Tanóratíz percben

2016. december 31., 08:00 szerző: Kiss Kálmán
„Azért tagoljuk az időt, nehogy megőrüljünk vad folyamatától.” Nem emlékszem, kitől származik ez az idézet, de igaz, s a megfogalmazás túlzása igen hatásos.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Nem véletlenül jutott eszembe most, amikor készülünk átmenni az óévből az újba. Szilveszter van. Egy régi négysoros versem jár a fejemben. Meg akar szólalni. Hát tegye!

„Fordul az idő, az /

óévből az újba,

rabkocsi gördül így /

nagyot csikordulva,

árkos, zötykös úton, vak /

sötétbe veszve,

véres pirkadatba, ki /

a vesztőhelyre.”

 

Ezerkilencszázkilencvenötben írtam. A riadalmam azóta csitult, a bajsejtelmem enyhült, de kiiktathatatlanul bennem maradt az emlék.

A rendszerváltáskor váratlanul, felkészületlenül, rettenetesen rossz állapotban kerültünk a kapitalizmus világába, s döbbenten tapasztaltuk meg Madách Imre igazságát: „kutyáknak harca ez egy konc felett.” Az erkölcsi megrettenés mellett a teljes kiszolgáltatottságot is át kellett élnünk, s mi is riadtan kérdeztük a költővel: „Mi verseny az, hol mezítelen áll a kardos ellenében?” Hogyan fejlődjünk, hogyan maradjunk meg egyáltalán így a ravasz és a kíméletlen érdekérvényesítés dzsungelében? Meg nem állom, hogy ide ne idézzem a Kossuth-díjas kortárs írónk, Spiró György rólunk szóló meghökkentő megállapítását: „Újra meg újra lemaradunk, s lemaradásunkat újra meg újra tevőlegesen tartósítja a fejlett Nyugat.”

Lehajtom a fejem. Szégyenkezem. Nem miattunk. Miattuk. Helyettük. Ötvenhatért is csak puszta szólamokkal fizettek. Ha beruháznak nálunk vagy bővítik létesítményeiket, jelentős, vissza nem térítendő támogatást ad nekik a magyar állam. Kapunk érte részvényt? Ugyan! Nem vagyunk egyenrangúak. Van ipar itt, de az nem magyar, csak magyarországi. Adós- és bérrabszolgává lett az egykori - Arany Jánost idézem - büszke, harcos, kalandor nép. De félre most gond és gondolat! Év vége van. Mulassunk!

Durrognak a pezsgők, visítoznak a féktelen jókedv papírtrombitái. S közben szinte észrevétlenül áttűnünk az óévből az újba, a múltból a jövőbe, az innenből az odaátba. Így, mámorosan, Kharón ladikja sem oly ijesztő.

Hogyan viseljük el a másnaposságot s az elmúlás tudatát? Erről is van egy aktuális költeményem:

 

Újévi vers Atellának

Áttrombitáltuk magunkat,/

barátom,

a tovatűnő óévből az /

újba.

A tülkölő horkolásból /

kikeltünk,

és máris bor csurog a /

poharunkba.

 

Tölts újra hát, s igyál /

tovább velem,

Omar Khajjám bölcs /

tanácsát kövessük!

A jóféle bor még /

jobb lesz, ha vénül.

Miért is lenne baj az, /

hogy öregszünk?

 

A múlt már nincsen, /

a jövő meg nincs még,

arany gyönyör csak /

csakis most terem.

Egyetlenegy tündöklő /

pillanatnál

kevesebb az egész /

történelem.

Kiss Kálmán

2016. december 31., 08:00 szerző: Kiss Kálmán

Részletes műsor



Műsorok betöltése...