Az a bizonyos húr

2017. február 11., 10:15 szerző: Várkonyi Zsolt
komment
Egy rossz szomszéd megkeserítheti valamennyiünk életét, hiszen gyakorlatilag össze vagyunk zárva vele. Csak egy szobányi fal, vagy egy a telekhatáron húzódó kerítés választ el tőle.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Arany János „A Fülemile” c. verse évszázados és közkedvelt „nemzeti társas foglalkozás”-ra világít rá, hiszen mi magyarok valamilyen különös oknál fogva, szeretjük bosszantani egymást, hol kisebb, hol nagyobb dolgokkal. Biztos van önök között olyan, akinek a felső szomszédja nagyon zajos.

Magassarkú cipőben járkál a lakásban mielőtt elindul dolgozni, vagy épp éjszaka hatalmas robajjal rántja ki a szétnyitható heverőt, az ajtócsapkodásról nem is beszélve. A rosszul záró régi lépcsőházi ajtók világában pedig egy dohányos szomszéd könnyen „szivarklubbá” változtathatja lakásunkat.

Ha szólunk, az a baj, ha nem szólunk nem változik semmi. Ha kedvesen szólunk, azzal nem oldjuk meg a problémát, ha csúnyán, akkor meg ellentétes hatást érünk el vele. Persze olyan esetről is hallottunk már, amikor „visszaszívatták” a kedves szomszédot, ami egyébként egy klasszikus állóháborúvá teljesedhet ki.

Nevezzük az eddig említett eseteket szimpla nemtörődömségnek. Vannak azonban olyanok is, amikor a szándékosság első kézből tetten érhető. Amikor puszta bosszúvágyból olajjal leöntik valakinek a kocsiját, mert mondjuk az a lépcsőház ablaka alatt áll.

És a használt étolaj nagyon tönkre tudja tenni egy autó fényezését, hiszen „beleivódik” a felületbe. Azt kérjük a - nevezzük Máris szomszédnak - az illetőtől, hogy legközelebb tegyen a leöntött autó szélvédőjére úgy százötvenezer forintot, vagy ha van olyan bátor, akkor egy névjegykártyát.

Várkonyi Zsolt

2017. február 11., 10:15 szerző: Várkonyi Zsolt

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...