Hétvége

2011.06.25. 02:27

Reszket a galagonya magába - Weöres reménytelen szerelme Polcz Alaine iránt

Weöres Sándor 1913. június 22-én született, és 1989. január 22-én távozott közülünk az az ember, akit az Isten költőnek teremtett.

nincs nev

Írt egy levelet Fülep Lajosnak, amelyből kiderül, hogy 1947-ben Fehérváron lakott, a Szent István tér 7. szám alatt, s a múzeumban dolgozott. A kutya-tár című dalocskát elküldte kedves professzorának, amelyben a magyar nyelv géniusza mosolyog. Aki verseit olvassa, sok mindent megtalálhat bennük, sokféle látásmódot, ezernyi világszemléletet. A verseim tornaszerek: mindeki a maga módján fejlesztheti rajtuk szellemi izmait. Ki nyújtón, ki korláton, ki lovon, ki gyűrűn, talajon gyakorolhat, ezek a szerek nem kívánnak kizárólagosságot - vallotta. Ezt is ő mondta: lírájának nem emberi vagy állati melege van, hanem inkább ásványi, elektromos vagy nukleáris heve.

Alighanem kevesen tudják, hogy szerelmes volt a 2007-ben elhunyt Polcz Alainba, neki írta az Izzik a galagonya című versét. Ennek történetét Alaine a móri Lamberg-kastélyban lévő városi könyvtárban mesélte el anno hallgatóságának. Ezt rögzítettem is, de mivel oly sokat mesélt, és interjút is készítettem vele, ez a kedves epizód kimaradt az akkori beszámolóból. A Széchenyi könyvtárban dolgozott, amikor egy kicsi, törékeny férfi kócosan, piszkos overallban lépett be, és vékony, kisfiús hangon mondta: a főigazgató urat keresem. Amíg várakozott, írt valamit egy irkába, majd kitépte a lapot, s átnyújtotta a szép fiatal hölgynek. Egy vers volt: "Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya ruhája. / Zúg a tüske, / szél szalad ide-oda, / reszket a galagonya / magába. / Hogyha a Hold rá / fátylat ereszt: / lánnyá válik, / Sírni kezd..." Ezt mondta: neki írta, szerelemmel. Ő akkor ezt nem vette komolyan, különleges lénynek látta, inkább manónak, mint embernek. Ám Sanyika később és a halálos ágyán is megvallotta: abban a percben, hogy meglátta, szerelmes lett belé. Másik verset is írt neki: "Fölnézek az égre, de a csillag vissza rám nem tekint..."

Alaine Erdélyből és első házasságából menekült, egyedül szökött át a határon, magányosan élt az idegen nagyvárosban. Írt egy elköszönő levelet, amiben mellékelten elküldött egy meghatalmazást ügyvéd édesapjának, arra kérte, adja be a válópert. A galagonya magányossága, a vers drámaisága jelzi, Sanyika mennyire megérezte az ő akkori lelkiállapotát.

