A Duna és mellékágai jövőjéről - Komoly áradásra még nem kell számítanunk

Vadregényes tájakon csónakázhatnánk, fürödhetnénk, ha a Duna mellékágait rehabilitáló program értelmében a nagy folyó hazai szakaszának minden táján rendbehoznák a sokfelé már régen elfelejtett, a folyótól néhol el záródott egykori ágakat.

Ehhez azonban nem csak tervek, hanem kétségtelenül sok (pályázati?) pénz és főként: jól átgondolt tervek kellenek. Ahol viszont sikerrel oldották meg a feladatot, ott csak nyert vele az ember is, meg a természet is.

Komoly áradásra nem számíthatunk a napokban a Dunán: a hydroinfo.hu előrejelzései szerint csütörtökig apad, azután enyhén áradni fog a nagy folyó. A hétfői 200 centiméteres szintről a hét közepére 165 centire csökken a vízállás városunknál, majd vasárnapra 280 centiméter körülire emelkedik. Ez még messze van a magas víztől, ahogyan a hajósok, vízügyesek nevezik.

Ez azért is fontos kérdés, mert a Duna számos mellékága csak akkor jut friss vízutánpótláshoz, amikor kifejezetten magas a folyam vízállása. Ehhez néhol az 500 centiméter feletti vízmérce szerinti magasság szükséges.

A XIX. században ugyanis, a Széchenyi-Vásárhelyi-féle nagy folyamszabályozások idején elsősorban a téli, jeges árvizek elleni védekezésül kőgátakkal és sarkantyúkkal elzárták a mellékágak többségét a főmedertől. Ezzel a jég minél gyorsabb levonulását próbálták elősegíteni.

E egy túrakajakos emeli ki járművét a vízből Dunaújvárosnál. Fotó: Ady Géza

A maga idejében ez jó döntés volt, mondta lapunknak Kutrovácz István, a Duna Településszövetség alelnöke. Még a XX. század első éveiben is ennek szellemében folytatódott a parti védművek kiépítése. Más kérdés, hogy azóta változtak az idők a Duna védművei viszont nagyrészt most is változatlanok.

Ez nem csak azért baj, mert sokhelyütt akadályozza a vízpart hasznosítását turisztikai, pihenési célokra. Azért is gond, mert a több száz magyarországi Duna-mellékág többsége emiatt nem jut elegendő vízhez. Többségük ezért már teljesen le is fűződött a főágról, élővilágának nagy része kipusztult.

A mellékágak jelentették pedig a halak nagy részének ívóhelyét, a madarak fészkelésének fő bázisát, az élővilág megújulásának helyét.

Ezek az ágak most a vízi turizmus eszményi helyei lehetnének. Kutrovácz István és dr. Rácz Tamás, tájépítész professzor tavaly uniós pályázati anyagot is írt felmérésük, újjáélesztésük érdekében. Ez a pályázat, amelyről lapunkban is beszámoltunk, formai okokból egyelőre nem jutott pénzhez. Viszont a Duna menti települések is igyekeznek pénzhez jutni e mellékágak rehabilitációjához. Ahol ez sikerült, például Mohácson, hihetetlenül fellendült a turizmus, erősödött a környék lakóinak kapcsolata a folyammal. Csónakházak, vendéglátó helyek, kikötők épültek, sport- és vízitúra-egyesületek alakultak, panziók, vendégházak várják a kirándulókat, fesztiválokat, versenyeket rendeznek a vízparton.

Településszövetség alelnöke a nagy folyó mellékágainak egyik fő védnöke szerint sok mellékág még megmenthető lenne az időben elvégzett beavatkozásokkal, a friss vízutánpótlással.

Vannak már menthetetlen, elszigetelődött, elpusztult mellékágak de sok helyen még érdemes törődni ezekkel a helyekkel. Jeges ár már ritkán fenyeget, a természet rehabilitációja pedig egyre fontosabbá válik.