Hétvége

2016.12.02. 16:15

Mint Hannibál

Könyves Ágnes most éppen a Pentelei Molnár János Szakképző Iskola igazgatónője, de mindig olyasmibe vág bele, amire csak kevesen vállalkoznak.

Menyhártné dr. Zsiros Mária

Egész lényéből sugárzik a tettrekészség. Aki közelről megismeri, megtapasztalja, hogy törékeny alkata milyen hatalmas belső erővel párosul. Talán soha nem fárad el! Tervez, irányít, pályázatot ír, kórust vezet. Olyan belső energia van benne, amiből másoknak is bőven jut. A kitartást, a küzdőszellemet gyerekkorából hozza magával. Kitűnő zenei adottságait már az óvodában felismerték, és ő már akkor eldöntötte, hogy énektanár lesz. Családjában zenész ugyan nem volt, de nagymamája, aki maga is gyönyörűen hegedült, sokat foglalkozott vele. Ő bátorította, biztatta arra, hogy nem szabad feladni a legnehezebb helyzetekben sem. Kitartóan gyakoroltak együtt, jobb híján egy kartonlapra rajzolt zongora klaviatúrán, hiszen zongorára nem futotta a családnak abban az időben. Szülővárosában, Kecskeméten a Kodály Iskolában tanult, majd Szegeden szerzett magyar-ének szakos tanári diplomát. Már az első munkahelyén, Székesfehérváron megszervezte a zeneiskola 100 tagú, Bárdos Lajosról elnevezett gyermekkórusát. Szép sikereket arattak az Éneklő Ifjúság mozgalomban.

Könyves Ágnes a Pentelei Molnár János Szakképző Iskola igazgatója
Fotó: Zsedrovits Enikő

Dunaújvárosba költözött, majd férjhez ment, és négy gyermeket szült. Itt ismerkedett meg Schiff Ágnessel, az Aranytű Iskola megalapítójával, akinek előbb szakmai társa, majd szellemi örököse lett. A mára közel 200 főre bővült intézményben olyan gyerekek nevelését karolta fel, akik rendkívül nehéz körülmények között, nem egyszer mélyszegénységben élnek, és az iskola nélkül igen szerény kilátásokkal tekinthetnének a felnőttkoruk felé. Ági a szó szoros értelmében átkarolja, átöleli ezt a kis közösséget! A nevelők kiválasztása, a testület összekovácsolása, a szellemi és lelki közösség megteremtése, a tárgyi körülmények biztosítása és a nevelési program együtt alkotják azt a harmóniát, amit 20 év munkája alapján ma már, teljes joggal, penteleiségnek nevezhet. Miben áll a penteleiség? Családias légkör, egyénre szabott nevelés, mentorálás, sajátos szempontok szerinti csoportképzés, befogadó és elfogadó légkör. Ide olyan nevelők kellenek, akikben van empátia, érzékenység és türelem a gyerekek iránt. Nem egyszer emberfeletti küzdelemmel lehet még azt is elérni, hogy a tanulók egyáltalán elmenjenek az iskolába. Ha nincs megértés, elfogadás, esély sincs a magasabb szintű nevelőmunkára. Kollégáival együtt folyamatosan azon fáradozik, hogy a tanulók fejlesztéséhez szükséges legalkalmasabb módszereket és lehetőségeket előteremtse. Ez már önmagában sem kevés erőfeszítést igényel. Élete másik fontos része a zene. Már Dunaújvárosba kerülése után nem sokkal, női kart szervezett vállalkozó kedvű hölgyekből, ami rövid idő múltán Linzben háromszoros aranyérmes kórus lett. Ez volt később a főiskola női kara. Ma a Dunaújvárosi Vegyeskart irányítja karnagy társával, Kurucz Gergellyel. A közös éneklés a legcsodálatosabb dolog az életben! Azt mondja, amikor az ember kiáll a kórus elé vezényelni, a teremtő erőt éli át újra és újra, valamiféle kegyelmi állapotban van, ami semmi máshoz nem fogható. Szeretne egy olyan jobbító műhelyt létrehozni, ahol mindenki, aki odatartozik, biztonságban érezhetné magát, alkothatna, kiteljesedhetne, és sok- sok szeretetben lenne része, mert ez hiányzik a legjobban az embereknek.

Az egyik kórustag nemrég így jellemezte: Ági úgy kézben tart mindent, mint egy őrmester, nem elégszik meg félmegoldásokkal, bármiről is legyen szó, teljesen és tökéletesen akarja csinálni. Tény, hogy Ági harmonikus lélek, és ha hisz valamiben, nem tántorítja el semmiféle akadály. Nem őrmester ő, sokkal inkább tábornok! Úgy áll a dolgokhoz, mint Hannibál, a pun vezér: vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet!

Albert Schweitzer: A példamutatás nem a legfontosabb dolog, amivel másokat befolyásolhatunk - hanem az egyetlen.

Sorozatunkban olyan embereket, sorsokat mutatunk be, amelyek példaként szolgálhatnak kortársainknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!