Mészöly Miklós később lépett az életébe, de miután a felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével, Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál. Miklós gyönyörű férfi volt, valóságos Adonisz. Először félt tőle, mert a szép emberekről azt hitte: önhittek, önzőek, de miután megismerte, megszerette. Egyetemisták voltak, a hideg előadótermekből a közeli presszóba jártak melegedni. Házasságkötésük előtt együtt laktak, ami akkoriban nagy merészség volt. Ötvenhárom évet töltöttek szerelemben, szolidaritásban, szövetségben. Károlyi Amy nagyon szigorú volt Sándorhoz, mert az alkohol, a haverok gyakran elcsábították. Ám Miklóssal sem volt könnyű az élet. Ki kellett szolgálni, a cipőjét is felesége pucolta. Nem ismerte az időt, nem törődött a szabályokkal, nem válaszolt a levelekre, nem fizette ki a számlákat... Minden Alainera várt. Gyakran megesett, hogy kisoroszi hétvégi házukba meghívott néhány fontos, hivatalos vendéget, s csak az utolsó pillanatban szólt. A feleségnek rengeteg dolga volt, hajnalban könyvet írt, nappal a klinikán foglalkozott a betegek lelkével, testével, a haldoklók halálának méltóságával, este pedig a háztartás, a vendégeskedés várta. Harminc évig ki sem aludta magát. Beteg férjét odaadóan ápolta haláláig... Magnón kívül elmondta, s talán nem haragudna érte, hogy kibeszélem, de ez is az ő nagylelkűségét, alázatos, megértő, másokkal törődő női mivoltát igazolja. Megunva a számtalanszor megcsalt írófeleség státuszát, az írásba menekült, könyvek tucatjai jelentek meg. Miklós halála után arra sem volt rest, hogy a férjéhez írt szerelmes levelek százait áttanulmányozza, felkeressen jó néhány nőt, s elbeszélgessen velük. Szándéka az volt, hogy megírja férje szeretőinek históriáját. Azt is elárulta, hogy ő rendezte be Miklós szeretőlakását...

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Írt egy levelet Fülep Lajosnak, amelyből kiderül, hogy 1947-ben Fehérváron lakott, a Szent István tér 7. szám alatt, s a múzeumban dolgozott. A kutya-tár című dalocskát elküldte kedves professzorának, amelyben a magyar nyelv géniusza mosolyog. Aki verseit olvassa, sok mindent megtalálhat bennük, sokféle látásmódot, ezernyi világszemléletet. A verseim tornaszerek: mindeki a maga módján fejlesztheti rajtuk szellemi izmait. Ki nyújtón, ki korláton, ki lovon, ki gyűrűn, talajon gyakorolhat, ezek a szerek nem kívánnak kizárólagosságot - vallotta. Ezt is ő mondta: lírájának nem emberi vagy állati melege van, hanem inkább ásványi, elektromos vagy nukleáris heve.

Alighanem kevesen tudják, hogy szerelmes volt a 2007-ben elhunyt Polcz Alainba, neki írta az Izzik a galagonya című versét. Ennek történetét Alaine a móri Lamberg-kastélyban lévő városi könyvtárban mesélte el anno hallgatóságának. Ezt rögzítettem is, de mivel oly sokat mesélt, és interjút is készítettem vele, ez a kedves epizód kimaradt az akkori beszámolóból. A Széchenyi könyvtárban dolgozott, amikor egy kicsi, törékeny férfi kócosan, piszkos overallban lépett be, és vékony, kisfiús hangon mondta: a főigazgató urat keresem. Amíg várakozott, írt valamit egy irkába, majd kitépte a lapot, s átnyújtotta a szép fiatal hölgynek. Egy vers volt: "Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya ruhája. / Zúg a tüske, / szél szalad ide-oda, / reszket a galagonya / magába. / Hogyha a Hold rá / fátylat ereszt: / lánnyá válik, / Sírni kezd..." Ezt mondta: neki írta, szerelemmel. Ő akkor ezt nem vette komolyan, különleges lénynek látta, inkább manónak, mint embernek. Ám Sanyika később és a halálos ágyán is megvallotta: abban a percben, hogy meglátta, szerelmes lett belé. Másik verset is írt neki: "Fölnézek az égre, de a csillag vissza rám nem tekint..."

Alaine Erdélyből és első házasságából menekült, egyedül szökött át a határon, magányosan élt az idegen nagyvárosban. Írt egy elköszönő levelet, amiben mellékelten elküldött egy meghatalmazást ügyvéd édesapjának, arra kérte, adja be a válópert. A galagonya magányossága, a vers drámaisága jelzi, Sanyika mennyire megérezte az ő akkori lelkiállapotát.

