Hírek

2016.01.22. 16:04

A Dunaújvárosi Hírlap az Év Médiapartnere-díjat kapta

Dunaföldvár – Lapunk, a Dunaújvárosi Hírlap kapta Az Év médiapartnere díjat Dunaföldváron a magyar kultúra napja alkalmából rendezett csütörtök esti ünnepségen.

L. Mészáros Irma

A művelődési központ színháztermében Várkonyi Zsolt lapigazgató főszerkesztő vette át az elismerést, amelyet az idén ítéltek oda első ízben.

A magyar kultúra napját szép gálaműsorral ünnepelték a földváriak. A Sinkovits Imre előadásában meghallgatott Himnusz után Pataki Dezső, a művelődési központ igazgatója tartott ünnepi köszöntőt. Az egyetemes kultúra fogalmától eljutott a nemzeti kultúráig, amelynek meghatározó eleme a nyelv, a közös múlt, az egy nemzethez tartozás érzése. Beszélt a hagyományőrzés és a megújítás kettősségéről, s utalt azokra a nagy kultúraváltásokra, amelyek mégis a folytonosságot, a magyarság megmaradását szolgálták. A jelenről szólva a közművelődési intézmények gondjait is megosztotta a közönséggel. Felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi másfél évtizedben a közepes nagyságú települések művelődési házai, könyvtárai mostohagyerekek, s nem véletlen, hogy szakszervezetük megmozdulásokat szervez az ünnepen „Gyújts lángot a sötétség ellen” címmel. De ünnepelni jöttünk a kultúrát, hát tegyük azt – zárta beszédét Pataki Dezső.

Díjátadók és átvevők: Várkonyi Zsolt (balra) lapigazgató főszerkesztő, dr. Süveges Árpádné alpolgármester, Csiginé Köntös Orsolya, a Csigi Beton Kft. ügyvezető igazgatója, Nyikes Csaba, a Dutrade Zrt. operatív igazgatója, Horváth Zsolt polgármester és Lukácsi Pál

A magyar kultúra napja méltó alkalom arra, hogy elismerjék azon közösségek vagy személyek munkáját, akik tevékenységükkel hozzájárulnak Dunaföldvár szellemi, tárgyi értékeinek megőrzéséhez, gazdagításához. A díjakat Horváth Zsolt polgármester, Pataki Dezső igazgató és dr. Süveges Árpádné alpolgármester adták át.

A Dunaföldvár Kultúrájáért-díjat az idei ünnepen Lukácsi Pál nyugalmazott középiskolai tanár, egykori gimnáziumi igazgató vehette át, akit több évtizedes kulturális, irodalmi munkásságáért, helytörténeti-kulturális tevékenységéért ismertek el. Lukácsi Pál tíz évig a Magyar László Gimnázium igazgatója, majd 2007-ig tanára volt. Munkája során kiemelten fontosnak tartotta, hogy tanórán kívül is kulturális élményekhez juttassa diákjait. Alapító tagja volt a Dunaföldvár című helyi lapnak, tudósította a Tolna Megyei Népújságot, illetve publikált a Part-Oldalak című havilapban is. Írásai, előadásai Dunaföldvár kulturális életének múltjáról, a civil szervezetek történetéről szólnak, de a hagyományos szakmák és a városhoz köthető kulturális értékek megőrzését és dokumentálását is szolgálják. Nyugdíjba vonulása óta két önálló könyvvel gazdagította a városlakókat és öt helytörténeti kötetben társszerzőként vagy társszerkesztőként vett részt.

Kultúra, kulturális tevékenység nem létezik anyagi támogatás, mecenatúra nélkül. 2016-ban az Év Mecénása-díj kitüntetettje a helyi Csigi Beton Kft. és a dunaújvárosi Dutrade Zrt. lett. Mindkét cég évek óta rendszeresen támogatja a művelődési ház programjait. Az elismerő díszoklevelet és Bakos András grafikus alkotását a két cég vezetője, Csiginé Köntös Orsolya ügyvezető igazgató és Nyikes Csaba operatív igazgató vette át. A dunaújvárosi cég vezetője elmondta, hogy amit adtak, nem mérhető forintban, euróban, tonnában, de adni jó. S hozzátette: a családok a helyi jól működő közösségek nélkül nem tudnak kiteljesedni.

– A mai kihívásoknak csak akkor tudunk megfelelni, ha olyan jól működő közösségek vannak, mint a dunaföldvári – mondta.

Az idei év új elismerésével, az Év Médiapartnere-díjjal a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségének mondtak köszönetet azért, hogy 2015-ben hírekkel, beszámolókkal tájékoztatták az olvasókat a helyi kulturális eseményekről, népszerűsítették a Dunaföldvári Művelődési Ház és Könyvtár programjait. A díj átadásakor dr. Süveges Árpádné alpolgármester utalt arra, hogy a két város már évtizedek óta ezer szállal kötődik egymáshoz. A Dunaújvárosi Hírlap dunaföldvári megjelenésével még erősebb lett ez a kapocs, s ebben jelentős szerepe van a Földvárról szóló írásoknak. Várkonyi Zsolt lapigazgató főszerkesztő megköszönte a megtisztelő elismerést, az előfizetők, olvasók bizalmát. Úgy véli, a jó kapcsolat segíti a szerkesztőség dunaföldvári lokálpatrióta munkatársait is, hogy tevékenységüket az olvasók megelégedésére végezhessék.

A díjak átadását követően Varga Emese Lehár című zenés darabját láthatta a közönség. Az egyszemélyes előadásban Derzsi György színművész–énekes érdekes és tartalmas színházi élményt nyújtott, s ismét nagy sikert aratott. Az előadás méltó zárása volt az ünnepségnek.

Köszönjük az elismerést

Kisvárosunkban, Dunaföldváron csütörtökön tartották a magyar kultúra napi ünnepséget. Éppen két éve friss megbízással erről a rendezvényről tudósítottam először. A díjazottakról és a Szerelmem, Sárdy című monodrámáról szólt az írásom. Megjelenése után – nagy meglepetésemre – az egyszemélyes darab szereplője, a csodálatos tenor hangú Derzsi György színművész a cikkemre reagálva ezt írta: „Tudja, én csak csinálom – magamra hagyva – egyedül a színpadon. A tapsokból hallom a tetszést. De hogy milyen gondolatokat ébreszt az emberekben, abból szinte semmi visszajelzés nem jön; hogy kit melyik jelenet, mondat vagy dal érint meg és miért. Cikkét olvasva kicsit meghatódtam, mert olyan jelzést kaptam, ami igazolja az én szándékomat.” Hát ilyen az írott szó ereje? S ilyen fontos a tapson kívül a szó egy előadónak is? – töprengett a nyugdíjas tanárból lett „pályakezdő” újságíró. Két év. Írások, tudósítások eseményekről, emberekről, érzelmekről és élményekről. Jelzések, hogy a földváriak is olvassák lapunkat, hogy keresik. Jólesik az embernek az elismerés. Akkor is, ha színész, akkor is, ha más területen teszi a dolgát. Igyekszik jól, minél jobban. Mások és a maga örömére is. Tegnap, mielőtt Dunaföldváron ugyanaz a színész újra a színpadra lépett egy Lehár Ferencről szóló darabban, Várkonyi Zsolt, a Dunaújvárosi Hírlap lapigazgató főszerkesztője az Év Médiapartnere díját vette át. Örültünk. Köszönjük az elismerést. Az olvasókét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!