Hírek

2013.03.06. 16:44

107. születésnapján köszöntötték Józsa nénit

Dunaújváros - A város legidősebb emberét, a százhetedik születésnapját ünneplő Nagy Józsefné Józsa nénit köszöntötték az önkormányzat vezetői.

Körmendi Erzsébet

Józsa nénit mindenki ismeri, aki a József Attila utcában lakik, vagy gyakran jár arra felé, ugyanis a szépkorú asszony gyakran ücsörög a lépcsőház előtt. Énekelget, beszélget, megszólítja a sétálókat. - A mama nagyon szeret a konyhaablaknál is ücsörögni, nézi ki megy el a ház előtt, és kommentálja a történteket. Együtt főzünk, közben énekelgetünk, vagy hallgatom a párbeszédeit - mondja az ünnepelt menye, Nagyné Horváth Mária. Józsa néni több mint negyven éve él velük, Marika szerint megnyugtató volt, hogy a mama mindig itthon volt, amikor hazajöttek a gyerekek az iskolából.

Józsa néni beceneve a Józsefből származik, viszont nem a férje, Nagy József után, hanem azért, mert a kilencgyermekes család második legkisebbjének a József nevet adták volna a szülők. De nem fiú lett, hanem lány a Józsa viszont rajta maradt az asszonyon, aki március harmadikán már a 107. születésnapját ünnepelte. Az önkormányzat vezetői közül Gombos István alpolgármester és Tóthné Záhorszky Margit személyügyi és munkaerő-gazdálkodási igazgató köszöntötte a város legidősebb emberét. Józsa néni dédelgette a jácintból kötött csokrot, mert ezt a virágot szereti a legjobban. Aztán a hagyomány szerint elénekelte a vendégeivel együtt az Akácos út... kezdetű kedvenc nótáját. A viccelődő és mindig mosolygó asszony már tizennégy éves korában varrónőként dolgozott a fővárosban, ahonnan cipész férjével együtt a több munka reményében kötöztek le, Szalkszentmárton és Dunavecse között ingáztak 1950-ig. Az első városépítők között telepedtek le Sztálinvárosban és kaptak lakást a Május 1. utcában.

Józsa néni Dunavecsén napszámosként segítette a családot, a városba költözés után konyhásként dolgozott, majd a kórházban takarított a nyugdíjazásáig - 1961-ig. A matuzsálemi kort megélt asszony fiatalabb korában szeretett olvasni és rendszeresen sétált. Munkahelyére télen-nyáron gyalog járt, fia szerint ennek is köszönhető, hogy szervezetének ilyen jó a keringési rendszere. Neveltetése miatt mértéktartóan veszi magához az ételt, és betartja a napi ötszöri étkezést a jelek szerint ez szintén egészségmegtartó erő. Fontos továbbá: Józsa néni a mai napig nem szed semmilyen gyógyszert. A háziorvos szerint a tabletták mellőzése is hozzájárul ahhoz, hogy ilyen szép kor élt meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!