Hírek

2017.03.12. 10:15

A Pentelei Monostor alapítása

Dunaújváros - A Monostor alapítását kívánom bemutatni kiváló magyar történészek és régészek kutatási eredményeinek ismertetésével.

Szabó Tamás

Moravcsik Gyula egyetemi tanár a - Görög nyelvű monostorok Szt. István korában című művének 419. oldalán írja: - Az Árpád kor folyamán Szent István uralkodása idején a marosvári és veszprémvölgyi monostorokon kívül más görög monostorok is ismertek. Biztos tudomásunk van a visegrádi, dunapentelei és a szávademeteri görög monostorról is.

Dr. Bóna István régészprofesszor a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja városunk és Pentele városrész lokálpatriótája a következőket írja: Görög rítusú monostor építésére a korai magyar államban csak az 1054-es nagy egyházszakadás előtt volt lehetőség. Monostorunk alapítása emiatt a veszprémvölgyi görög apácakolostor alapítása, azaz 1018 körül lehetett, legvalószínűbb, hogy Szt. István uralkodásának kezdete idején. Ugyancsak dr. Bóna István írja: a középkori Pentele történelmi jelentőségét alábecsülte a történelmi és régészeti kutatás, mely vele kapcsolatban többnyire lényegtelen elemeket emelte ki. Ezért születhetett meg Penteléről a "kis halászfalu" legendája, amely a napjainkban is él a köztudatban.

A pentelei kolostor a Duna egyik szigetén feküdt, kiterjedése 140x160 méter volt. A terület szinte teljesen beépítették, kihasználták
Illusztráció: Szabó Zsolt Róbert

Érszegi Géza a történelemtudományok doktora, a Korai Magyar Lexikon 540. oldalán a következőket írja városunk alapításáról: - A Szt. Pantaleon tiszteletére szentelt görög monostor a Duna egyik szigetén a mai Dunaújváros magasságában volt. Alapítása valószínűleg 1000 körül történt. A tatárjárás (1241-42) idején elpusztult. IV. (Kun) László király a Szűz Mária-völgyi Szt. Katalin-monostor apácáinak adományozta. Romjai még a 19-20. század fordulóján alacsony vízállás idején láthatóak voltak a Szalki (Pentelei)- sziget északi csúcsán, de a Duna szabályozásakor, 1903-ban a romokat robbantással eltüntették.

Győrffy György, 1992-ben Széchenyi-díjas történész, 1994-től pedig a Magyar Tudományos Akadémia trendes tagja. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajzának megírásával a történész társadalom nagy elismerését váltotta ki. Második kötetének 500. oldalán a következőket teszi közzé településünkkel kapcsolatban: Szent Pantaleon tiszteletére, a XI. sz. elején épült (1000-1025 körül) a Duna szigetén (később Szalki-sziget) egy Andornak nemzetség birtokában álló görög rítusú monostor. Mivel egy ideig domonkos apácáké volt, a későbbi hagyomány görög apácáknak tulajdonította őket. A tatárjáráskor elpusztult monostort IV. Béla Gábriel mesternek adományozta. Mivel az új tulajdonos 23 év alatt sem javította meg a monostor fedelét a király visszavette tőle. 1329-ben Károly király Becsei Imrének adományozta Pentele monostorát.

Szent Pantaleon tiszteletére a XI. század elején épült egy görög rítusú monostor a mai Szalki-szigeten

Gutheil Jenő veszprémi kanonok "Az Árpád-kori Veszprém" című művének 149. oldalán írja. - Tényként kell megállapítanunk, hogy a magyar kereszténység megszervezését Bizánc kísérelte meg először, Turkia missziós püspöke, Hierotheos volt a magyarság első püspöke. Egyházszervező munkájának eredményi azok a magyarországi görög monostorok, melyek már Szent István korában megvoltak továbbra is fennmaradtak. Fennáll a lehetősége annak, hogy eredetükkel korábbi időkbe nyúlnak vissza. A három görög férfimonostoron kívül (Csanád, Visegrád és Szávademeter) még két görög apácazárdáról vannak adataink. Az egyik Dunapentelén volt a másik Veszprémben. A dunapentelei görög apácazárda Szent Pantaleon vértanú tiszteletére volt szentelve, akiről a községet is elnevezték.

Látható, tehát, hogy a legkiválóbb magyar történész és régészkutatók véleménye megegyező a görög monostorok, - így a Pentelei Monostor - alapításával kapcsolatban. Valamennyien Szent István királyunk uralkodásának kezdetére, azaz 1000 - 1025 közötti időszakra datálják. Előbbiekért a pentelei monostor alapítása Szent István korában az ezredforduló idején történhetett..

Pentelei Monostor Bizottsági ülés

A Pentelei Monostor Bizottság soron következő találkozója 2017. március 14-én lesz. A tervezett napirendi pontok között szerepel többek között a közeljövőben megrendezendő II. Pentelei Monostor konferencia, a Szent Pantaleimon ünnep programja, a nyári zarándoklat előkészítése és a Monostor Emlékhely pályázatával kapcsolatos feladatok áttekintése.

A keddi esemény vendége lesz Kalota József protopresbiter, érseki vikárius, a magyar gyülekezet vezetője, a Konstantiápolyi Egyetemes Patriarhátus Magyarországi Orthodox Exarhátusa képviseletében. Az eseményen részt vesz Németh Zoltán a Szent György Lovagrend exfőkancellárja, valamint a dunaújvárosi egyházi vezetők közül Böttger Antal, Stermeczki András, Kovács István és Braun Ervin tiszteletes urak is.

Az érseki vikáriussal készülő interjúnkat a Dunaújvárosi Hírlap következő szombati számában olvashatják majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!