Hírek

2013.10.09. 20:23

Gyűjtést indítanak a CT-re

Jövőre kötelezően ki kell vonni az üzemből a Szent Pantaleon Kórház régi, elavult CT berendezését.

Gallai Péter

A computer tomográfot jelenleg egy külső szolgáltató üzemelteti, ami 2014 második félévében eléri a tizenkét éves kort, ezért kötelezően le kell selejtezni az addigra teljesen leamortizálódott berendezést. Így egyre sürgőssebbé válik az új CT beszerzése, azonban ez az intézmény működési költségeiből nem fedezhető, ugyanis az ára nyolcvan-százmillió forintra tehető, ezen felül még a felszerelés költségei és a fogadó helyiség kialakítása is pénzbe kerül. A kórház vezetősége úgy döntött, hogy az ellátási körzetükben segítségül hívnak mindenkit, hogy támogassák a CT beszerzését. Az akció első lépése az a jótékonysági bál lesz, amit november 29-én rendeznek meg a Dunaújvárosi Főiskolán.

A jótékonysági estből befolyó bevételból fedezhetőek lennének az induló költségek, de természetesen az egészségügyi intézmény ezen felül várja majd az önkormányzatok, nagyobb és kisebb vállalatok segítségét is, a betegekről, magánemberekről sem megfeledkezve. Utóbbiak hamarosan a kórházban hozzájuthatnak azokhoz a csekkekhez, amin eljuttathatják adományukat – legyen szók akár ötszáz forintról. Minél több pénz gyűlik össze, annál könnyebb lesz a beszerzés.

Ami pedig a bált illeti: a jótékonysági est fővédnöke dr. Dorkota Lajos országgyűlési képviselő, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke lesz. A program zenés produkcióval színesített divatbemutatóval kezdődik, a vacsorát követően Szulák Andrea lép fel. A tánchoz zenét a siófoki Freakend együttes szolgáltatja majd. A vacsorára a belépődíj egységesen tízezer forintba kerül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!