Adj úgy is, ha nem kérem!

Aki felteszi magában, hogy másokkal, a mások bajával foglalkozik, az alaposan kösse fel a fehérneműjét! A mások problémája átéléséhez nagy empatikus készségre van szükség, ami nem adatik meg könnyen az embernek! Az empátia nem születik velünk, ki kell fejleszteni, ami vagy sikerül, vagy nem. Általában az ember akkor válik empatikussá, ha maga is sok mindent megtapasztal, átél, ha kellően művelt, járatos az irodalomban, de empatikussá válik az is, akit úgy nevelnek, hogy mások is vannak a világon.

Dóka Mariannáról mindez elmondható! A saját életútja során összegyűjtött tapasztalat, a megszerzett műveltség és a családból hozott protestáns etika szellemisége. A protestáns etika szerint a rendszeresen végzett munka megvédi az embert sok mindentől, a tisztességes életvezetés felé viszi. Azt, hogy az ember hivatásként végezze a munkáját, bármi legyen is az, a Debrecen környéki tanyavilágban keményen dolgozó nagyszüleitől, a cipész mesterséget a sztálinvárosi vasműben vállalt nehéz fizikai munkára felcserélő édesapjától, az akaratot és kitartást pedig az édesanyjától kapta örökségül.

Már gyerekkorában munkára szoktatták. A szülők a városi munka után a gyerekekkel kertet műveltek, állatot tartottak, megtanították őket arra is, hogyan kell feldolgozni, amit megtermeltek, és takarékosan bánni mindennel, hiszen mindenért keményen meg kellett dolgozni. Ezt nem lehet elfelejteni, aki így nő fel, így tekint a javakra, akár a sajátjáról, akár a máséról van szó.

A nagyobb testvérei még Debrecenben, de ő már itt született, Sztálinvárosban. A szülők minden gyereknek szakmát adtak a kezébe, Marianna kozmetika-vegyicikk eladó lett. Jó tanuló, jó sportoló volt, és a feladatokat a magával szemben támasztott kötelességtudattal végezte. Nagy megtiszteltetésként élte meg, amikor a szakmai és közösségi munkája elismeréseként felettesei bevették az utánpótlási tervbe, és továbbtanulni küldték. A magasabb iskolákat már a munka mellett végezte.

Dóka Marianna létrehozta az alapítványt, hogy másoknak segíthessen Fotó: Zsedrovits Enikő

Fontos volt az elismerés, de legfontosabb, hogy a szülei elégedettek legyenek vele. Még a főiskolai diplomamunkájának írása közben is azt tartotta szem előtt, hogy az édesanyjának, aki amíg ő tanult, felvállalta a kisfiának felügyeletét, bebizonyítsa, nem hiába fáradozik érte. Makacs, szívós, lehetetlent nem ismerő, mindig feladatot kereső ember, mert azt hallotta otthon, hogy lehetetlen nincs, csak tehetetlen! Sok évig dolgozott pedagógusként, majd, amikor az egészségi állapota miatt már nem tudta folytatni a tanítást, másokon, a beteg embereken próbált segíteni. Ebben az időben kezdett feléledni itthon a civilmozgalom.

Ezen a területen találta meg a tennivalót, a feladatot. Pihenhetett volna, ahogy sokan mások teszik hasonló helyzetben, de Mariannát nem olyan fából faragták! Azt mondja, az ember, amíg csak képes, igyekszik hasznos dolgokkal foglalkozni. Csak a szegénység tanít küzdeni, a jólét soha nem ad annyi erőt az embernek, mint a nincs", meg a semmi"! Nem csügged, nem panaszkodik, nem irigykedik: megy előre hol gyorsabban, hol lassabban, de megállíthatatlanul. Létrehozta a Carpe diem Alapítványt, hogy javíthasson a bármely okból hátrányos helyzetű emberek életminőségén.

Ennek érdekében pályázatokat ír, rendezvényeket szervez, annyi ötlete, gondolata van, hogy száz embernek is elég volna, és ami ebben nagyszerű, hogy valamennyit meg is valósítja! Aki valaha is próbált már a maga erejéből, tudásából, anyagiak nélkül valamit létrehozni, annak nem kell elmagyarázni, mit jelent másokat meggyőzni, maga mellé állítani, segítséget, ingyen munkát, pénzt kérni, bármilyen jó ügyről is legyen szó! Újra meg újra kopogtatni, koldulni, és tartással elfogadni egy csomag nyomtatópapírt, egy használt szőnyeget, egy kiszuperált fotelt, vagy bármely csekély pénzösszeget.

Mindennek megvan a haszna, mindenre szükség lehet, ezért mindent tisztelettel meg kell köszönni. A pályázati forrásból felépített házat be kellett rendezni, aztán pedig fenn is kell tartani: fűteni, világítani, takarítani, amire a pályázatok nem nyújtanak fedezetet. Hány és hány ilyen beruházás áll üresen, funkció nélkül, mert az ötlet kitalálója, csak a megépítésig látott, és a pályázati pénzzel együtt fogyott el a működtetéshez szükséges tudása is! Marianna tudja, hogy a legtöbb észre és erőre akkor van szükség, amikor már felépült valami, azt kell tudni működtetni, és ezért dolgozik nap mint nap.

Sok fortély, sok jól használható élettapasztalat, sok vita, győzködés, megalázó és legalább annyi magasztos, boldog pillanat Nagy László az istenhez fordult versében ezekkel a szavakkal: nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem"! Vajon az emberekhez lehet-e így fordulni?

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen. Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.