A trianoni békeszerződés nemzetgyilkos rendelkezés

Nagyon jó példa erre a trianoni békeszerződés nemzetgyilkos rendelkezése, amikor is Magyarországot a történelem során szinte páratlanul megcsonkították, területének több mint a kétharmadát, lakosságának pedig több mint felét akaratuk ellenére szláv és román uralom alá helyezték.

A 1910-ben még 20 886 487 fős Magyarország lakossága a békeszerződést követően 7 615 117 főre esett vissza. Csaknem teljesen elvesztek az ország természeti kincsei, az aranya, ezüstje és sója szinte teljesen, vastermelésének 81, széntermelésének 86 százalékát elvesztette. Az új, trianoni határok megbontják a természetes folyamrendszer egységét, valamint a közlekedési rendszerét. Fontos vasúti csomópontok, mint például Nagyvárad, Szabadka, Eszék, Kassa és Pozsony kerül a határon kívülre.

Elvesznek a felvidéki bányászvárosok, ahová annak idején a török dúlás végett megmenthető vagyonával menekült a magyar lakosság, ezzel is gazdagítva az ottani térséget. Elvész Erdély, amely mindig is fontos gazdasági és kulturális központja volt a mindenkori magyar társadalmaknak. Elvész Délvidék, a kiváló bácskai és bánsági termőföld, a szerémségi borvidék.

Elvész Fiume, a kikötőváros, amelyet szinte teljesen magyar pénzből építettek és korszerűsítettek, s ezzel együtt elvész kijáratunk az Adriai-tengerre is. A magyar hadsereg létszámát 35 000, a tiszti karét 1750, az altiszti karét 1313 főben maximálták. A hadsereg kiegészítésére csak a toborzást engedélyezték.

Megtiltották légierő és nehézfegyverek tartását, csupán 185 ágyút engedélyeztek - miközben a kisantant országai, tehát Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia felfegyverkezett. Nem engedélyezték repülőgépek és hadihajók gyártását. A flotta csupán három felderítő naszádból állhatott, az adriai hadiflottát elkobozták az olaszok részére.

A trianoni békeszerződés a nemzetközi jognak az elkorcsosulása, amelyet a bosszú és a gyűlölet szült, és ez majd jellemző lesz az egész XX. század szellemére is.

A koldusszegény, csonka országot még jóvátételre, háborús kártalanításra és a menekülő százezrek eltartására is kötelezték, egy bolsevista diktatúra és román országrablás után. A békeszerződés diktálói között sokan voltak olyanok, akik már régóta készültek Magyarország megcsonkítására, ez a terv még az 1848-49-es levert szabadságharcra nyúlik vissza. Voltak, akik tudatlanságukkal váltak részeseivé egy nemzetcsonkításnak, és voltak, ami fájó, hogy még ma is vannak olyanok, akik megpróbálják Trianon döntéseit igazolni.

Magyarország évszázadokon keresztül az európai civilizáció és kereszténység bástyájának a szerepét töltötte be, így az európai civilizáció meg is menekült a különböző keleti, barbár betörésektől, míg mi folyamatos veszteségeket halmoztunk fel. Európa nemzetei soha nem mutattak ez végett sem hálát sem részvétet. Mindig is idegen testnek tartottak - és tartanak mai is - bennünket, magyarokat, egy germán és szláv tengerben, itt Európa közepén. Nincs természetes szövetségesünk, ezért fontos annak a tudatnak a kialakítása, hogy csakis egymásra, magyar a magyarra számíthat.

Nincs más út!

Ha ezt nem tudjuk megérteni és önös kis érdekeinket helyezzük előtérbe, menthetetlenek leszünk, ha végre felfogjuk a nemzeti egységében rejlő erőt, akkor itt, a Kárpát-medencében a következő 1100 évben is lesz magyar nemzet, tetszik ez valakinek vagy sem!Ezért nagyon fontos, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét, az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

A tragikus sorsdöntésre való emlékezésnek fontos célja, hogy tudatosítsa a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozását, és itt különösen fontos az anyaországban élő magyarok tudatának az erősítése, mert ennek fontosságára a határon túli magyarok már rég rájöttek. Ami érdekes, hogy ma is valamennyi román, szerb vagy szlovák politikai párt, ha szóba kerül ez a téma, ebben a kérdésben összezárnak, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldali, liberális, vagy zöldpárti képviselőről van szó. Ők is pontosan tudják, hogy mi történt 1920. június 4-én.

A trianoni békeszerződés egyik fő vádpontja Magyarország ellen az volt, hogy nem bánt megfelelően a területén élő nemzeti kisebbségekkel. Nézzük sorba: Horvátország, mint a szent korona tagországa teljes önállóságot élvezett közigazgatási, nyelvi, kulturális és vallási téren. A szerbek szintén; ortodox egyházi tevékenységüket a mindenkori magyar hatalom csak segítette, annak ellenére, hogy a szerb nacionalizmus és magyarellenesség melegágya volt, akárcsak a szerb iskolák.

Hasonló volt a helyzet a románokkal és a szlovákokkal is. Nem véletlen, hogy az új jugoszláv, csehszlovák és román hatalmak első dolga volt gátolni a magyar oktatást és hitéletet, hiszen ha valakik, akkor ők pontosan tudták, hogy a nemzeti érzés fő támasza az iskola és a templom. Erdélyben, de Délvidéken is hatványozottan üldözték a protestáns, elsősorban a református, evangélikus és unitárius lelkészeket, mert potenciális ellenségnek tartották őket. Sajnos ez a tendencia ma is folytatódik az elcsatolt területeken, igaz burkoltabb, finomabb formában.

