Hírek

2013.11.22. 20:45

A '73-as pentelei jóslatok

Három nap átszállása után már vonhatunk egy restirésnyi mérleget. A menetirányítás forgalomütemezése működésképes.

Szabó Szabolcs

A kevéssé ismert és rejtélyes ´73-as pentelei jóslat” illegálisan, kézi technológiával sokszorosított röplapok formájában materializálódott . A lap lényegében egyetlen grafikát tartalmazott, melynek kvalitása amatőr művész keze-munkájára utal, noha a rossznyelvűek szerint az Uitz terem alatt működő rajzkörök műhelyéből került ki valamikor 1973-74 telén.

Folyamatos a műszak az Éjszakai átszálló peronjain (Fotó: Ady Géza)

A nagy pentelei rejtély feltárása (Fotó: Ady Géza)

Kutatók szerint a grafika egy 1989 decemberében bekövetkezett – igen tanulságos – esetet vetített előre: Egy végzős gimnazista éjszakai mulatozásból hazafele tartva az iskolában szerzett sérelmei megtorlásaként rutinos karate rúgással a talapzatról lerúgta az intézmény akkori névadójának a bejárat mellett 1973. november 22-én felállított mellszobrát. Az elkövető kiléte sosem került nyilvánosságra, így a szobordöntés a korabeli kontextus hatására, közvetlenül a rendszerváltás után, de még az első választások előtt, egyértelműen politikai akcióként értelmeződött a médiában és a közbeszédben egyaránt. Így ez a spontán- és magán-akció vélhetően felgyorsította a gimnázium nevének amúgy is napirenden lévő megváltoztatását – idézzük a ´70-es évekre gyártott menetlevelünkből, amely Kásás Maszat (Vajon ki is lehet ő?) műhelymunkájának alapozott. Így tett zene fronton a pénteki lapszámban méltatott Oláh Dezső zongoraművész is, aki láthatóan nagyon érzi ezt virtuóz és technikás bárműfajt.

Dalai Dávid hangol (Fotó: Ady Géza)

Hány éves volt David Bowie 1973-ban? kérdésre Dalai Dávid szolgált megfelelő maflással, majd a Kirúg Hümér nyügőzte le az átszállókat. A mai folytatásban berobognak azok a bizonyos ´80-as évek. Este hattól Mészáros Márta harmonikájával teremt kávéházi hangulatot. Majd a Füredi – Reiner kettős főz és vezényel le egy rapid audiovizuális kiállítást. Majd érkezik a hazai stoner-rakendroll egyház püspökeitől, a Band int The Pit-től egy pazar lemezbemutató, végül az örökérvény Keve Miki tart zenés ízlésképzést.

 

Vasárnapi menetrend

18 óra: Móder és Art Műhely, közben Oláh Dezső zongorázik és megtekinhető a Martinkó Márk, Vachter János és Traum Dániel fotóprojektje. Fél nyolctól: Várnai Ágnes kiállítása. 20 órától Szekeres Andri koncertje. 21 órától lakótelepi múltidézét, utána diszkó Tökivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!