Szabadság! S utána...

Hiszen a szabadság alatt (szabadon!) élve majdnem azt csinál az ember, amit akar. Majdnem. Mert nem csak a mindenkor kötelező törvények, hanem a pénz(hiány) is határt szab az akaratnak. Ezért sokan otthon, punnyadással töltik el a munkától való felmentés idejét, s a kikapcsolódást a palackos boltok előtt ácsorogva behörpölt dobozos sörök jelentik. Bár ez megvan, meg lehet a munkával töltött időszakokban is. Már akinek van munkája. Otthona. De ezt ne folytassuk inkább.

Viszont: abban az országban, ahol a lakosok még mindig döntő többségének testük és/vagy szellemük bérbeadása jelenti a megélhetést (a jövedelmet), miért okoz sokkot a munkahelyre való visszatérés?

Hisz a munka egyáltalán nem a szabadság (a nem munkaügyi, hanem filozófiai értelemben vett szabadság) ellentéte!

Sőt! Lelki, szellemi szabadságunk kiteljesedése lehet(ne)! Maga az önmegvalósítás – ha még valaki tudja, mit jelent ez.

Ehelyett a munka ma a legtöbbeknek: robot. Pénzkereső kényszer. Megalázkodás – kiteljesedés helyett. A hülye, basáskodó, aljas főnök(ség) elviselésének tortúrája. Pokol – amiért mégis aggódni kell. Mert különben ez se lesz. S ezzel sokan visszaélnek. Amit nem ment, hogy ők ugyanúgy sokként élik meg visszatérésüket a taposómalomba.

Ám a munkahelyi boldogtalanság nem csak az egyének boldogságára hat, de az ország boldogulására is.