A trianoni események kapcsán az emberben ilyenkor akaratlanul is felmerül a következő kérdés, hogy lehet ezt az igazságtalanságot valahogy orvosolni? Miután megszűnt Jugoszlávia, Csehszlovákia, felbomlott a Szovjetunió, így a hozzájuk csatolt valamikori magyar területek sorsa mi lesz?

A második világháborút lezáró békeszerződések cikkelyei kimondják az európai határok sérthetetlenségét, ezt a hetvenes évek végén Helsinkiben valamennyi akkori európai és amerikai vezető politikus is aláírta. Ezek szerint az európai határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni.

Igen, de akkor most mi zajlik Ukrajnában? A Krím félszigetet az ottani orosz lakosság védelme érdekében már elcsatolták, a helyzet úgy alakul, hogy több kelet-ukrán megye is Oroszországhoz csatlakozna, és ez az orosz politika nem most kezdődött. Biztosan emlékeznek a 2008-as grúziai eseményekre, ahol is hasonló ürüggyel az oroszok elszakították Dél-Oszétiát és Abháziát Grúziától. Rájuk nem vonatkoznak a nemzetközi egyezmények? Tudom Oroszország világhatalom, tele energiaforrásokkal, mi pedig

Sok magyar politikus nyilatkozta azt tíz évvel korábban, hogy amennyiben bekerülünk az Európai Unióba és eltűnnek a határok, úgy orvoslásra kerülnek a trianoni sebek. Ez az elmélet sem működik tökéletesen. Gondoljunk csak arra, hogy néhány évvel ezelőtt, egy augusztus 20-ai ünnepségre nem engedték be a szlovák hatóságok Sólyom László akkori magyar köztársasági elnököt Párkányba.

Vagy a szintén uniós tag Szlovákiában megfosztják állampolgárságuktól azokat, akik felveszik a magyar állampolgárságot. Továbbá létezik egy Benes-dekrétum, minek értelmében másodrangúak azok a magyar polgárok, akik már évszázadokon keresztül élnek azon a földön. Hogy a szintén uniós Romániában rendszeresen előveszik a magyar kártyát, ha a belpolitikai érdekek úgy kívánják, hogy gyalázzák emlékműveinket, kulturális helyeinket, hogy a különböző sporteseményeken rendszeresen magyarellenes transzparensek láthatóak, de sorolhatnám még sokáig. Választ én nem tudok adni az imént feltett kérdésekre. Én európai és békepárti vagyok, nem hiányolok összetűzést e kérdésben a szomszédos népekkel, de mint történész szeretem körbejárni a dolgokat.

Egy biztos: a mai magyar emberben is ott van az igazságérzet, akárcsak azokban az emberekben, akik azt akkor át is élték 1920-ban. Tudatosítani kell minden magyar emberben, hogy ez számunkra mekkora katasztrófa volt, de meg kell, hogy értsék a körülöttünk élő nemzetek is, hogy ez nekünk mit jelent. Végezetül csak annyit, hogy én délvidéki származású vagyok. Amikor itt, Magyarországon mint magyar állampolgár a különböző hivatalos okmányok végett kitöltöm a különböző űrlapokat, és ott a születésem helyét kérik, mindig úgy írom be, hogy Szabadka. Érdekes, amikor a kért hivatalos magyar okmányt megkapom, abban az van írva, hogy Subotica. Ez van az útlevelemben, a személyi igazolványomban, a jogosítványomban is.

Tudom, hogy az Országgyűlés jó néhány évvel ezelőtt hozott egy olyan döntést, hogy a hivatalos helységneveket kell alkalmazni, és én mint törvénytisztelő ember el is fogadom, de mint magyar embert - zavar. Ha történetesen New Yorkban születtem volna, akkor rendben van, mert annak mindig is az volt a neve, de egy ezeréves magyar Szabadkát miért kell itt Magyarországon is hivatalosan Suboticának nevezni? Ezért fontos, hogy igenis véssük tudatunkba ezeket az eseményeket, és legalább mi, magyarok használjuk a Pozsony nevet Bratislava, a Kassát Kosice, Kolozsvárt Cluj Napoca, Nagyváradot Oradea, Szabadkát Subotica és Újvidéket Novi Sad helyett, mert ellenkező esetben fokozatosan a mi tudatunkba is beágyazódnak ezek az idegen nevek, és ezzel egyre inkább elérik céljukat azok, akik akkor ezt a nemzetgyalázatot tudatosan elkövették.

Én bízom abban, hogy az országszerte folyó, Trianonról szóló megemlékezések, továbbá emlékművek és országzászlók felállításai, erősíteni fogják a magyarság összetartó erejét, és azt a tudatot, hogy csakis magunkban bízhatunk, függetlenül attól, hogy milyen a politikai nézetünk, hovatartozásunk, vallásunk, korunk, társadalomban betöltött szerepünk. Csakis egymásban bízhatunk! Magyar a magyarban! Különben elveszünk!

Az egy örök igaz Isten áldja meg magyar hazánkat és magyar nemzetünket!