Utolsó vízi útjára kísérték a Botel Admirál hajót

Ugyanis szerdán utolsó vízi útjára indult, hogy a part szélére húzva várja sorsa beteljesülését, a szétdarabolását. A hajó 1941-ben Németországban, a deggendorfi hajógyárban készült, majd 1942-ben több társával Magyarországra került, méghozzá több forrás szerint, mint Adolf Hitler Horthy Miklósnak szánt ajándéka. Itthon Kenderes néven kezdte meg pályafutását, majd 1944-ben a német csapatok Ausztriába vitték, ahonnan 1947 májusában tért vissza, ekkor gyorsan átkeresztelték Győrnek. 1977-ban egyik motorja megsérült, majd rá egy évre leállították, ekkor került a Dunaföldvári Vízisportkör Egyesület tulajdonába, s lett annak bázisa, egészen utolsó napjáig. Ám az utolsó keresztségben a Botel Admirál nevet kapó vontató nem csak a sportkör, hanem az egész település igényeit is szolgálta, hiszen többek között rendeztek rajta diszkót, üzemelt itt bár, s számos rendezvénynek adott páratlan helyszínt. Generációk nőttek fel úgy, hogy természetes volt jelenléte a méltóságteljesen hömpölygő Dunán, hátterében a híddal kihagyhatatlan eleme volt a turisták tájképeinek és az átutazók is rendre vetettek rá egy pillantást, mintegy nyugtázva jelenlétét.

Egy bójakitűző hajó segítségével érkezett meg a Botel Admirál a vízitúra sportklub bázisa előtti partszakaszra, itt kötötték ki és várja mindaddig sorsát, amíg el nem kezdődik a bontása...Fotók: A szerző

Azonban az idő vasfoga eljárt felette, a javítások, helyreállítások egyre komolyabb erőfeszítéseket igényeltek, míg végül az egyesület saját komoly anyagi forrás híján kénytelen volt meghozni a fájdalmas döntést: nincs tovább! Így több évtizedes állomáshelyét szerdán reggel elhagyta, hogy külső segítséggel megtegye utolsó, legnehezebb pár száz méterét. A manővert sokan figyelték a partról, s azt is, hogy egy, majd két erőgép segítségével miként húzzák ki a part menti kisvízbe, hogy kiköthessék.

Varga János még látta a Dunán közlekedni ezt a hajót is, ahová az unokákkal is rögtön menni kellett.

– Egy történetnek most vége, ezentúl már csak az emlékeinkben és fotókon él tovább a hajó – fogalmazott az egyik nézelődő, míg valaki csendesen megjegyezte, a múltja egy fontos darabja fog szó szerint darabokra hullani...

Varga János sportköri tag szerint is fájdalmas volt utolsó útjára kísérni a Botel Admirált:

– Sajnos a pénzügyi helyzetünk nem adott több lehetőséget, de már olyan szinten leromlott állapotban volt a test, hogy a fenekén faékekkel voltak betömve a lyukak, hogy legalább ne süllyedjen el. Tehát itt foltozgatással semmire nem mentünk volna, csak komplett lemezcserével, több tízmillió forintért. Ráadásul időközben a műszaki engedélye is lejárt, amit csak akkor újítanak meg, ha a fenti nagyságrendű javítást elvégzi az egyesület. Napi szinten komoly munka volt a vizet szivattyúzni belőle, vagy figyelni a repedéseket.

A gépi segítség – hajó, traktorok – mellett elkelt az emberi is.

Varga úrtól – aki 1978-as érkezésekor is egyesületi tag volt már – megtudtuk, hogy egy ideig az ex-Kenderes egyik testvére is Dunaföldváron állomásozott. Vállalkozók szerették volna felépíteni, de egy áradás után az oldalablakokon betört a Duna és elsüllyedt, később kiszivattyúzták belőle a vizet és elszállították.

– Most pedig az utolsó, még vízen lévő darab sorsa is befejeződik, kár érte, hiszen Dunaföldvár jelképe volt. Lefényképeztem pár momentumot a mai napról, amit a Németországban élő lányomnak is elküldök, hiszen mindig amikor megjöttek az unokák, akkor egyből mentünk fel a hajóra. Például tekerték a kormányt, hangos kiáltással adták a gépháznak a katonás parancsokat, de mindennek vége van... Nagyon fájdalmas ez nekem is, ráadásul én még láttam a folyón közlekedni ezeket a motorosokat, amint húzták a „sleppeket", azaz az uszályokat, mert ezek mind vontattak. Vagány és felelőtlen gyerekek lévén ilyenkor a hosszú kötelek alatt áteveztünk, szidtak is minket a hajósok... Most az emlékekből áll itt előttem egy darab, amiből hamarosan már csak ócskavas lesz.

Legtöbbször választ sem kaptak

A felújítás akkora összeg lett volna, amit nem tudtak előteremteni

Az egyesület megkereste többek között a hajó németországi gyárát, magyarországi minisztériumokat, de nemhogy segítséget, választ sem nagyon kaptak.

Kiss Lajos Csaba – aki nemcsak a sportkör tagja, hanem önkormányzati képviselő is – a hajó fedélzetén tette meg az utolsó pár száz métert, majd a partról figyelte a rögzítési műveleteket: – Természetesen szomorú vagyok, mert egy olyan dolog tűnik el, ami bizonyos fokig Dunaföldvár jelképe volt, de ha már így alakult, nagyon bízom benne, hogy az egyesület terveiben szereplő új úszómű minél előbb megvalósul és a közösségi élet ugyanúgy működik majd, mint eddig. Ezt a hajó értékesítéséből, az egyesületi tartalékainkból, valamint az önkormányzat támogatásából valósíthatjuk meg.

Kiss Lajos Csaba bízik benne, hogy az új egyesületi úszómű minél előbb megvalósul.

Kiss Lajos Csaba elmondta, minden követ megmozgattak – történelmi múltja miatt is – a Botel Admirál megmentése érdekében, de sajnos nem jártak sikerrel:

– Ugyan nyertünk pályázatot, a város is adott anyagi támogatást a felújításhoz, de már olyan mértékű a vízalatti részeken a hajószerkezet károsodása, hogy folyamatosan szivárgott, folyt be a víz és félő volt, hogy tovább süllyed. A teljes rekonstrukcióhoz szárazdokkba kellett volna szállítani a Botelt, a munkák pedig több tízmillió forintos tételt jelentenek, a rendelkezésre álló forrásunk viszont ennek töredéke. Megkerestük német nyelvű hivatalos levélben a deggendorfi hajógyárat is, ahol annak idején Hitler megrendelésére elkészítették, írtunk több kormányzati szervnek, a hajózási felügyeletnek, de nemhogy segítséget, legtöbbször választ sem kaptunk...