Hírek

2013.10.15. 13:50

A középiskolások is segíthetnek

Nagyvenyim intézményei is csatlakoztak a középiskolások közösségi munka programjához: a családsegítők, a művelődési ház és az óvoda örömmel fogad diákokat.

Teleki György

A mostani tanévben kilencedik osztályos középiskolai tanulóknak a köznevelési törvény értelmében ötven óra közösségi munkát kell végezniük azért, hogy letehessék az érettségi vizsgát. A jogszabály kötelezi a 2016-ban érettségizőket a közösségi munkára, ami lehet intézményi, irodai feladatok ellátása, vagy akár gyermekfoglalkozás, korrepetálás is.

A nagyvenyimi önkormányzat is csatlakozott a rendszerhez még a tavalyi évben. A regisztráció lehetővé teszi azt, hogy önkéntesek is munkát végezzenek. A Gyermeksegítő és Családgondozó Szolgálat, a Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a Nefelejcs Óvoda is fogad tanulókat közösségi munkára.

Kajári Zsanett szerint a gyerekeknek tetszett az iskolára felkészítő nyári tábor (Fotók: Teleki György)

Nagyvenyimen dolgoztak már diákok idén. A művelődési házban plakáttervezésben, ötletbörzéken, programok kivitelezésében vettek részt. Segítettek többek között a falunap, valamint a tanévzáró kamaszparti megszervezésében, lebonyolításában. A Nefelejcs Óvoda családi napján is segédkeztek a középiskolások. Az önkormányzat lehetőséget adott arra is, hogy a polgármesteri hivatalban a diákok adminisztrációs feladatokat lássanak el.

Augusztusban a Gyermeksegítő és Családgondozó Szolgálat Kajári Zsanett és Pók Tamásné vezetésével kétnapos játékos felkészítő tábort tartott gyermekek és szülők részére.

Pók Tamásné vezetésével a középiskolások segítettek a játékos foglalkozásokon

A szakemberek tanulási technikákat mutattak be a két délelőtt alatt, és játékos feladatokkal fejlesztették a gyerekek kreativitását. Nem utolsó sorban pedig hasznosan töltötték ezt az időt kicsik és nagyok egyaránt. A tábor szervezésében, annak lebonyolításában részt vett Horváth Edit és Horváth Bianka. Ők közösségi iskolai szolgálatot teljesítettek. Kovács Krisztián pedig önkéntesként segítette a munkát. A diákok kézműves foglalkozást, játékos versenyt szerveztek a tábor résztvevőinek a közösségi munka során. Kötelező mivolta ellenére igen hasznos és építő jellegű a diákok bevonása a foglalkozásokba.

Reméljük, minél több középiskolás kerül Nagyvenyim valamelyik intézményéhez közösségi szolgálatra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!