Kercsó Árpád ismét maradandót szeretne alkotni

Egy hónapja a Ferencváros utánpótlását irányítja szakmai igazgatóként. A zöld-fehéreknél akar ismét nagyot alkotni. Ugyanolyan nagyot, mint amit a nyolcvanas-kilencvenes években Dunaújvárosban vitt véghez.

A hatvannyolc éves szakember pályafutása vége felé közeledik, de egy tízéves ciklus még belefér az edzősködésébe, aminek végén a Fradi újra régi fényében csilloghat majd, és megkerülhetetlen lehet a magyar és a nemzetközi hokiéletben.

A Kercsó Árpáddal készült interjúnk apropóját a Ferencvárosba való szerződése adta, de ezúttal nemcsak a jégkorongról faggattuk a mestert, hanem arról is, milyen volt a gyerekkora, miként élte meg a csalódásokat, mert azért a sikeres és hosszú pályafutása alatt néhány kudarc is érte - sokszor rajta kívülálló okok miatt.

Bárhová került is Kercsó Árpád, hokisok sorát nevelte ki
Fotó: Zsedrovits Enikő

- Gyergyószentmiklóson töltöttem a gyerekkoromat. Jómódú családban nőttem fel, édesanyám tanító volt, édesapám kőfaragó, aki mindig magának dolgozott, a maga ura volt. Két öcsém van, közülük Csabát jégkorongberkekben Magyarországon is jól ismerik, hiszen a Jászberényi Lehel SC bajnokcsapatának ő volt az edzője, majd amikor 1997-ben lemondtam Dunaújvárosban a felnőttcsapat irányításáról, ő volt rövid ideig a Kohásznál az utódom. Gyergyóban elképzelhetetlen volt, hogy egy fiúgyerek ne kerüljön kapcsolatba a hokival. Kemény telek voltak, annyit jégkorongoztunk, amennyit csak akartunk. Nyáron viszont minden fiatal keményen dolgozott, én is mindig segédkeztem az édesapám műhelyében. Negyedikes voltam, amikor a nagybátyámtól kaptam egy korcsolyát, onnantól számomra csak a hoki számított. Hatodikos voltam, amikor jelentkeztem a sportiskolába jégkorongozni. Kaptam egy korcsolyát, ami két számmal kisebb volt, mint a méretem, és szögek álltak ki belőle. Nagyon szenvedtem a koritól, de nem szóltam senkinek, mert jégkorongozó akartam lenni.

Kercsó Árpád számára tehát már a kezdetek sem voltak könnyűek, de keménységére a pályafutása során még nagyon sokszor volt komoly szüksége.

Arra a kérdésünkre, milyen volt a viszonya a Ceausescu-rendszerrel érdekes választ adott.

- Egészen 1974-ig nem volt gond. Például a gyergyószentmiklósi gimnáziumban a románt idegen nyelvként tanultuk. Sőt, a főiskolára is magyarul felvételiztem. Abban az időszakban a magyarok nem voltak megalázva. Jól éltünk, emlékszem a budapesti nagybátyám tőlünk vitt élelmiszert Magyarországra. A fordulat akkor kezdődött, amikor Ceausescu 1974-ben Kínába látogatott, és találkozott Mao Ce Tunggal, és az ott tapasztalt személyi kultusz lenyűgözte.

Kercsó Árpád Erdélyből mégsem a magyarok teljes ellehetetlenítése, a "románvilág" miatt jött el, hanem egészen mások voltak az indítékai.

- Sikeres voltam a csapataimmal. Egy kis falu, Csomafalva gyerekeivel vertük a nagy Steaua Bukarestet, és a Csíkszeredát is. Később Gyergyószentmiklóson válogatott játékosokat neveltem, sikeres voltam, de a felnőttcsapatnál a nevem szóba sem került. Az edzőváltásokkor nem kellettem a gyergyói vezetőknek. Nem akartam "másodrendű" lenni, és úgy döntöttem, átjövök Magyarországra, az anyaországba, Nyugatra nem vágytam, ez 1985-ben történt.

A Ferencváros volt a vágya, hiszen gyerekkora óta Fradi-drukker volt, Székelyföldön talán mindenki az, de végül Dunaújvárosba került.

