Hírek

2013.06.30. 16:06

A Duna és a híd összeköt!

Adony – Nagy sikerrel zárult szombaton a Duna Nap: kiderült, hogy a folyó valójában nem elválaszt, hanem összeköt!

Pekarek János

A Nemzetközi Duna Napot (a Duna Védelmi Egyezmény 1994-es aláírásának június 29-i évfordulóját) valóban sok helyen ünnepelték a nagy folyam mellett. Ne menjünk messzire: csak a mi környékünkön öt olyan Duna-parti településről tudunk, ahol ezen a szombaton különböző címeken nagy rendezvényeket tartottak.

 

Az adonyi sárkányhajó versenyen győztes ráckevei csapat

 

Az Adony, Lórév, Dunavecse, Szalkszentmárton, Tass, Solt ünnepi csoportból mi most ehelyütt az adonyival foglalkozunk – már csak azért is, mert ott köntörfalazás nélkül Duna Napnak nevezték az eseményt. Igaz, az a puszta tény, hogy ugyanakkor a folyam másik partján fekvő Lóréven falunapot szerveztek, kissé apasztotta a résztvevők számát, dacára a rendszeresen közlekedő kompjáratnak. Bár az is lehet, hogy sokan a vélt szúnyoginvázió miatt maradtak távol - holott a koncepciózus és jól időzített gyérítésnek hála elviselhető szinten maradt a vérszívók száma.

A vártnál nagyobb közönséget hozott viszont a sárkányhajó verseny (a ráckeveiek 1. csapata nyerte), és a pusztaszabolcsi önkéntes tűzoltók bemutatója is sok nézőt vonzott. Hasonló népszerűségre tett szert az íjászat (perkátai mester, Pavlicsek Nándor vezette), és ugyancsak sokan bámulták meg a budapesti Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajózástörténeti, Hajómodellező és Hagyományőrző Klubja által épített hajómodelleket.

Volt, aki ki is próbálta ezek irányítását. A Valentényi Gyula (munkanélküli) nyomdász által épített, miniatűr gőzgép által hajtott kishajó például annyira lenyűgözte az adonyi Szabó Richárdot, hogy a fiatalember elhatározta: maga is belép a klubba. Igen sokan voltak az esti koncerten (PECA együttes), és a rendkívül látványos, tűz-show-val kombinált papírcsónak-eregetésen is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!