Tanóra tíz percben

Hirtelen eloszlott előtte a társadalmi hazugságok, tévedések és illúziók köde, megvilágosodott minden, villanásszerűen felismerte a fogalmak és a dolgok természetét, megtapasztalta az emberi elme isteni működését. Ettől a pillanattól kezdve belülről vezérelt, önálló, szabad, független személyiség lett.

Tudom, ezek romantikus gondolatok. De hát a romantika nem mi vagyunk? Ha csak realizmus lenne, lehetne élni, de minek...

Mi emelte az embert az állatvilág fölé? Az, hogy gondolkodik? Pontatlan a válasz, hiszen a kutya is tud következtetni a gazdája magatartásából. Hát akkor? Az az ember különössége, kivételes tulajdonsága, hogy nemcsak gondolkodik, hanem gondolkodik a gondolkodásról is. S el-eljut az önmagát gondoló gondolat (Arisztotelész), Isten közelébe. Az istenülő ember. Mi más lenne a teremtés és a történelem célja? Így és csak így értjük meg a francia kamaszzsenit, Arthur Rimbaud-t, A részeg hajó és az Egy évad a pokolban költőjét. Olvassuk el ezeket a műveket, s döbbenetes élményeket élünk át, szinte mi is látnokká válunk. És Nietzschét se hagyjuk ki! A művészlelkű német bölcselő olyan mélységeket és magasságokat nyit meg előttünk, hogy belehalunk.

De térjünk vissza a földre, hiszen az idézett magasságokban szinte nem kapni levegőt, s a semmibe zuhanunk rémisztő ájulatban, mint Madách Ádámja az űrjelenetben. Tudom, nem utánozhatjuk a zseniket, de átélhetjük tragikus nagyszerűségüket, ha elolvassuk Az Illés szekerén című Ady-verset.

Nemcsak a valóságot kell megismernünk, hanem meg kell ismernünk a megismerést is. Nézzük, mit mond erről a filozófia! „Amikor az emberi elme az egyes tárgyhoz nyúl, fogalmat, másolatot készít róla. Ez nem egyszerű, közvetlen, tükörszerűen holt, hanem bonyolult, kettéhasadt, cikcakkos aktus, amely magában foglalja azt a lehetőséget, hogy a képzelet elrepül az élettől, sőt azt is, hogy az elvont fogalom, az eszme átalakul képzeletté anélkül, hogy észrevennénk." (V. I. Uljanov)

S a költő? Ő meg így vall erről: „A szó elvezet a pecsétek mögé, ahol éppen rám várnak a titkok. Vezet ahhoz, ami még nem létezik a világban. Vezet a szakadékok mentén, szüntelen a halál ajkain." (Nagy László)

Igen, a legnagyobbak tisztában voltak vele, hogy a megismerés kockázatos, sőt életveszélyes kaland. A labirintusból nem biztos, hogy visszatalálunk, s ki tudja, melyik sötét zugban les ránk Minotaurus.

Most, hogy a Pisa-felmérés rossz eredményei miatt búsul, háborog az ország, s egyesek világvégét kiáltanak, mert tizenöt éves tanulóink nem tudtak megoldani néhány gyakorlati feladatot (az izraeli gyerekek sem szerepeltek jobban, sőt...), én azt kérdezem, miért hanyagoljuk el a logoszt, miért nem tanítunk logikát (a sötét középkorban alaptantárgy volt), miért járatlanok manapság a helyes gondolkodás tudományában a pedagógusok? Miért nem ismeri az iskola az eszmélkedés eksztázisát, amelyről József Attila írt gyönyörű verset. (Ha lelked, logikád...)

Eltorzult világunkat az Ady által vizionált pénzisten, a disznófejű Nagyúr uralja. Csak nem az ő hatalmát féltik azok, akik mindenáron meg akarják akadályozni - törekvéseiket Pisa-tesztekkel leplezve - azt, hogy a mai fiatalok, mint egykor az ifjú Ady Endre, önfeledten felkiáltsanak: „Tudok, bírok gondolkodni!"