Hírek

2016.07.06. 19:45

A gammasugarak hatása Pistára

Dunaújváros-Kanton – Pecsét István hangján nem érezni a megpróbáltatásokat: változatlanul optimista!

Pekarek János

Mára sikerült feldolgoznom, hogy tíz darab, sugárzó jódizotóppal töltött titán-kapszulát ültettek belém – közölte lapunknak címzett, olvasóinknak szánt hangüzenetében Pecsét István , aki a kínai Fuda Tumorközpontban lábadozik az első beavatkozás után. István, aki a város és környékének lakói által összegyűjtött pénzből tudja gyógykezeltetni súlyos rákbetegségét Kínában, azt mondta: az első napokban a felépülésre koncentrált. Mivel komoly sugárzást keltő anyag van a testében, környezetének megóvása érdekében ólommellényt és -gallért kell viselnie. Még az ápolónők is csak ilyen védőruhában mehetnek be hozzá. A sugárzó anyag három hónap múlva oszlik el, úgyhogy itthon is két hónapig külön szállásra lenne szüksége: most egy ilyen felkutatásában kér segítséget lapunktól és a Dunaújvárosiak Egészségéért Közalapítványtól. További kezeléseiről majd azután döntenek orvosai, ha kézhez vették a Magyarországon készült korábbi szövettani mintákat. Üzenete végén mindenkit biztosított arról, kitart, letudja ezt a kezelést is, hogy gyógyultan jöhessen haza. Búcsúja: Jószerencsét!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!