Március 15. a piros betűs ünnep

Ami azonban a Munkástanácsok első országos gyűlésén fogadott a Bartók aulájában, az nagyon is. Valósággal letaglózott a nemzetiszín-pompa, amibe az épületet öltöztették, persze inkább csak belül. Először láttam életemben olyan hivatalos eseményt még csak nem is ünnepséget amelyen nem volt kirakva a nemzetközi munkásosztály vörös lobogója, amit a köznyelvben csak szovjet zászlónak aposztrofáltak. Nem is teljesen alaptalanul, hiszen az utóbbin sárgálló sarlót és kalapácsot leszámítva teljesen egyforma volt a kettő, s kizárólag a szovjet övezetbe tartozó, az ideiglenesen ott állomásoztatott Vörös Hadsereg egységei által megszállt testvéri államokban használták a nemzeti színek mellett. Minden olyan ünnepen, amit a szovjetek jónak láttak megünnepelni, vagy ünnepeltetni.

Úgy mint március 21-ike, az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság (hevenyészett orosz visszafordításban: Szovjetúnió) kikiáltásának napja. Nem volt piros betűs ünnep, de tanítási szünet bizonyosan, ellentétben március 15-el, ami azért mégiscsak arról szólt, hogy egy nemzet kivívta szabadságát az akkori Európa egyik politikailag és katonailag legerősebb háza ellen, de éppen a szovjet birodalom elődje, az orosz birodalom hathatós közreműködésével le is verték azt. Egy internacionalista megszálló pedig nem engedhette meg, hogy nacionalista ünnepeket üljenek egy megszállt országban. Adtak helyette másikat, s mindjárt kettőt: április 4-ét és november 7-ét, ünnepeltetvén magukat. Március 15-öt pedig odaadták a fiataloknak, a hetvenes évek végén kiötlött nagyszabású programsorozat, a Forradalmi Ifjúsági Napok, március 21-et és április 4-ét is magába foglaló ünnepségsorozat kezdő napjaként...

De 1989. február 25-én már országgyűlési határozat volt arról, hogy a közelgő március 15. piros betűs Nemzeti ünnep, munkaszüneti nap lesz. Ehhez pedig az vezetett, hogy a nyolcvanas években évről-évre egyre nagyobb tömegeket mozgató fővárosi (és vidéki) március 15-i ünnepségek 1988-ra elérték csúcspontjukat. Akkor, a legendák szerint, a kivezényelt karhatalom létszáma megközelítette a tízezresnél is nagyobbra becsült tömegét, s így együtt hallgathatták az 1848/49 hőseire, történelmi hagyatékára emlékező gondolatok mellett a már Kádár János távozását, szabad választásokat és új alkotmányt követelő szónokokat. Bár az alternatív ünnepségből valóságos forradalmi tüntetés lett, sőt, házkutatások, őrizetbevételek is megelőzték, ez a március 15. (az egy évvel korábban brutálisan szétverthez képest) békésen zajlott le. És mindenképpen a tüntetők győzelmével, mert bár ország-világ a (köz)médiából nem ismerhette meg a történések részleteit, a hatalom onnantól kezdve, ha csak araszolva is, de folyamatosan hátrált, az ellenzék pedig egyre bátrabban ment előre. Néhány héten belül megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége, majd a Szabad Demokraták Szövetségének elődje a Szabad Kezdeményezések Hálózata.

Miután tehát illő tisztelettel köszöntem a Bartókban engem fogadó zászló- és kokárdaerdőnek, megpróbáltam úgy csinálni, mint akinek a világ legtermészetesebb dolga ellenzéki, vagy akkor már inkább csak félellenzéki gyűlésre járni. Pedig dehogy. Hogyan is lehetett volna természetes, amikor még sohasem voltam?!

