Menyhárt Mónikának nemrégen jelent meg Fejjel lefelé című kötete

- Ez az első könyved?

- Az első, amit kiadtak. Az írás már nagyon régóta az életem része. Kezdetben naplót írtam, nálam a verselemzés is négy oldalnál kezdődött. Az, hogy történeteket írjak, nagyon rég óta benne volt már a fejemben, és mikor felszabadult egy csomó időm, mert épp nem találtam munkát, éreztem, most kell elkezdenem. Egy három részesre tervezett könyv, aminek az első részével kész is vagyok. Hozzávetőleg két évig készült. Nagyon ütősre tervezem, hosszú idő óta alakult már a fejemben. Remélem, az lesz a főművem. Ezt a mostanit csak a Kossuth Kiadó pályázata miatt írtam, talán négy hónap alatt, ugyanis ez is megvolt már a fejemben. Képes voltam hajnal kettőig írni, aztán hatkor keltem, mentem dolgozni. Szerencsére kiadták.

Menyhárt Mónika Fejjel lefelé című kötete - mely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg nemrégiben - jól felépített szerkezettel, izgalmas fordulatokkal röpít el egy rendkívül furcsa világba, melyről nem tudjuk, valós - e vagy kitalált.

- A három részes is hasonló világban játszódik?

- Egy kicsit hasonló, de sokkal átfogóbb, sokrétűbb lesz. Szerettem volna, hogy ez a könyv is hasonlítson arra. Nyilván nem ugyanaz a történet, de a hangulatát, irányvonalait tekintve hasonló. Kíváncsi vagyok, hogyan fogadják az emberek.

- Összefoglalod, miről szól?

- A történet egy lányról szól, akinek a mindennapjai nem egészen úgy telnek, ahogy egy átlagembernek. Folyamatosan azzal szembesül, hogy semmi nem úgy sül el az életében, ahogy azt szeretné. Viszont nagy benne a küzdeni, tenni akarás. Ki akar szabadulni abból a helyzetből, amiben van. Nem könnyű sorsú, hisz drogot kell árulnia és rossz társaságba is keveredik. A tanulásban látja a kiutat. Akkor áll végképp minden a feje tetejére, amikor tizenöt éves korában kiderül, hogy terhes lett. Úgy dönt, megszüli a gyereket, annak ellenére, hogy fogalma sincs, ki az apja. Újra kell építenie az egész életét. Elutazik, újra kezd mindent, de a múlt árnyai folyamatosan kísértik. Valós önmagától nem tud elmenekülni. A végére teljesen összezavarodik, nem biztos benne, tudja - e egyáltalán, kicsoda ő, milyen világban él. Rájön, hogy messze nem tud mindent a dolgokról, az élet nagyon sokféle lehet. Nem biztos, hogy úgy jó, ahogy mi látjuk, lehet, hogy csak nézőpontot kellene váltani, hogy minden a helyére kerüljön.

- Ebbe a filozofikus világba egy furcsa, talán horrorfilmekbe is illő, hátborzongató világ is belopózik vérfarkasokkal, vámpírokkal, angyalokkal. Látod is ezt a világot?

- Látom. Kiskoromban sok mesét olvastam, és később sem hagytam el. Kamaszként elkezdett érdekelni a vallás, a vallástörténet is, hogy ezek mennyire befolyásolták az emberek létét. Szerintem nagyon erőteljesen összefüggnek a mesevilággal is. Mindenki egy kicsit másként látja a világot, van egy sajátja. Megdöbbentő, milyen furcsán tudnak hozzáállni a sajátjukhoz is, pláne a másikéhoz. Ahogy tágul a világ körülöttük, úgy szűkülnek be, és válnak intoleránssá. Pedig ennek másként kellene lenni. Bennem nagyon sok minden megmaradt abból a gyermeki képességből, hogy képes vagyok látni ezt a világot is. Sokszor megmagyarázhatatlan dolgokat is. Az emberek igyekeznek magyarázatot adni, vagy hallani sem akarnak róla. Kinevetnek, bolondnak néznek, de ezzel már nagyon rég óta nem foglalkozom. Azt kellett megszoknom, hogy más nem látja. Vagy ha látja, elutasítja. Szinte mindenhol a teljes elzárkózást tapasztalom. Másrészről mégis van egyfajta nyitottság, hiszen újra divatba jöttek a fantasy filmek, a szuperhősök. Ezek szerint az emberek mégis vágynak rá, hogy tapasztalják, átéljék ezt a dolgot. Mégis, ha valóban átélhetnék, elutasítják. Valószínűleg félnek attól, amit nem ismernek.

- Kell jó adag kíváncsiság?

- Igen. Már az iskolában is gondom volt abból, hogy sokat kérdeztem. Ez nagyon rossz, mert kiölik a gyerekekből, hogy kérdéseket tegyenek fel, kutassanak, máshogy álljanak a dolgokhoz, pedig ők még nyitottak.

- Számodra nem félelmetes ez a világ?

- Soha nem tartottam félelmetesnek. Nekem az a furcsa, ha más annak tartja. Van benne harmónia, egyensúly.

- A hatalmas szárnyú őrangyal ábrázolás a közhiedelem kedvéért van?

- Bármi elképzelhető. Az én őrangyalomnak nincs szárnya. Ez az ábrázolás nagyon szép, nekem is tetszik. Valószínűleg ezért került be a vallásba is. Az angyalhit egy más kérdés. Sokan képzelik el, vagy látják ilyennek őket. A könyvbéli alak, Alex, teljes valójában meg tud előttem jelenni. A karakterek, néha úgy jutnak eszembe, hogy már nevük is van.

A borító Csikós Árpád fotóművész alkotása alapján készült.

- A helyszínek, vagy a lények külsejének, jellemének leírása olyan plasztikus, mintha lett volna ilyen élményed.

- Szerintem majdnem mindenkinek van ilyen személyes élménye. Valójában nem jártam olyan helyen, ahol terjesztettek, fogyasztottak volna drogot, de ismertem olyan embereket, akik közelebbi kapcsolatban álltak ezzel. Nem jártam droglaborokban, ilyen helyeken, csak a hangulatokban vélek felfedezni saját élményt. Voltak olyan tapasztalataim, amik nem túl fényesek. Valószínű, ebből táplálkozom. A kábítószer és ez a világ nagyon reális. Ez is egy olyan, ami ott van a mi világunk mögött. Mi most látjuk ezt a teret, csicseregnek a madarak, de lehet, hogy a tér túloldalán egy egészen másik világ van. Az is itt van, de sokan ezt sem akarják észrevenni, és nem látják meg. A könyvben több ilyen másik világ fellelhető.

- Hogy kerülsz a borítóra?

- Csikós Árpi képe sokakat megfogott, és sokféle jelentést láttak benne, mint ahogy a könyvben is.

- Nem akarsz kényszeresen csak ezzel foglalkozni?

- Sok mindennel akartam kényszeresen foglalkozni. Rengeteg tervem van, amit meg szeretnék írni. Mindig jegyzetelek, szeretném újra kezdeni a blog írást. Másfelé haladt az életem, ezt csak hobbynak tekintettem. Kikapcsol. Amikor írok, átkerülök egy teljesen más világba. Bármikor készen állok, hogy csak ezzel foglalkozzak, de most még nem olyan az élethelyzetem.

- Sok sodródást érzek

- Sok mindent nem úgy kellett volna csinálni, viszont ha nem így csinálom, lehet, hogy máshová jutottam volna. Nem hibáztatok mást. Kezdem megtanulni, hallgatni kellene a megérzéseimre.