Hírek

2012.10.16. 17:31

Látni és látszani, a biztonságos közlekedés a cél

Székesfehérvár - A Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság is csatlakozott ahhoz az akcióhoz, melynek az a célja, hogy felhívja a közlekedők figyelmét a megváltozott látási- és útviszonyokra.

Miskei Anita

Akár életet is menthet az az autós, aki használja világítását, s fényszórója nem zavarja a szemből érkezőket. A Látni és látszani címmel meghirdetett országos kampány célja éppen az, hogy megelőzze a baleseteket, s ebbe a prevencióba bevonja az autósokat, a  szervizeket, sőt, még az optikusokat is.

Vörös Ferenc, rendőr ezredes, a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság elnöke, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója elmondta, október 15-e és november 15-e között például a Magyar Autóklubhoz érkező autósok ingyenesen átvizsgáltathatják gépkocsijukat. A szakemberek ellenőrzik világításukat, nem csak azt, hogy működnek-e a fényszórók, hanem hogy helyesen állították-e be őket. Megnézik az ablaktörlők állapotát, s azt is, van-e láthatósági mellény a sofőrnél. Kiemelte, a jó autósok, akiknél minden rendben van, egy matricát kapnak majd. Persze ez még nem mentesíti a közlekedőket az ellenőrzés alól - tette hozzá. 

Illés Mihály, rendőr alezredes, a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára hozzátette, esti órákban, vagy egy borongós, szürke hétköznapon látni igazán, milyen sok autónak rosszak a fényszórói, vagy vakítják el a szemből érkezőket a rossz beállítás miatt. Előbbit november 15-től december 15-éig ellenőrzik is majd az utakon a kampány részeként. A balesetmegelőzés szakemberei arra buzdítják a gépjárművezetőket, éljenek a lehetőséggel, vizsgáltassák át autójukat.

A Magyar Autóklub székesfehérvári szervizpontján kedden az érdeklődők bepillantást kaphattak a járművek átvizsgálásából. Varga György szervizvezető bemutatta, miként kell ellenőrizni, beállítani az autók világítását, fényszóróik magasságát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!