Mészöly Miklós később lépett az életébe, de miután a felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével, Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál. Miklós gyönyörű férfi volt, valóságos Adonisz. Először félt tőle, mert a szép emberekről azt hitte: önhittek, önzőek, de miután megismerte, megszerette. Egyetemisták voltak, a hideg előadótermekből a közeli presszóba jártak melegedni. Házasságkötésük előtt együtt laktak, ami akkoriban nagy merészség volt. Ötvenhárom évet töltöttek szerelemben, szolidaritásban, szövetségben. Károlyi Amy nagyon szigorú volt Sándorhoz, mert az alkohol, a haverok gyakran elcsábították. Ám Miklóssal sem volt könnyű az élet. Ki kellett szolgálni, a cipőjét is felesége pucolta. Nem ismerte az időt, nem törődött a szabályokkal, nem válaszolt a levelekre, nem fizette ki a számlákat... Minden Alainera várt. Gyakran megesett, hogy kisoroszi hétvégi házukba meghívott néhány fontos, hivatalos vendéget, s csak az utolsó pillanatban szólt. A feleségnek rengeteg dolga volt, hajnalban könyvet írt, nappal a klinikán foglalkozott a betegek lelkével, testével, a haldoklók halálának méltóságával, este pedig a háztartás, a vendégeskedés várta. Harminc évig ki sem aludta magát. Beteg férjét odaadóan ápolta haláláig... Magnón kívül elmondta, s talán nem haragudna érte, hogy kibeszélem, de ez is az ő nagylelkűségét, alázatos, megértő, másokkal törődő női mivoltát igazolja. Megunva a számtalanszor megcsalt írófeleség státuszát, az írásba menekült, könyvek tucatjai jelentek meg. Miklós halála után arra sem volt rest, hogy a férjéhez írt szerelmes levelek százait áttanulmányozza, felkeressen jó néhány nőt, s elbeszélgessen velük. Szándéka az volt, hogy megírja férje szeretőinek históriáját. Azt is elárulta, hogy ő rendezte be Miklós szeretőlakását...

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Alighanem kevesen tudják, hogy szerelmes volt a 2007-ben elhunyt Polcz Alainba, neki írta az Izzik a galagonya című versét. Ennek történetét Alaine a móri Lamberg-kastélyban lévő városi könyvtárban mesélte el anno hallgatóságának. Ezt rögzítettem is, de mivel oly sokat mesélt, és interjút is készítettem vele, ez a kedves epizód kimaradt az akkori beszámolóból. A Széchenyi könyvtárban dolgozott, amikor egy kicsi, törékeny férfi kócosan, piszkos overallban lépett be, és vékony, kisfiús hangon mondta: a főigazgató urat keresem. Amíg várakozott, írt valamit egy irkába, majd kitépte a lapot, s átnyújtotta a szép fiatal hölgynek. Egy vers volt: "Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya ruhája. / Zúg a tüske, / szél szalad ide-oda, / reszket a galagonya / magába. / Hogyha a Hold rá / fátylat ereszt: / lánnyá válik, / Sírni kezd..." Ezt mondta: neki írta, szerelemmel. Ő akkor ezt nem vette komolyan, különleges lénynek látta, inkább manónak, mint embernek. Ám Sanyika később és a halálos ágyán is megvallotta: abban a percben, hogy meglátta, szerelmes lett belé. Másik verset is írt neki: "Fölnézek az égre, de a csillag vissza rám nem tekint..."

Alaine Erdélyből és első házasságából menekült, egyedül szökött át a határon, magányosan élt az idegen nagyvárosban. Írt egy elköszönő levelet, amiben mellékelten elküldött egy meghatalmazást ügyvéd édesapjának, arra kérte, adja be a válópert. A galagonya magányossága, a vers drámaisága jelzi, Sanyika mennyire megérezte az ő akkori lelkiállapotát.

