Az összekötő szeretet

2017. március 11., 10:00 szerző: Menyhártné dr. Zsiros Mária fotós: Zsedrovits Enikő
komment
Kirinovics Ferencné, Ildikó Adonyban lakik, de legalább annyian ismerik a szülővárosában, Dunaújvárosban is, ahol negyven évig óvónőként dolgozott. A gyökerei azonban messzire, az országhatárán túlra, méghozzá Nagyszalontára nyúlnak. És milyen a sors?
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A vele folytatott beszélgetésre éppen március 2-án, Arany János születésének 200. évfordulóján került sor. Erről egyikünk sem tehet, nem mi szerveztük így! A véletlen műve! Beszélgetésünk is ezzel kezdődött, ám mint kiderült, a jeles évfordulón kívül Ildikó életében más aktualitása is van Nagyszalontának.

Édesapja a háború után innen menekült Magyarországra, Bonyhádon kezdett először új életet, majd a Dunai Vasmű építésének hívó szavára települt át Sztálinvárosba. Amikor már konszolidáltabb időket éltünk, feleségével és három lányával, gyakran átrándultak a szülővárosba, a még ott élő nagyszülők, rokonok meglátogatására. Innen a kötődés Nagyszalontához, és ebből eredt az édesapa emlékének tett fogadalma is, hogy valamit tennie kell, ami segít, összeköt, határokat ível át.

Nem elég szeretni a gyermekeket, ez csak az alap. Kicsit anyjuknak is kell lenni
Fotó: Zsedrovits Enikő

Így jelentkezet Ildikó nevelőnek a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott és működtetett alapítvány nagyszalontai gyermekmentő otthonába. Mint óvónő, a hosszú pályafutása során sok használható gyakorlati tapasztalattal, lélektani, pedagógiai, szociológiai ismerettel gazdagodott, ezt vitte magával, meg a gyerekkori emlékeit. Nagyszalonta mindig büszke volt híres szülöttjeire, a költőfejedelem mellett olyan kiválóságokra, mint a szobrász Kiss István, a csillagász Kulin Ferenc, és Sinka István, a költő is innen származik.

Nagy átéléssel és meghatottsággal mesél arról a mély hagyománytiszteletről, ami a nehézségek mellett is áthatja és összetartja a város lakóit. Kicsi és nagy jól ismeri itt Aranyt! Nem az évfordulóra készülve kezdtek el emlékezni rá! Szellemiségét, életművét a mindennapi életük részévé tették, és nem gondolkoznak írásai modernizálásán, értik, mert köztük él!

Az otthonban lakó több mint száz gyermek nevelése a családi élethez hasonló formában zajlik. A nevelőnek egyben az anya szerepét is be kell betöltenie: takarít, mos, főz rájuk, segít a tanulásban, békíti az egymással marakodókat. A lelki fejlődésükkel éppúgy törődik, mint a fizikai ellátásukkal. Ha kell, tortát süt, megvarrja az elszakadt ruhát, ágyat húz, és a gyerekekkel közösen rakja el a téli megélhetéshez nélkülözhetetlen befőtteket.

Egy anyának mindenhez értenie kell, mindent meg kell oldania, amihez nem kis leleményességre van szükség, hiszen sok mindenhez nem áll rendelkezésére sem eszköz, sem a megvásárlásához szükséges pénz. A szerény állami támogatás mellett adományokból él az alapítvány, annyi jut, amit össze tudnak gyűjteni. Önellátásra rendezkedtek be, állatokat tartanak, baromfit, disznót, kecskét, a gombóchoz szükséges szilvát az útmenti fákról kérik el az ott lakóktól. Amikor elkezdte a munkát egy napja volt arra, hogy megismerje a körülményeket és a rábízott gyerekeket. Volt rutinja és tapasztalata, de ez itt kevés!

Az, hogy valaki szereti a gyerekeket, csak az alap! A gyerek minden dolgát, személyiségét megismerni, ehhez kell a negyvenéves szakmai tapasztalat. A fejlesztésükhöz szükséges módszertani ismeretek, a gyógyító mesék, bábozás, vetélkedő, a sokféle játék, ami leköti és egyszerre fejleszti is őket. Mindig a pedagógusnak kell alkalmazkodnia a gyerekhez, és nem fordítva. Azt mondja, aki ezt nem ismeri fel, nem megy semmire a gyerekekkel, nem fogadnak szót neki. Egy hozzáértő szakember ezt nem neveletlenségként, hanem életkori sajátosságként éli meg, és ennek megfelelően kezeli.

A feladat nem teher, a munkáért pénzbeli fizetség nem jár, csak a gyerekek kedvessége, iskolai előmenetelükben, a személyiségük fejlődésében megmutatkozó eredmények. Ildikóban rengeteg a szeretet, hit és erő is van benne bőven. Boldog ember! Nyugdíjasként új célt, új lehetőséget talált magának a benne rejlő mély humanizmus, az elődök iránti tisztelet segítségével.

Hitvallásként idézi Szent Bernát gondolatát: "biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze."

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen. Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.

Menyhártné dr. Zsiros Mária

2017. március 11., 10:00 szerző: Menyhártné dr. Zsiros Mária fotós: Zsedrovits Enikő

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...