Hírek

2014.02.04. 11:10

A közbiztonság szolgálatában

Mezőfalva - Közgyűlést tartott a mezőfalvi polgárőrség. A nagymúltú egyesület beszámolóján Nagy Zoltán rendőrkapitány és Márok Csaba polgármester is értékelte a helyi közbiztonságért tett erőfeszítéséket.

Horváth László

A péntek délutáni évzáró vacsora mellett hasznos ajándékot kapott minden polgárőr. Nagyteljesítményű, forgalomirányításra is alkalmas lámpa segíti ezután a munkájukat. A rendezvényen a jövő terveiről is szó esett.

A 2013-as esztendő munkáját tekintette át a pénteki közgyűlésen Mezőfalva polgárőrsége. Az ünnepi ülésen Sóki László elnök beszámolójában elhangzott, hogy az előző év stabil anyagi háttérrel kezdődött és ugyanúgy zárult. Külön köszönet jár ezért a legnagyobb támogatónak a Mezőfalvi Önkormányzatnak, valamint cégeknek és magánszemélyeknek. A fő feladatot illetően tagok 272 nap alatt 2276 órát töltöttek szolgálattal. Rendőrrel együttes járőrözés is szerepel a kimutatásban: 720 óra telt el a közös munkával. A polgárőr autóval megtett út összesen 8385 kilométert mutat. A részletes kimutatásban nem szerepelnek a magánjárművel ellátott szolgálatok.

– Minden, amit teszünk, Mezőfalva közbiztonságát szolgálja – folytatta beszámolóját Sóki László elnök. Rendezvények felügyelete, baleseti helyszínek forgalmi irányításai, a megfigyelt események fontos információvá váltása, mind, mind a munka része. A polgárőrök nevéhez fűződik a térfigyelő rendszer első ütemének megvalósulása, és már készül a folytatás is. Természetesen az elért eredményekhez elengedhetetlen a helyi képviselők és a polgármester támogatása, valamint a polgárőrszervezetek együttműködése.

Sóki László, a polgárőrség elnöke tájékoztatta a résztvevőket. Fotó: Horváth László

Márok Csaba Mezőfalva polgármestere hozzászólásban kiemelte: a múlt pénteki ónos esős napon is bizonyítottak a polgárőrök, és ez volt a jellemző az elmúlt év napjaira egyformán. Két éve komoly gondokat okozott a betörési hullám, de szervezett összefogással sikerült normalizálni a helyzetet. A térfigyelő kamerák számának növelése hatékonyabbá teszi a bűnmegelőzést és a felderítést.

Nagy Zoltán Dunaújváros rendőrkapitánya köszöntőjében hangsúlyozta, hogy kollégáknak tekinti a polgárőröket, és tiszteli őket, mert ezt a feladatot nem pénzért végzik. A rendőrség ilyen színvonalú közbiztonságot egyedül nem tud megteremteni, csak akkor, ha a polgárőrök segítenek! Ahol jó a polgárőrség, ott jó a közbiztonság. Végezetül megköszönte az áldozatos munkát jó egészséget és jó közbiztonságot kívánt .

A közgyűlés végén minden polgárőr nagy teljesítményű, forgalomirányításra is alkalmas elemlámpát kapott ajándékba a szolgálat ellátásához. A rendezvény vacsorával és tánccal zárult, ahola tagok és a hozzátartozóik is remekül szórakoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!