Mészöly Miklós később lépett az életébe, de miután a felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével, Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál. Miklós gyönyörű férfi volt, valóságos Adonisz. Először félt tőle, mert a szép emberekről azt hitte: önhittek, önzőek, de miután megismerte, megszerette. Egyetemisták voltak, a hideg előadótermekből a közeli presszóba jártak melegedni. Házasságkötésük előtt együtt laktak, ami akkoriban nagy merészség volt. Ötvenhárom évet töltöttek szerelemben, szolidaritásban, szövetségben. Károlyi Amy nagyon szigorú volt Sándorhoz, mert az alkohol, a haverok gyakran elcsábították. Ám Miklóssal sem volt könnyű az élet. Ki kellett szolgálni, a cipőjét is felesége pucolta. Nem ismerte az időt, nem törődött a szabályokkal, nem válaszolt a levelekre, nem fizette ki a számlákat... Minden Alainera várt. Gyakran megesett, hogy kisoroszi hétvégi házukba meghívott néhány fontos, hivatalos vendéget, s csak az utolsó pillanatban szólt. A feleségnek rengeteg dolga volt, hajnalban könyvet írt, nappal a klinikán foglalkozott a betegek lelkével, testével, a haldoklók halálának méltóságával, este pedig a háztartás, a vendégeskedés várta. Harminc évig ki sem aludta magát. Beteg férjét odaadóan ápolta haláláig... Magnón kívül elmondta, s talán nem haragudna érte, hogy kibeszélem, de ez is az ő nagylelkűségét, alázatos, megértő, másokkal törődő női mivoltát igazolja. Megunva a számtalanszor megcsalt írófeleség státuszát, az írásba menekült, könyvek tucatjai jelentek meg. Miklós halála után arra sem volt rest, hogy a férjéhez írt szerelmes levelek százait áttanulmányozza, felkeressen jó néhány nőt, s elbeszélgessen velük. Szándéka az volt, hogy megírja férje szeretőinek históriáját. Azt is elárulta, hogy ő rendezte be Miklós szeretőlakását...

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Alighanem kevesen tudják, hogy szerelmes volt a 2007-ben elhunyt Polcz Alainba, neki írta az Izzik a galagonya című versét. Ennek történetét Alaine a móri Lamberg-kastélyban lévő városi könyvtárban mesélte el anno hallgatóságának. Ezt rögzítettem is, de mivel oly sokat mesélt, és interjút is készítettem vele, ez a kedves epizód kimaradt az akkori beszámolóból. A Széchenyi könyvtárban dolgozott, amikor egy kicsi, törékeny férfi kócosan, piszkos overallban lépett be, és vékony, kisfiús hangon mondta: a főigazgató urat keresem. Amíg várakozott, írt valamit egy irkába, majd kitépte a lapot, s átnyújtotta a szép fiatal hölgynek. Egy vers volt: "Őszi éjjel / izzik a galagonya, / izzik a galagonya ruhája. / Zúg a tüske, / szél szalad ide-oda, / reszket a galagonya / magába. / Hogyha a Hold rá / fátylat ereszt: / lánnyá válik, / Sírni kezd..." Ezt mondta: neki írta, szerelemmel. Ő akkor ezt nem vette komolyan, különleges lénynek látta, inkább manónak, mint embernek. Ám Sanyika később és a halálos ágyán is megvallotta: abban a percben, hogy meglátta, szerelmes lett belé. Másik verset is írt neki: "Fölnézek az égre, de a csillag vissza rám nem tekint..."

Alaine Erdélyből és első házasságából menekült, egyedül szökött át a határon, magányosan élt az idegen nagyvárosban. Írt egy elköszönő levelet, amiben mellékelten elküldött egy meghatalmazást ügyvéd édesapjának, arra kérte, adja be a válópert. A galagonya magányossága, a vers drámaisága jelzi, Sanyika mennyire megérezte az ő akkori lelkiállapotát.

