Tanóra a tízpercben

2017. január 28., 10:30 szerző: Kiss Kálmán
komment
Január 22-éhez kapcsolódva múlt szombaton Kölcsey Himnuszáról írtam, mely Erkel zenéjével később nemzeti énekünkké lett. Ám e nevezetes dátum nemcsak a vers keletkezésének ideje, hanem számunkra a magyar kultúra napja is.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Ezért, ha kissé megkésve, okvetlenül essék szó erről is. Az az igazság, hogy a kultúráról korábban már költöttem egy prózaverset, melyet addig csiszolgattam, míg el nem nyerte feltétlen tetszésemet. Bűnnek tartanám, ha mással helyettesíteném. Így hát nem új szöveggel jelenek meg itt, hanem a régivel, akkor is, ha netán egyesek már ismerik. Nem hiszem, hogy ártanék ezzel, hogy csökkenteném az érdeklődést és az élményt, mert ha igazán jó egy írásmű, akkor az ismétlés nem koptatja, hanem fényesíti a szöveget. Hadd fényesedjen hát! Én, ki tudja, hányszor találkoztam már vele, mégis örülök, hogy itt van előttem. Most is gyönyörködöm benne; remélve, hogy önök, kedves olvasók, szintén ezt teszik majd filozofikusan elgondolkodva az ünnepelt fogalom lényegéről.

A kultúra lelki otthonunk, szellemi hazánk. Tárgyiasulva körülvesz minket, de bennünk, általunk létezik csak igazán. Meghitté, bensőségessé teszi nemcsak szűkebb környezetünket, hanem a legtágabbat, az univerzumot is. Eszmét, erőt, kedvet, gyönyörűséget ad: élni segít. Ha nem óvjuk, nem ápoljuk, nem fejlesztjük, akkor nemcsak emberi arcunkat veszítjük el, hanem magyarságunkat is. S olyanok leszünk, mint Kölcsey Himnuszának magyarja, aki

„Szertenézett s nem lelé

Honját a hazában.”

Nem leszünk immár képzet, ész, erő és akarat, hanem csupán vak és süket nyersanyaga, salakja a létnek, mely örökre elfelejti, hogy tökéletességünk megvalósítására törve, mi is éltünk itt egykor a Kárpát-medencében. A Sors könyörtelen kegyetlenséggel mondja a nemzetéért aggódó költőnek:

„És más hon áll a négy

folyam partjára,

Más szózat és más

keblü nép;

S szebb arcot ölt e föld

kies határa,

Hogy kedvre gyúl,

ki bájkörébe lép.”

Iszonyú idill. Ezek is Kölcsey szavai. Ez is a Himnusz költőjének látomása. Ha ez sem ráz fel minket, akkor mi? Olvassuk el a teljes verset, a Zrínyi második énekét! Hátha segít rajtunk a kíméletlen őszinteség, az irgalmatlan igazmondás, a korbácsos pesszimizmus? Ha ennyit legalább megteszünk, akkor nincs veszve semmi, akkor bármi megtörténhet. Tán még az is, hogy egymásban végre megtaláljuk önmagunkat, s kiteljesedik létezésünk.

A kultúra nemcsak az emberek által létrehozott értékek, anyagi és szellemi javak összessége, hanem cselekvés is. Folytonos alkotása és élvezete mindannak, amire szükségünk van a mindennapok szürkeségében és az ünnepek színes magasában. A kultúra latin szó, művelést jelent. Igen, az embernek okosan és fáradságosan meg kell művelnie a földet, hogy éljen, és szüntelen művelnie kell a lelkét is, hogy jó és szép élete legyen. Nekünk, magyaroknak, itt a viharok tépte Kárpát-medencében.

Kiss Kálmán

2017. január 28., 10:30 szerző: Kiss Kálmán

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...