- Jó döntés volt a Kohászt választani. Az akkori vezetők, Böröndi Károly és Szilágyi János rengeteget segítettek nekem a beilleszkedésben. Itt is hamar jöttek az eredmények, 1996-ban azután megszereztük Dunaújváros első felnőtt-csapatbajnoki címét saját nevelésű játékosokkal. Minden hokiszurkoló emlékszik Berényi Norbert, Bali Zsolt, Tőkési Lajos, Tokaji Viktor, Szélig Viktor, Horváth András, Simon Csaba, Kővágó Kristóf, Faragó Gyula, Orsó László, Holló István, Erdősi Péter vagy éppen Ladányi Balázs nevére. De nem folytatom a sort, mert nem szeretnék senkit sem kihagyni, és ezzel valakit is megbántani. Sokszor hívtak más klubhoz edzőnek, külföldre is, Ausztriába, Németországba, Svájcba. De nem akartam cserbenhagyni azokat a gyerekeket, akiket én bolondítottam meg, és hívtam jégkorongozni. Azután teljesen váratlanul elküldtek a Kohásztól, egy szülői puccs hatására. Pedig akkor dolgozhattam a legjobb korosztályokkal az 1987-től 1991-ig születettekkel. Közülük elég csak Galanisz Nikandrosz, Hetényi Zoltán, Pozsgai Tamás, Berta Ákos, Benk András, Kiss Ákos, Hüffner Adrián, Magosi Bálint, Rajna Miklós, Nagy Gergő, Orbán Attila nevét megemlíteni. De rengeteg hozzájuk hasonló tehetség volt, akik a távozásom után előbb-utóbb abbahagyták a jégkorongot. Hogy miként éltem meg a Dunaújvárosból való eltávolításomat? Gondolja el mindenki.

Dunaújvárosból tizenhat év után távozott Kercsó Árpád, előbb Budapesten, a Stars-nál folytatta:

- Jól indult minden, rengeteg tehetség volt köztük, például Vay Ádám, aki most az NHL-ben szereplő Minnesota Wild kapusa, vagy a jelenlegi két legjobb magyar csatár, Bartalis István és Galló Vilmos is. Itt az orosz tulajdonos több kárt okozott, mint hasznot, majd 2004-ben meguntam a hülyeségeit, azt, hogy csak az a jó, ami orosz, a többi semmit sem ér. Ekkor hívott a Zalaegerszeg, itt is voltak eredmények, tehetségek, például Gáspár Máté, aki már évek óta az EBEL-ben játszik, tizenhét évesen mutatkozott be a Linz felnőttcsapatában. Viszont pénz nem volt. 2009-ben egy rövid időre visszatértem Erdélybe, Karcfalvára, de a helyzet egy idő után olyan lett, mint Zalaegerszegen: elfogyott a pénz. Nehezen éltem meg ezeket az időszakokat, de nem lettem depressziós, előrenéztem. Erdélyből, román elnyomásból jöttem. Ott megedződik az ember.

A mestert arról is kérdeztük, akart-e visszaköltözni Erdélybe, mert azért sokakat visszahúz a székelyek közül a szülőföld.

- Szép a természet, de még mindig nagy a szegénység, jobb ott turistának lenni. Azt viszont szeretném hangsúlyozni, bárhol is dolgoztam, mindig is Dunaújvárosban éltem, idejöttem haza, itt érzem a legjobban magam.

Kercsó Árpád utolsó állomáshelye Székesfehérváron volt - ide 2010-ben került -, ahol nagy szerepet játszott az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia létrehozásában és sikereiben. Az elmúlt években nem volt csapata, egyéni képzéseket tartott.

- Nem volt rossz feladat, de nagyon hiányzott egy csapat irányítása, a meccsek hangulata - mondta.

Most pedig elérkezett a Ferencvároshoz, ahol a gyerekkori álom beteljesedett, akkori kedvenc csapata tagja lett.

- Az ország legnépszerűbb klubjához kerültem. Nagy a kihívás, de tudom, megfelelek majd az elvárásoknak. Maradandót szeretnék alkotni, nem a pénz számít.

Névjegy: