Betonba fektetett pénzek

Jóllehet számos területen előrelépés történt az előző évtizedben, azonban az ambiciózus uniós terv összességében kudarcot vallott, mivel a nagy vetélytárshoz, az Egyesült Államokhoz való felzárkózás nem hogy nem sikerült, de számos elemében (például gazdasági erő, versenyképesség) a különbség sajnos tovább nőtt. Azóta ráadásul Kína is megjelent, mint egyértelmű versenytárs. Az USA versenyképességben stabilan őrzi világelső pozícióját. Az EU viszonylagos tehetetlensége egyértelműen történelmi, kulturális és társadalmi okokra, valamint a nemzetállamokból álló struktúrára vezethető vissza, amelyekből fakadó rugalmatlanság – nem csak gazdasági ügyekben – nagy kihívás elé állítja Európát. Mára már egyértelművé vált, hogy bizonyos rendszerek egy az egyben való lemásolása nem hozza meg a kívánt eredményt, sőt még rombolja is a korábbi erősségeket. Sajnos a hátrányos uniós térségek felzárkóztatását segítő támogatások sem hozták meg a kívánt versenyképességnövekedési eredményt. Az elmúlt hétéves ciklusban Magyarországon is főként „betonba”, gyorsan elavuló gépekbe fektettünk, nem pedig a szolgáltató szektor megerősítésére és innovációra költöttünk el hatalmas mennyiségű ingyen pénzt. Mára kiderült, hogy e piacidegen, versenyt torzító pénzek inkább károsak a cégek számára is, mivel a valós vállalati problémákról elterelik a cégvezetők figyelmét. (Tanulva a negatív tapasztalatokból, 2020 után az EU a vissza nem térítendő támogatások helyett inkább a nagyon kedvezményes hitelek folyósítására helyezné a hangsúlyt). Szemléletes példa az Ausztriával való összehasonlítás.

A rendszerváltás óta ugyanis hazánk lemaradása a szomszéd országhoz képest nemhogy csökkent volna, leszakadásunk tovább nőtt. Ausztria vásárlóerő-paritáson mért bruttó hazai terméke (GDPje) 160 százalékkal nőtt 1990 és 2015 között, Magyarországé pedig csak mindössze 127 százalékkal. A leszakadás okai a járműipar példáján is jól tükröződnek: míg a hazánkban jelenlévő járműipari cégek átlagosan 10-15 százalékos hozzáadott értéket termelnek, addig az Ausztriában jelenlévő speciális járműveket gyártó, valamint világhírű autóipari kutatás-fejlesztéseket és szolgáltatást végzők 40-45 százalékkal dolgoznak. Mind Európának, mind pedig Magyarországnak végre meg kell találnia a maga útját. A versenyképesség növelése, mint kulcskérdés egyértelművé teszi az elengedhetetlen teendőket. Az innovációs és a kutató-fejlesztő tevékenység elsőrendű prioritássá kell, hogy váljon az EU, de különösen Magyarország számára a következő időszakban. Hazánkban is az adókedvezményeket ezekre a területekre kellene koncentrálni. (Ma sajnos egy kutatással foglalkozó vállalkozó semmilyen adó és járulékkedvezményben nem részesül). Másrészt a megfelelően felépített teljes oktatási vertikumot stratégiai ágazatként kellene kezelni, amelybe önteni kellene a pénzt, mert manapság ez a befektetés hozza hosszú távon a legnagyobb gazdasági és társadalmi hozamot. A 21. század kihívásaiba és trendjeibe illeszkedve a magas hozzáadott értéket teremteni képes, főként szolgáltató ágazatok jövendőbeli munkavállalói képzésére kellene koncentrálni. A sikerhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy döntéshozói pozíciókba szakemberek kerüljenek és az egyre romló társadalmi összetartás határozottan javulni legyen képes.

Svéhlik Csaba, kétszeres Európa-díjas mérnök-közgazdász