Igaz, hogy a Magyar Demokrata Fórum legnagyobb nevei, legismertebb személyiségei (Csoóri Sándor, Csurka István vagy éppen az MSZMP-ből 1988-ban kizárt, de már ´87-es MDF-alapító Bihari Mihály) nem jöttek el Dunaújvárosba, mert azon a hétvégén több alternatív szervezet részvételével volt egy másik esemény is főváros legendás Jurta színházában Munkásszolidaritás elnevezéssel. Erről, ahogyan az 1988-tól, a rendszerváltás valódi kezdőévétől 1990-ig, az első szabad választásokig végigfutó fontosabb, és ezért hírközlésre méltatott eseményeiről is, az MTI arcívumában megtalálható az akkor kiadott információ. Ami így szól: Munkástanácskozást tartottak szombaton fiatal munkások, a FIDESZ és több demokratikus munkáscsoport szervezésében a Jurta Színházban. A tanácskozáson jelen lévők táviratot intéztek a Magyar Demokrata Fórum által a szintén ezen a napon Dunaújvárosban szervezett rendezvény részvevőihez, üdvözölve, hogy politikai akaratukat ilyen fórumon is meg kívánják fogalmazni...

A dunaújvárosi eseményről pedig a következő hírt adták ki: Ideiglenes munkástanácsot hozott létre a Magyar Demokrata Fórum jelentették be a szervezetnek Dunaújvárosban, szombaton megrendezett munkásfórumán, amelyre az ország minden részéből félezernél többen érkeztek. Az ideiglenes munkástanács létrehozásának céljait, feladatait felhívásban is megfogalmazták... Ebben egyebek között bejelentették, hogy a Magyar Demokrata Fórum szorgalmazza a munkások területi és lakóhelyi csoportjainak a felállítását. Az ideiglenes munkástanács feladata az... fogadja és rendszerezze a munkásságtól érkező véleményeket, információkat, szakértők bevonásával megvizsgálja a felvetéseket, s szükség esetén tudományos megalapozottsággal állásfoglalást bocsásson ki...

Nem gondolom, hogy ez a két, kizárólag az eredményre koncentráló, a kor sajtószakzsargonjában megírt információ közelebb visz a korszak történéseinek megértéséhez. Annál többet elárul a magyar sajtó független hírforrásáról: hogyan mondjunk úgy valamit az ellenzékről, hogy ne mondjunk semmit. De legalább megjelent.

Szó esik még ebben a hírben Für Lajosról, az ugyancsak MDF-alapító történészről, egykori honvédelmi miniszterről, majd Antall József halála után MDF-elnökről, aki a munkásgyűlés vitaindító vezérszónoka volt, és sokak szemében akkor és ott legenda is lett: én előtte bizonyosan nem hallottam hozzá hasonlóan szuggesztív rétort. Politikus szónokot bizonyosan nem. Mert hasonlóan emelkedett gondolatokat tudott lebilincselő nyelvezettel előadni a dunaújvárosi fórumon ugyancsak jelentős szerepet kapó (ám a sajtóban meg sem említett) Csengey Dénes is, aki a nemzetközi sajtótájékoztatót tartotta, de közülük egyik sem volt politikus. A szó valódi értelmében legalábbis, ami igazán a nem sokkal később rájuk szakadt hatalomban lett világos: azzal már nem tudtak mit kezdeni. Persze ezt 1989-ben, a dunaújvárosi munkásfórumon még sem ők, sem mi nem tudhattuk. Akkor csak hihetetlen élmény volt őket hallgatni egy számukra is ismeretlen, de nagyon vágyott másik Magyarországról...

A fórumról kifelé menet hosszasan elidőztem egy asztalnál, amelyre egyebek mellett MDF-es belépési nyilatkozatok is kirakták. Kezembe vettem, forgattam, nézegettem... Még erősen az események hatása alatt, megfordult a fejemben... Aztán mégis inkább úgy döntöttem, ha már addig nem kellett párttagnak lennem, szabad akaratomból nem is leszek. Eszembe jutott viszont, hogy az anyám hat-éves koromban horgolta kokárdám a sok költözés közben végérvényesen elveszett, pedig március 15. már a nyakunkon. Az első piros betűs, már majdnem szabad...