Németh Györgyné úgy ment a maga útján, hogy elérte amit akart!

2017. augusztus 13., 08:00 szerző: Menyhárt Ferenc, Zsiros Mária fotós: Zsedrovits Enikő
komment
Jucikáról, azaz Németh Györgynéről nem véletlenül jutott eszünkbe a lenti kiemelésben idézett, Mahatma Ghanditól származó mondás
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A dolog azzal kezdődött, hogy egy kedves olvasónk, Jakóné Fekete Teréz, a szerkesztőségbe küldött üzenetével hívta fel a figyelmünket erre a kivételes egyéniségű asszonyra. Ezúton is köszönjük neki!

Németh Györgyné ismeri a gazdag életút titkát Fotó: Zsedrovits Enikő

Az életút, amit megismerhettünk, valóban példaértékű és roppant tanulságos, különösen egy olyan világban, amikor mindenki önmagáért és önmagának él, de olyan szerencsétlen eszközökkel, olyan hozzáállással, hogy állandóan elégedetlen. Hol önmagával, hol a szomszédjaival, munkatársaival, vagy éppen a családjával. Az előbbre jutás egyetlen módszereként ma a másik félreállítása, letorkolása, az elvárásokkal szembeni tiltakozás van divatban. Sokan el sem hiszik, hogy másokra figyelve, a másikat segítve is boldog életet lehet élni. Egyébként, valószínűleg csak így lehet, de nézzük Jucika történetét!

A nyolcvanas éveit taposó asszony már kisgyermekként megismerte a nehézségeket, a munkának pedig nemigen van olyan válfaja, amit nem végzett, ne tanult volna meg. Tegyük mindjárt hozzá, hogy javarészt autodidakta módon, csupán a megfigyelés, a logikus gondolkodás és a lehetetlent nem ismerő akaraterő segítségével.

Kívülről nézve úgy tűnhet, hogy a sorsát a családja, illetve annak életkörülményei alakították, de ha jobban megértjük, észrevesszük, hogy mindig ő alakította az életét, ő fogadta el - a mai szóval kihívásnak nevezhető - nehézségeket, ő döntött. Olyan esetben is, amikor egy reggel éppen elindult volna az első munkahelyére felvenni a munkát, de apja kérésére visszaöltözött az otthoni ruhába, és ment a megszokott mindennapos teendőit után, meg akkor is, amikor apja a pénzhiányos helyzetben azonnal munkába küldte.

Lényegében mindenkinek ez a sorsa. Nehéz helyzetekben valamennyien választás elé kerülünk, és bárhogy döntünk, elégedetlenek vagyunk. Ha megtagadjuk az apai kérést azért, mert bánt bennünket a lelkiismeret, ha engedelmeskedünk, akkor az elveszett lehetőséget siratjuk. Az, aki sem hálátlannak, sem áldozatnak nem tekinti magát, ahogy Jucika, az tud valamit. Talán azt, amire első főnöke tanította, hogy nemet soha se mondj, de mindig úgy cselekedj, ahogy neked jó. Ennek a bölcsességnek a birtokában úgy ment a maga útján, hogy előbb-utóbb el is érte, amit akart, és közben nem gyűjtött ellenségeket, sőt, elismerést, tiszteletet, segítő társakat tudott szerezni.

Így volt ez már gyermekkorában, amikor, ha a helyzet úgy hozta, aratott, ha kellett állatokat nevelt, piacozott, majd felnőttként is, amikor a munka mellett házépítésben, a gyereknevelésben, a háztartásban kellett, sokszor egyedül, helyt állnia. Rá mindig lehetett támaszkodni, mindegy, hogy szülő, testvér, férj, gyerek, vagy a munkatársai igényelték a segítséget.

Miközben meséli, mi mindenen ment keresztül, maga is meglepődik, mikre volt képes! Egész aktív pályafutása alatt pénztárosként dolgozott Dunaújvárosban, a Vasmű úti patikában. Innen ment nyugdíjba közel 40 év után. Azóta is másokért él. A több mint száz tagot tömörítő Pentelei Nyugdíjas Klubot vezeti, ahol a legfontosabb a helyi hagyományok megőrzése, amiben Jucika a legszakavatottabb. A sok munka, az a rengeteg tapasztalat itt újra hasznosul. Jucika tudja, hogyan kell aratni, a kaszát kikalapálni, markot szedni, kötelet kötni, az aratás urához imádkozni. Ismeri a farsangi, a nagyböjti szokásokat, a szürettel kapcsolatos tennivalókat, a korábbi viseletet, meg az ünnepeken fogyasztott hagyományos ételeket, és azok elkészítésének módját is. Nagy szeretettel mutatja meg, és adja át tudását a többieknek. Ma is ezer ötlete van, amiket rendre megvalósít, és közben újabb ismerősöket, támogatókat barátokat szerez. Nagy tisztelet és szeretet övezi, még a Pro Pentele és a Pro Cultura Intercisae díjjal is kitüntették! Kicsit panaszkodik, hogy már nem jár olyan gyorsan, mint régen, nem tud eleget foglalkozni a házzal, a kerttel, ami biztosan így is van. De a mozgékonyságot, a szorgalmat nem a lábak ereje adja! Kevesen élnek tartalmasabb, teljesebb életet, mint ő.

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen.

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.

Menyhárt Ferenc, Zsiros Mária

2017. augusztus 13., 08:00 szerző: Menyhárt Ferenc, Zsiros Mária fotós: Zsedrovits Enikő

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...