2014.11.03. 19:45
Tetőt kaphatnak a házukra
Baracs – Dénesék talán hamarosan új tetőt kapnak a házuk fölé. Gyűjtés kezdődött! Sokszor írtunk már a baracsi Dénes-családról, akiknek háza leégett tavaly november 11-én. Közel egy éve...
A biztosító nem fizetett, mivel szerződésük lejárt, a család három tagja így egy nejlonfóliával letakart, sűrűn beázó, s főleg: nagyon hideg, megviselt házban él. Félmillió forintból kijönne egy új tető, ám ennyi pénzük nincs. Aki adakozni szeretne Dénes Imréék javára, az a Baracsért Közalapítvány számára utalhatja át az erre szánt összeget. A számlaszám: 70600061-11070258, Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet. Az átutaláson jelöljék meg, hogy Dénes Imre javára szánják.
Dénes Imre nejlonfóliával ideiglenesen fedett háza előtt. Fotó: Ónodi Zoltán
Az összeget azonban nem a kárvallott családnak fogják kézbesíteni. Szerkesztőségünk ugyanis azt tervezi, hogy ha összejön a megfelelő mennyiségű pénz, akkor megkeresünk egy vállalkozót, akinek hozzájárulása az ügyhöz az lenne, hogy ő soron kívül megépíti azt a nagyon hiányzó tetőszerkezetet, cserepekkel együtt.
Ez a terv már ugyanúgy körvonalazódik, mint ahogyan a jelek szerint sok jóindulatú ember is készen áll pénzadományokkal támogatni ezt az elgondolást. A gyűjtés már folyik, mégpedig azzal a módszerrel (is), hogy szerkesztőségünk személy szerint megkeres ismert közéleti személyiségeket, vállalkozókat (nevüket majd alkalomadtán közöljük, ha ehhez hozzájárulnak), hogy ajánljanak fel egy összeget.
Ezek a magánemberként felajánlott pénzek is a Baracsért Közalapítvány számlájára kerülnek majd, az előbb említett feltételekkel. Nem azért, mert nem bízunk Dénesékben, hanem részben azért, mert így talán könnyebben, gyorsabban gyűlik össze a pénz, másrészt azért, mert így kézzelfogható dolgot, egy komplett tetőt tudunk ajándékozni (mi, mindannyian) a sokat szenvedett családnak.
További híreink: olvasóink közül máris sokan felvették a kapcsolatot a családdal, és tehetségükhöz mérten ruhát, élelmet, építőanyagot, sőt, kazánt is felajánlottak már számukra. Dénes Imre egyébként azt tervezi, hogy mivel élelemre pillanatnyilag nincs konkrét szükségük, a környék rossz körülmények között élő, éhező családjainak juttatja el az ehető adományokat, természetesen ingyen. Hogy „embernek érezze magát"...