Hírek

2017.02.27. 20:05

Nagy sikerrel zajlik a baracsi jótékony árverés

Baracs – Jól halad a baracsi jótékony célú árverés, amelyet a község internetes honlapján szerveznek.

Pekarek János

A jelek szerint nagy sikerrel zajlik az a jótékony célú árverés, amelyet Simon Attila és családja javára rendeznek Baracs község internetes honlapján. A licitálás tegnap délután már négyszáztízezer forintnál tartott. Az árverésen egy díszesen faragott, egyedi, művészi rangú tőrös túrabotot lehet megvásárolni. A licitálás február 10-én kezdődött és március 31. déli tizenkét óráig tart. A kikiáltási ár kettőszázezer forint volt. Egy licit alkalmával legalább tízezer forinttal többet kell ajánlani az előző összegnél. A szerencsés vásárló az árverés után nyolc napon belül megkapja a botot, saját névtáblájával ellátva. A tőrös botot Aranyos Sándor népi fegyvermester készíti.

Simon Attila, aki feleségével négy gyereket nevel
Fotó: Zs. E.

Az árverésen e-mailben lehet részt venni, mégpedig a [email protected] címen, a licitáló nevének és címének, valamint a licit összegének megjelölésével.

Az árverést azért szervezi a falu közössége, mert a település megbecsült és közszeretetnek örvendő polgára, Simon Attila második éve küzd súlyos rákbetegséggel. Mivel dolgozni sem tud emiatt, a négy iskolás gyereket nevelő család anyagi helyzete megrendült.

Ez csak véletlenül derült ki, amint azt egy korábbi cikkünkben meg is írtuk. Szomszédjuk, ismerősük, Aranyos Sándor ezermester akkor találta ki, hogy egyik híres és keresett, ám kereskedelmi forgalomban nem kapható, faragott, tőrös túrabotját felajánlja a község honlapján szervezendő árverésre, a befolyt összeggel pedig a község támogassa Simon Attila családját.

Az ötlet azóta megvalósult, és máris sokan licitálnak a párját ritkító, értékes és személyre szóló túrabotra a faluból és környékéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!