A Dunaferr Horgászegyesület társadalmi halőrei teszik a dolgukat

Ők értek rá hétfő délután a halőrök közül (balról): Hingyi György, Szlivon Zoltán, Rácz Tibor, Barsi Dénes, Zakar Zoltán, Keszler János

Ilyen hosszú tél után már a puszta ücsörgés a Dunaferr Horgász Egyesület északi öblében (köznyelven szólva: a szabad strand partján) rendkívüli kikapcsolódás. 

Néhány csendes, szerény, ám szenvedélye: a horgászás mellett rendkívüli mértékben elkötelezett fiatalember társaságában ez az élmény még nagyobb. 

Annyira, hogy a Dunaferr Horgászegyesület társadalmi halőreivel (mert róluk van szó!) az első egy-két mondat után észrevétlenül, formalitások nélkül  összetegeződünk. 

Elvégre világlátásunk és érdekünk közös. Egyrészt: élni és élni hagyni  másrészt: a szabályokat mindenkinek be kell tartani! 
Én, aki soha az életben nem tartottam a kezemben egyetlen percre se horgászbotot, kissé meg is lepődtem, milyen könnyen kerültünk azonos hullámhosszra. 

A hat (hozzám képest) fiatal ember, akik a tizenegy tagú  csapatból ráértek, s akik harmincas-negyvenes éveikben járnak, foglalkozásukra nézve igen széles skálán mozognak. Fizikai munkástól a vállalkozóig sokféle munkából élnek. Összesen tizenegyen dolgoznak ebben a sok rugalmasságot, még több mozgást és elkötelezettséget igénylő, a családi nyugalmat is sokszor felborító munkakörben  fizetség nélkül! Az egyetlen kivétel az egyesület főállású halőre. Azért dolgoznak, hogy a hozzájuk hasonló becsületes: engedélyt váltó, halfogási szabályokat betartó, környezetet kímélő horgászok hozzájussanak a horgászjegyük által ígért kikapcsolódáshoz.

Akkor soroljuk fel a helyi halak őrzésével foglalkozók  nevét. Keszler János (ő a hivatásos halőr), Hingyi György, Barsi Dénes, Zakar Zoltán, Zakar Ákos, Szlivon Zoltán, Rácz Tibor,  Loós Attila, Bokor Tamás, Fodor János, Kecskés Károly. 

Ők azok, akik saját terminusaik szerint sűrűn foglalkoznak a visszatérő játékosokkal. Visszatérő játékos az, aki nem először vét a horgászati szabályok ellen. Vagyis a világ legtermészetesebb módján ül ki a vízpartra, lógatja be zsinórját a vízbe  mindenféle engedély nélkül! Mintha még soha nem hallott volna horgászengedélyről... 

De akad ennél cifrább is! 

Mondjuk olyan, sporttársnak a legkevésbé sem nevezhető egyén, aki a bokros-bozótos, füzes,  eldugott partszakaszokon veti ki horgát, azt gondolván, hogy ott aztán senki sem fogja keresni, senki nem gyanítja jelenlétét. Pedig az engedélyes horgász is végigjárta-járja a partokat, ismer minden zeget-zugot... 

Ám vannak még ennél is elvetemültebb alakok! 

A minap például az északi öbölben (mint tudjuk: a szabad strand nyugati oldalán) hat, horgászbotokra már nem is költő, rendkívül jól szituált, nyilván idegen nyelveket is könnyedén beszélő  úriember fogott körül egy ifjú, engedélyes horgászt, hogy élete első háromkilós pontyát elvegye tőle. El is vették. És a népes, környező horgászállásokon senki sem akadt, aki telefonált volna rendőrért, halőrért...