Hírek

2013.11.07. 20:45

A Korányi utcában a járdát is felújítattja a város

Gőzerővel készül a kórház új műtéti blokkja, a beruházáshoz kapcsolódóan szükség volt különböző közműberuházásokra. Ezek érintették a Korányi Sándor utcát, amit a munkálatok miatt le is kellett zárni.

Gallai Péter

Az egészségügyi intézmény beruházójának az útburkolatot ezt követően helyre kell állítania, illetve az önkormányzat finanszírozásában a járdát is felújítják.

Az önkormányzati előírás szerint amennyiben egy utat feltörnek, az adott forgalmi sávot helyre kell állítani.

– Jelen esetben teljes szélességében megújul az úttest, ugyanis teljesen tönkrement a felülete, köszönhetően a nagy építési forgalomnak is – mondta Lőrinczi Konrád, a körzet önkormányzati képviselője, aki hozzátette, hogy ha mivel megújul a Korányi utca burkolata, ezért javaslatot tett arra, hogy a házak felöli oldalon az út mellett lévő, szintén rossz állapotú járda is belekerüljön a felújításba, amire végül az önkormányzat biztosította a forrásokat.

– A járda az úttest mellett, egy méteres szélességben készül el, ennek költsége mintegy 1.3 millió forint lesz. A kivitelezés végső határideje pedig november 15. – tette hozzá a képviselő.

A Korányi Sándor utca felújítása mellett a szomszédos kis Vasmű út is zsákutca lett, ugyanis a főtér rehabilitációja miatt a múzeumnál közművezetékeket váltanak ki. Egyébként, ha elkészül az új tér, akkor véglegesen lezárják, ezért is volt fontos a kis Vasmű úti átjáró elbontása, hogy a Korányi utca a későbbiekben ne váljon zsákutcává.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!