Mészöly Miklós később lépett az életébe, de miután a felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével, Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál. Miklós gyönyörű férfi volt, valóságos Adonisz. Először félt tőle, mert a szép emberekről azt hitte: önhittek, önzőek, de miután megismerte, megszerette. Egyetemisták voltak, a hideg előadótermekből a közeli presszóba jártak melegedni. Házasságkötésük előtt együtt laktak, ami akkoriban nagy merészség volt. Ötvenhárom évet töltöttek szerelemben, szolidaritásban, szövetségben. Károlyi Amy nagyon szigorú volt Sándorhoz, mert az alkohol, a haverok gyakran elcsábították. Ám Miklóssal sem volt könnyű az élet. Ki kellett szolgálni, a cipőjét is felesége pucolta. Nem ismerte az időt, nem törődött a szabályokkal, nem válaszolt a levelekre, nem fizette ki a számlákat... Minden Alainera várt. Gyakran megesett, hogy kisoroszi hétvégi házukba meghívott néhány fontos, hivatalos vendéget, s csak az utolsó pillanatban szólt. A feleségnek rengeteg dolga volt, hajnalban könyvet írt, nappal a klinikán foglalkozott a betegek lelkével, testével, a haldoklók halálának méltóságával, este pedig a háztartás, a vendégeskedés várta. Harminc évig ki sem aludta magát. Beteg férjét odaadóan ápolta haláláig... Magnón kívül elmondta, s talán nem haragudna érte, hogy kibeszélem, de ez is az ő nagylelkűségét, alázatos, megértő, másokkal törődő női mivoltát igazolja. Megunva a számtalanszor megcsalt írófeleség státuszát, az írásba menekült, könyvek tucatjai jelentek meg. Miklós halála után arra sem volt rest, hogy a férjéhez írt szerelmes levelek százait áttanulmányozza, felkeressen jó néhány nőt, s elbeszélgessen velük. Szándéka az volt, hogy megírja férje szeretőinek históriáját. Azt is elárulta, hogy ő rendezte be Miklós szeretőlakását...

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Alaine Erdélyből és első házasságából menekült, egyedül szökött át a határon, magányosan élt az idegen nagyvárosban. Írt egy elköszönő levelet, amiben mellékelten elküldött egy meghatalmazást ügyvéd édesapjának, arra kérte, adja be a válópert. A galagonya magányossága, a vers drámaisága jelzi, Sanyika mennyire megérezte az ő akkori lelkiállapotát.

Mészöly Miklós később lépett az életébe, de miután a felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével, Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál. Miklós gyönyörű férfi volt, valóságos Adonisz. Először félt tőle, mert a szép emberekről azt hitte: önhittek, önzőek, de miután megismerte, megszerette. Egyetemisták voltak, a hideg előadótermekből a közeli presszóba jártak melegedni. Házasságkötésük előtt együtt laktak, ami akkoriban nagy merészség volt. Ötvenhárom évet töltöttek szerelemben, szolidaritásban, szövetségben. Károlyi Amy nagyon szigorú volt Sándorhoz, mert az alkohol, a haverok gyakran elcsábították. Ám Miklóssal sem volt könnyű az élet. Ki kellett szolgálni, a cipőjét is felesége pucolta. Nem ismerte az időt, nem törődött a szabályokkal, nem válaszolt a levelekre, nem fizette ki a számlákat... Minden Alainera várt. Gyakran megesett, hogy kisoroszi hétvégi házukba meghívott néhány fontos, hivatalos vendéget, s csak az utolsó pillanatban szólt. A feleségnek rengeteg dolga volt, hajnalban könyvet írt, nappal a klinikán foglalkozott a betegek lelkével, testével, a haldoklók halálának méltóságával, este pedig a háztartás, a vendégeskedés várta. Harminc évig ki sem aludta magát. Beteg férjét odaadóan ápolta haláláig... Magnón kívül elmondta, s talán nem haragudna érte, hogy kibeszélem, de ez is az ő nagylelkűségét, alázatos, megértő, másokkal törődő női mivoltát igazolja. Megunva a számtalanszor megcsalt írófeleség státuszát, az írásba menekült, könyvek tucatjai jelentek meg. Miklós halála után arra sem volt rest, hogy a férjéhez írt szerelmes levelek százait áttanulmányozza, felkeressen jó néhány nőt, s elbeszélgessen velük. Szándéka az volt, hogy megírja férje szeretőinek históriáját. Azt is elárulta, hogy ő rendezte be Miklós szeretőlakását...

