Tanóra tízpercben

Gazdasági és politikai válság gyötörte ekkor a magyarságot, egyre nehezebb volt eladni a mezőgazdasági termékeket, és a napóleoni háborúk anyagi terheit az udvar nagyrészt átrakta Magyarországra. Kétszer is brutálisan leértékelték a pénzt, s a tiltakozást az országgyűlés berekesztésével fojtották el. 1825-ig nyílt önkényuralmat vezetett be a bécsi udvar Elviselhetetlenné vált ekkor az elnyomott nemzet helyzete, s nem volt lehetséges a cselekvés. A költő mégis cselekedett: verset írt. Verséből Erkel zenéjével első számú nemzeti énekünk lett, a dátumból pedig immár a magyar kultúra napja.

Ellentmondásos a viszonyunk a Himnuszhoz. Kölcsey történelemszemléletének fontos elemeit, a hun-magyar azonosságot, Mátyás dicső haditettének, Bécs elfoglalásának jelentőségét tagadjuk. Az énekelt formát sokan lassúnak, vontatottnak, erőtlennek tartják. Volt már kísérlet a gyorsításra, rock zenész megpróbálta „tüzesebben" játszani. A fő gond, hogy a szöveg és az énekelt forma között nincs összhang. Ezért bizonyos szótagokat megnyújtanak, ez is töri a lendületet, holott a vers ritmikájára a sokrímű, pergő trocheusok lüktetése s a kanásztánc ritmus jellemző. Ezt elfojtva meghamisítjuk a dalt, mely így nem emeli olimpiai bajnokainkat a fenséges magasba, holott hajdan lelkesítette a reformkori hazafiakat a szabadságharc honvédeit s az önkényuralom néma ellenállóit.

Kölcsey verse nem egy koldus könyörgése a történelem urához, Istenhez, hanem egy alázatba és gyalázatba tiport nagy múltú, megigazult nemzet dacos, lázadó fohásza, elemi erejű tiltakozása. „Megbűnhődte már e nép / A múltat s jövendőt." Ez az alapgondolat, melyet a logika érveivel bizonyít és a romantika eszközeivel szemléltet a költemény. Itt burkoltan az a vád hangzik el, hogy Isten immár mértéktelenül, túlzón, igazságtalanul büntet. Micsoda elkeseredés és elszántság kellett ahhoz, hogy ezt merje mondani a nemzetért remegő költő. Fantasztikus erő, iszonyatos energia van a gondolatban s az egész szövegben. Hogy kell a himnuszt énekelni? Ökölbe szorult szívvel, acélkemény hangsúlyokkal és markáns szünetekkel. Aki ezt megcselekszi, az csodálatos metamorfózist fog átélni.

Kölcsey nyolc strófás verséhez írtam egy kilencediket. Valójában nem is én írtam, hanem a történelem:

Adj végre esélyt

nekünk,

Munkára s a harcra,

S nem ismersz rá,

Istenünk,

Többé a magyarra.

Mint a szikla egy

leszünk,

S olyan erőnk támad:

A vészekből kimentjük

Szívünket s hazánkat.

Később 1831-ben, amikor megindult a reform mozgalom, már Kölcsey is új eszméket hirdet: „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? / Messze jövendővel komolyan vess összve jelenkort; / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!" (Huszt)

Ezt is mondja nekünk január 22-e.