2015.12.01. 20:10
Az '50-es években Penteléről kitelepítettekre emlékeztek
Dunaújváros - Az 1950-es években Penteléről kitelepített emberekre, családokra, áldozatokra emlékeztek kedden.
A Pentele Baráti Kör szervezésében, mint minden évben, idén is megemlékeztek azokról, akiket 1950 és 1957 között kitelepítettek innen, mint kulákokat. A pillanatnyilag legpontosabb információk szerint negyvenhat családot deportáltak Penteléről. Sokan soha nem tértek vissza. A visszatérők között is voltak olyanok, akik nem kaphatták vissza régi házukat, mert olyanok laktak már benne, akiket nem lehetett kitessékelni onnan.
A Pentele Klubban kedden, december elsején, a kitelepítettek napján Szabó Zsolt Róbert emlékezett vissza az áldozatokra.
- 1948 november 27-én a Magyar Dolgozók Pártja határozatot hozott a mezőgazdaság kollektivizálásáról. És 1949 elejétől már készültek a kuláklisták országszerte, amelyekre azok a családok kerültek fel, akik legalább 25 katasztrális holddal rendelkeztek, és amelyekről úgy vélte a hatalom, hogy akadályozói a szövetkezeti gazdaság kialakításának - mondta a szónok.
Mint említette: dr. Illyés József akkori pentelei tanácselnök szerint ez szégyenteljes, törvénytelen, az emberi jogokat semmibevevő akció volt!
Az egybegyűltek megkoszorúzták a klubház falán lévő emléktáblát, és mécseseket gyújtottak a kitelepítettek emlékére. Bal szélen Szabó Zsolt Róbert, mellette édesapja, Szabó Tamás
A kitelepítetteknek az értesítés után két óra alatt össze kellett készülniük, és legfeljebb egy lovaskocsira való holmit vihettek magukkal. A kitelepített családokat Szarvasra, Túrkevére, Kondorosra és Püspökladányba vitték.
A kitelepítettek ingóságait itthon 1951. januárjában kiárusították. Pentelére negyvenhat családból csak huszonhét tudott visszaköltözni. Bocsánatot egyiküktől sem kért az akkori hatalom.
A visszaemlékezés után az Írisz Versszínpad műsorát hallgathatták meg a Pentele Klubban összegyűltek. Ennek végén ifjabb Pálfalvi János énekelte el Konsztantyin Szimonov Várj reám című versét.
A műsor végén a jelenlévők a hagyományokhoz híven koszorút helyeztek el a klubház falán lévő emléktáblánál, és mécseseket gyújtottak. Majd visszamentek a klubba, ahol baráti beszélgetésekben idézték fel a történteket és átélteket.
Még ma is vannak közöttünk, akik (gyerekként) átélték a kitelepítéseket. Mint Radics György, aki kilencéves volt akkor. Őt és szüleit Püspökladányba vitték. Úgy emlékszik, hogy este tizenegy órakor kopogtak be hozzájuk, s mindössze egy órát kaptak a csomagolásra. Minden állatból egyet vihettek - volna: de bénultan fogadták a parancsot. Nem is hitték el, hogy ilyesmi lehetséges. Gyorsan levágtak egy disznót, hogy legalább ennivalójuk legyen, de a húsa bizony rájuk büdösödött, mire Püspökladányba értek...