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Alaine Erdélyből és első házasságából menekült, egyedül szökött át a határon, magányosan élt az idegen nagyvárosban. Írt egy elköszönő levelet, amiben mellékelten elküldött egy meghatalmazást ügyvéd édesapjának, arra kérte, adja be a válópert. A galagonya magányossága, a vers drámaisága jelzi, Sanyika mennyire megérezte az ő akkori lelkiállapotát.

Mészöly Miklós később lépett az életébe, de miután a felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével, Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál. Miklós gyönyörű férfi volt, valóságos Adonisz. Először félt tőle, mert a szép emberekről azt hitte: önhittek, önzőek, de miután megismerte, megszerette. Egyetemisták voltak, a hideg előadótermekből a közeli presszóba jártak melegedni. Házasságkötésük előtt együtt laktak, ami akkoriban nagy merészség volt. Ötvenhárom évet töltöttek szerelemben, szolidaritásban, szövetségben. Károlyi Amy nagyon szigorú volt Sándorhoz, mert az alkohol, a haverok gyakran elcsábították. Ám Miklóssal sem volt könnyű az élet. Ki kellett szolgálni, a cipőjét is felesége pucolta. Nem ismerte az időt, nem törődött a szabályokkal, nem válaszolt a levelekre, nem fizette ki a számlákat... Minden Alainera várt. Gyakran megesett, hogy kisoroszi hétvégi házukba meghívott néhány fontos, hivatalos vendéget, s csak az utolsó pillanatban szólt. A feleségnek rengeteg dolga volt, hajnalban könyvet írt, nappal a klinikán foglalkozott a betegek lelkével, testével, a haldoklók halálának méltóságával, este pedig a háztartás, a vendégeskedés várta. Harminc évig ki sem aludta magát. Beteg férjét odaadóan ápolta haláláig... Magnón kívül elmondta, s talán nem haragudna érte, hogy kibeszélem, de ez is az ő nagylelkűségét, alázatos, megértő, másokkal törődő női mivoltát igazolja. Megunva a számtalanszor megcsalt írófeleség státuszát, az írásba menekült, könyvek tucatjai jelentek meg. Miklós halála után arra sem volt rest, hogy a férjéhez írt szerelmes levelek százait áttanulmányozza, felkeressen jó néhány nőt, s elbeszélgessen velük. Szándéka az volt, hogy megírja férje szeretőinek históriáját. Azt is elárulta, hogy ő rendezte be Miklós szeretőlakását...

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Mészöly Miklós később lépett az életébe, de miután a felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével, Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál. Miklós gyönyörű férfi volt, valóságos Adonisz. Először félt tőle, mert a szép emberekről azt hitte: önhittek, önzőek, de miután megismerte, megszerette. Egyetemisták voltak, a hideg előadótermekből a közeli presszóba jártak melegedni. Házasságkötésük előtt együtt laktak, ami akkoriban nagy merészség volt. Ötvenhárom évet töltöttek szerelemben, szolidaritásban, szövetségben. Károlyi Amy nagyon szigorú volt Sándorhoz, mert az alkohol, a haverok gyakran elcsábították. Ám Miklóssal sem volt könnyű az élet. Ki kellett szolgálni, a cipőjét is felesége pucolta. Nem ismerte az időt, nem törődött a szabályokkal, nem válaszolt a levelekre, nem fizette ki a számlákat... Minden Alainera várt. Gyakran megesett, hogy kisoroszi hétvégi házukba meghívott néhány fontos, hivatalos vendéget, s csak az utolsó pillanatban szólt. A feleségnek rengeteg dolga volt, hajnalban könyvet írt, nappal a klinikán foglalkozott a betegek lelkével, testével, a haldoklók halálának méltóságával, este pedig a háztartás, a vendégeskedés várta. Harminc évig ki sem aludta magát. Beteg férjét odaadóan ápolta haláláig... Magnón kívül elmondta, s talán nem haragudna érte, hogy kibeszélem, de ez is az ő nagylelkűségét, alázatos, megértő, másokkal törődő női mivoltát igazolja. Megunva a számtalanszor megcsalt írófeleség státuszát, az írásba menekült, könyvek tucatjai jelentek meg. Miklós halála után arra sem volt rest, hogy a férjéhez írt szerelmes levelek százait áttanulmányozza, felkeressen jó néhány nőt, s elbeszélgessen velük. Szándéka az volt, hogy megírja férje szeretőinek históriáját. Azt is elárulta, hogy ő rendezte be Miklós szeretőlakását...

