Már nem reménytelen...

- A gyerekekkel nekem semmi bajom! - mondja Ábele József nyugdíjas. - Általában jó viszonyban vagyok az otthonbeliekkel, gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt. Almát vittem nekik, és néha át-átjönnek hozzám a gyerekek, főleg a kisebbek. Az is igaz, hogy az egy-két évvel ezelőttihez viszonyítva rengeteget javult a helyzet: nincsenek rendszeres ramazurik a környéken. De a teljes képhez tartozik, hogy amíg nap közben rendszerint több felnőtt is van a gyerekekkel egyszerre, addig esténként és éjszaka már csak egyetlenegy! Márpedig ha rendetlenség van, akkor az általában este fordul elő.

Ábele úr szerint többnyire az a gond, hogy a gyerekek (általában tíz-tizennyolc év közöttiek) nem tudják vagy nem akarják elfoglalni magukat valamely értelmesnek nevezhető dologgal. Ellenben zárt ajtó ritkán akad előttük. Ha mégis, akkor pedig kiszöknek az ablakon, mert sokszor este tíz után is kint rajcsúroznak az utcán.

- Én már nyugdíjas vagyok, de nap közben a földeken dolgozom: szeretnék pihenni este! - mondja olvasónk. - Nem csak én panaszolom sokszor a csend hiányát, hanem más szomszédok is. Cigarettáznak, kiabálnak, szemetelnek a fiatalok, pihenni tőlük néha nagyon nehéz. Ismétlem: összehasonlíthatatlanul nagyobb a rend most itt, mint akár egy-két éve is, de jobban örülnénk, ha esténként több nevelő tartaná kézben a gyerekeket!

A mezőfalvi lakásotthonban járva (büszkén állítjuk) nem csak tapasztalatokat, hanem barátokat is szereztünk. Így saját benyomásaink alapján mondhatjuk, hogy Ábele úr mondatai, bizony, igazak. Igazak - mint ahogyan azok lennének a város bármelyik utcájában, vagy bármelyik falu bármelyik részén. Ezt ő is elismeri, hiszen tősgyökeres hercegfalvi létére évtizedeket élt Dunaújvárosban, mostanában költözött vissza szülőhelyére. S elismer még valamit: ha a lakásotthon neveltjei nem lennének úgymond nehéz esetek , akkor nem is lennének a lakásotthonban...

- Köszönöm a szomszéd úrnak, hogy ő is megerősíti, amit mi már nagyon régóta kérünk a feletteseinktől: hogy kapjunk több státuszt, lehessünk többen a gyerekek körül! - mondja Pintérné Varga Rózsa, a mezőfalvi lakásotthonbeli fiatalok gyámja. - Sajnos eddig hiába kértük... Annak is örülök, hogy a szomszédunk elismeri még: a korábbiakhoz képest sokat javult a helyzet, bár tudom, hogy a kisebb probléma is probléma. De ahányszor csak lehet, utánanézünk minden bejelentésnek, panasznak! Innen tudjuk, hogy a mi utcánkban, ahol egy játszótér és egy kis híd is van a szórakozóhely felé vezető gyalogúton, többnyire nem a mi neveltjeink hangoskodnak éjjelente, hanem falubeli fiatalok... Akik között, nem tagadom, elő-előfordulnak a mieink is. Éppen azért dolgozunk, a lehetőségeinkhez mérten, hogy minél ritkábban legyenek ott, és minél többször mellettünk, értelmes elfoglaltság közepette.

Ábele úr szerint talán jobb lenne a lakóotthonokat ritkán lakott környéken kialakítani. Mi viszont erre azt válaszoltuk, hogy a korábbi évtizedekben aztán igazán elszigeteltek voltak a nevelőotthonok - és az sem volt jobb. Mi több...

Ha tehát már mindkét fél tapasztal javulást, akkor nem reméyntelen a helyzet.