni az aznapi távot. Bízik a Jóistenben, és a végén mindig megoldódik minden. Az út során az ember, ha akarja, ha nem, szembe néz a saját gyengeségeivel. Edit ilyenkor átgondolja mindazt, ami a lelkét nyugtalanítja, új, jobb megoldások jutnak az eszébe, és ettől elviselhetővé válnak az átélt sérelmek, szűnnek a magában cipelt fájdalmak. Ha a lélek erős, abból a test is erőt merít.

Mindenki magában megy, egymástól 2-300 méter távolságra, nyolc-tíz órán keresztül, de tudja, hogy nincs egyedül. Vannak találkozások, amikor leülnek egy közös imára, megpihennek, és felfrissülve folytatják az utat. A nehézségek elviselésében erősítik egymást, de személyes gondjaikkal nem terhelik a többieket. Mindenki segíti a másikat, tanáccsal, jó szóval, vagy a fizikai gondok megoldásához szükséges kellékekkel. Az egymásra utaltság a legjobbat hozza ki az emberekből. Az utolsó napokra még a zúgolódók is lecsendesednek, a terhek elmaradnak út közben, valami átszellemülés történik. Edit lelkileg, hitben megerősödve, érzelmileg feltöltődve tér haza. A táj szépsége, a nyugalom, a mennyei csend, a szemlélődés és befelé fordulás megváltoztatja az embert. Emlékeiben a szépet és a jóságot őrzi, mert „a szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg.”( Rodin)

MOTTÓ

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen. Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.