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Mészöly Miklós később lépett az életébe, de miután a felesége lett, szoros barátságba kerültek Sanyikával és feleségével, Károlyi Amyval. Sűrűn találkoztak, gyakran vendégeskedtek egymásnál. Miklós gyönyörű férfi volt, valóságos Adonisz. Először félt tőle, mert a szép emberekről azt hitte: önhittek, önzőek, de miután megismerte, megszerette. Egyetemisták voltak, a hideg előadótermekből a közeli presszóba jártak melegedni. Házasságkötésük előtt együtt laktak, ami akkoriban nagy merészség volt. Ötvenhárom évet töltöttek szerelemben, szolidaritásban, szövetségben. Károlyi Amy nagyon szigorú volt Sándorhoz, mert az alkohol, a haverok gyakran elcsábították. Ám Miklóssal sem volt könnyű az élet. Ki kellett szolgálni, a cipőjét is felesége pucolta. Nem ismerte az időt, nem törődött a szabályokkal, nem válaszolt a levelekre, nem fizette ki a számlákat... Minden Alainera várt. Gyakran megesett, hogy kisoroszi hétvégi házukba meghívott néhány fontos, hivatalos vendéget, s csak az utolsó pillanatban szólt. A feleségnek rengeteg dolga volt, hajnalban könyvet írt, nappal a klinikán foglalkozott a betegek lelkével, testével, a haldoklók halálának méltóságával, este pedig a háztartás, a vendégeskedés várta. Harminc évig ki sem aludta magát. Beteg férjét odaadóan ápolta haláláig... Magnón kívül elmondta, s talán nem haragudna érte, hogy kibeszélem, de ez is az ő nagylelkűségét, alázatos, megértő, másokkal törődő női mivoltát igazolja. Megunva a számtalanszor megcsalt írófeleség státuszát, az írásba menekült, könyvek tucatjai jelentek meg. Miklós halála után arra sem volt rest, hogy a férjéhez írt szerelmes levelek százait áttanulmányozza, felkeressen jó néhány nőt, s elbeszélgessen velük. Szándéka az volt, hogy megírja férje szeretőinek históriáját. Azt is elárulta, hogy ő rendezte be Miklós szeretőlakását...

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Az Asszony a fronton az első átütő erejű könyve. Hatalmas sikere lett a róla szóló II. világháborús történetnek. Aki nem olvasta, annak röviden elmondom: Csákváron egy orosz katona megerőszakolta. A történtek után eléállítottak egy sor katonát, hogy melyikben ismeri föl azt, aki meggyalázta. Ráismert a fiúra, de amikor meglátta szemében a halálfélemet, úgy döntött: nem árulja el. Annyi fájdalom és kín volt már mögötte, annyi halál és rettenet, hogy nem akart ítélkezni. A regényből felejthetetlen felolvasóestet rendeztek a csákvári kórházban, többek között Herczog Edit segítő támogatásával, amelyen a súlyos betegséggel küzdő Polcz Alaine is velünk volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!