Hétvége

2015.05.15. 17:12

Farkas Csaba legalább annyira édesapa és családfenntartó, mint amennyire muzsikus

Akik ismerik Farkas Csabát, tudják, hogy kiváló zenész, szerető családapa, és remek humora van. Akik nem, azoknak csak az a szemüveges basszusgitáros, aki biciklivel elsuhan mellettük az utcán. Nem tipikus zenész. Adonyban a kéttannyelvű iskolában tanít angolt , és előfordul, hogy oda is kerékpárral megy. Beszélgettünk kicsit.

Balla Tibor

– Szeretnék a zenéből élni, de annak is megvannak az árnyoldalai. ÁrnyolDALAI (nevet). Nem tudom, mennyire szeretném azt az életmódot. Pláne, két ilyen kis gyerekkel lehet, hogy nem a legjobb. Főleg, hogy jön a harmadik.

– Nincs benned a rockendroll életforma iránti vágy?

– Elkerült. Amikor fiatalabb voltam, akkor nagyon azt akartam. Félig meddig azért lettem tanár, mert amellett lehet zenélni. Mégiscsak valami szellemi munka, és nem sorvad el az ember agya annyira. Viszont így a zene az esti sávba szorul. Délelőtt suli, délután a család, meg a magántanítványok – a nyelviskolát otthagytam, mert sose voltam otthon –, este meg zenélés. Nem minden este, de heti egy próbát meg tudunk engedni magunknak. Intenzíven „toljuk” kilenctől hajnali kettőig. Mellé becsúszhat egy-egy koncert is. Néha előfordul olyan, mint legutóbb. A koncert végén nagy tus, feltekertem minden potmétert, ütöttem a gitárt, gerjesztettem, meg ilyenek. Aztán kerestem, mitől van olyan furcsa szag. Leégettem az erősítőt. Nem volt nyereséges este.

– A szükséges extrovertáltság benned megvan?

– Egy tanárnál elég bajos lenne, ha nem szeretne emberek előtt beszélni. Ilyen gond nincsen. Egészséges exhibicionizmus biztosan van bennem. Régebben mindig csak basszusgitároztam. Az baromi kényelmes, hogy „csak” hangszeren játszol. Az énekes ég, ő dicsőül meg, ő adja az arcát az egészhez. Mindig arra gondoltam, hogy milyen jó lenne nekem is énekelni, mert az énekesek nem tudnak konferálni, nem tudnak kommunikálni a közönséggel, mindenki olyan béna. Nohát én nem konferálok egyáltalán (hahotázik).

Farkas Csabával felüdülés beszélgetni, mivel állandóan jókedvű, folyamatosan viccelődik
Fotó: Zsedrovits Enikő

– Már a Lollipopban is énekeltél.

– Igen. De ahogy a család nő, az alkoholfogyasztásom erősen csökken. Nem vagyok már olyan bátor, mint régen voltam. A Lollipopban nem éreztem kellemetlennek, ott eléggé bele tudtunk lazulni. Most azért ez már nincs meg. Mert vinni kell a gyereket óvodába, nem lehet szabadjára engedni a dolgokat. Most majdnem minden számban kell énekelnem. Néha megjelenik a kontroll bennem, és nem mindig kellemes. Nem vagyok igazából „énekes” énekes. Nekem „a srác, aki néha énekel a zenekarban” szerep az jó, de kiállni, és egy koncertet végigénekelni, az azért fárasztó. Néha élvezem, főleg a saját dalokat előadni. Most érzem azt, hogy az énekesnek nehéz a dolga.

– A párod hogy bírja?

– Igyekszem sokat otthon lenni. Olyat is hallottam, hogy a hosszútávú kapcsolat titka a sok távollét (nevet). Amikor megismertük egymást, akkor már régóta zenéltem, nem újdonságként jött. Volt amikor több zenekarban is játszottam. Most csak kettő van.

– Hogy akadtatok rá Polyák Eszterre, a Naked Woods-ra? Vagy ő akadt rátok?

– Ő hangmérnök is. A saját dalait maga vette és játszotta fel, amolyan polihisztor. Amikor a demónkat vettük fel, amit ő rögzített, előtte elküldte az egyik lemezét, hogy hallgassuk meg. Tényleg jó volt. Nagyon kulturáltan szólt, mintha nem is Magyarországon készült volna. Dolgozni is nagyon jó volt vele, mert nagyon jó tempót diktált, és a végeredmény is nagyon tetszett. Nem is gondoltam volna, hogy ezek a számok így tudnak szólni. Nagyon profi zenészekkel akart dolgozni, de többször sem jött be neki. Neki elég konkrét elképzelése van a zenéről. Megtetszett neki bennünk, hogy összeszokott csapat vagyunk. Megkérdezte, van-e kedvünk vele zenélni. Amikor meghallgattam az anyagot, lehidaltam, hogy ilyen jó. Nagyon jó érzés, hogy ilyenben részt tudok venni, mert olyan érzésem van, mintha nem is Magyarországon lennék. Nem is nagyon megy itthon. Amerikai dalversenyeken eredményeket ért el, bejutott a középdöntőbe. Azért óriási dolog, mert több tízezren indulnak, és senki nem a kocsmaénekes kategória.

– Ez most hosszútávúnak tűnik?

– Egyelőre igen. Remélem, Eszter is így gondolja. Már mutatott új számokat, bízom benne, hogy azokat is játsszuk majd. Ez így jó. Kényelmes, mert más stílusú a két zenekar, de nem a Dolly Roll, meg a Pantera játszik együtt. (nevet)

– Ha bejönne valamelyik zenekarnak, akkor mi lenne?

– Ha annyira berobbanna, akkor minden lehetséges. Bár, ha megy is a szekér, nem indul be olyan gyorsan. Nem számítok arra, hogy holnaptól heti három, négy koncert, és össze kell egyeztetnem az iskolával. Adja az ég! Igazság szerint ha lehetne olyan, hogy turnézok, és abból élünk, akkor szívesen csinálnám. Jól meg kell gondolnom, mert én tartom el a családot.

– Ha a gyerekeid zenészek akarnak lenni, az milyen lesz?

– Örülnék, ha zenélnének. Biztos, hogy tukmálni fogom, hogy valamit próbáljanak ki. Nehéz is elképzelni, hogy elkerülje őket, mert gitárok lógnak mindenfelé otthon. Pengetik is őket előszeretettel. Picik még, tehát a pengetők és a játékdobverő bedobása a gitárba az még jobban előtérben van. (nevet) Ami majd az ő személyiségükből fakad, azt kell csinálniuk. A zenélés, az jó. Szerintem valamilyen művészeti tevékenységgel foglalkozni jót tesz az embernek. Ilyen „hülyeséggel” foglalkozni, ami önmagában értelmetlen, de mégis hasznos, az jó. Szerintem mindenkinek kéne hangszeren játszani, megtudni, hogy mekkora örömöt tud okozni.

– Művelsz mást is?

– Rajzolok a gyerekekkel. Most rengeteg labdát rajzolok, meg mókás arcot (nevet).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!