Hírek

2013.02.26. 22:12

A főág halászati jogát is szeretné az adonyi horgászegyesület

Adony - Horgászegyesületek kívánnak szövetkezni, hogy 2015-től a Duna megyei szakaszának halászati joga is horgászok kezébe kerüljön.

Tribolt Lajos

A Duna adonyi mellékágán, mintegy 47 hektárnyi vizen működik az Adony és Környéke Horgászegyesület. A 350 tag között nemcsak adonyiak vannak, hanem iváncsaiak, rácalmásiak, perkátaiak, sőt még budapestiek is.  Szász Károly elnök szerint a tavalyi esztendő a közepesnél gyengébbnek minősíthető. Elmaradt ugyanis a magas vízállás,  és ez negatívan hat a halakra.  Nemcsak egy évre, hanem hosszabb időtávra is,  mivel a halak ívásához növényzet is kell a víz alatt - a növények fejlődését is a magasabb vízállás segíti. Az egyesület egyébként évente 4 millió forintért telepít halat. Általában elnyújtva, hogy ne egyszerre fogják ki őket.

Az egyesületnél úgy látják, sok a szabálytalanul halászó ember és sok halat veszítenek a kárókatonák miatt is.  Decemberben egy 2-300 madárból álló raj lehalászta a mellékágat. A kárókatonák a nagy Duna felől érkeztek, ahol nincs gyérítés.  Adonynál a vadásztársaság engedéllyel gyérítheti időnként a madárállományt.

Gondja a horgászegyesületnek az is, hogy a folyó sok hordalékot lerak, ezért aztán időnként kotorni kellene a mellékágat, hogy élő maradjon, ám az engedélyek illetéke százezres nagyságrendű, ennek kifizetése  egy civil szervezetnek nehézséget jelent.  Ennek ellenére két éve van bent kérelmük kotrásra. A halászati hasznosítási engedélyek 2015-ben lejárnak. Az adonyi, rácalmási, kulcsi és dunaújvárosi horgászok próbálnak összefogni annak érdekében, hogy a nagy Duna is az ő kezükbe kerüljön, most ugyanis a folyón egy kft-é a halászati jog.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!