Hírek

2014.11.17. 19:25

A közfelháborodás napján

Dunaújváros-Budapest - Kormányellenes tüntetések zajlottak hétfőn az országban sok helyszínen. Dunaújvárosiakkal.

Pekarek János

A közfelháborodás napja egyszerre nagyon sok helyszínen zajlott  november 17-én, hétfőn. Budapesten kezdődött, kora délután majd az ország hírek szerint negyven városában folytatódott, köztük Dunaújvárosban is, a főiskola előtti téren.

A köz pedig több okból is felháborodott. A Vasas Szakszervezet például azért szervezett élőláncot az ország minden területéről hívott szaktársak közreműködésével a parlament előtt, mert tiltakozni akartak a cafeteria, azaz a béren kívüli dolgozói juttatások adóterheinek növelése ellen. A jelszavak többek között azok voltak: Nem hagyjuk, hogy megszűnjön a cafeteria. Felszólították a kormányt, vonja vissza a béren kívüli juttatások adónövelési tervét. Az országház előtti élőláncban dunaújvárosi vasasok is résztvettek.

A Dunaújvárosi Főiskola előtti téren hétfőn este hatkor mintegy hatszáz ember gyűlt össze, hangsúlyozottan pártsemleges szellemben bár a közönségben majd minden ellenzéki párt tagjaiból láttunk embereket. Amikor azonban a mikrofonnál az egyik hozzászóló (bárki beszélhetett, akinek kedve volt hozzá) baloldali érveket és jelszavakat hangoztatott, az egyik szervező letorkolta, mondván: ez nem pártgyűlés!

Hozzászóló pedig akadt bőven. Varga Éva, a tüntetés első szónoka például azzal kezdte mondanivalóját, hogy - Jó reggelt, Dunaújváros! Értetek is tüntetünk! Megemlítette, hogy amíg lesz net, addig az a legjobb tájékozódási alap: ezért is okozott országos felháborodást az úgynevezett távközlési adó elgondolása.

A Közfelháborodás Napjának dunaújvárosi közönsége hétfőn Fotó: A. G.

- Hol az az egymillió munkahely, Orbán elvtárs? - kérdezte a szónok, azzal magyarázva az elvtárs megszólítást, hogy a miniszterelnök úgymond a mi pénzünkön tanult. Azzal a kérdéssel folytatta, hogy vajon hol fognak a mi gyerekeink tanulni, ha csak a szakiskolákat támogatja a kormány? Most van itt az idő a tiltakozásra! - jelentette ki Varga Éva, hozzátéve: Dunaújváros nem akar halott város lenni. Hangsúlyozta: ha nem állsz ki magadért, akkor senki nem áll ki melletted.

Egy másik felszólaló, őszhajú, mankóra támaszkodó úr, aki csak Dunaújvárosi Jenőként mutatkozott be, Petőfit idézte: Ha majd a jognak asztalánál... Fiatalok! mondta, A magyar nép és a művelt Nyugat reménykedve figyel rátok!

Dunaújvárosi vasasok a Vasas Szakszervezeti Szövetség budapesti demonstrációján a Kossuth téren, november 17-én. A szervezők a parlament elé élőláncba hívták azokat, akik nem értenek egyet azzal a kormányzati szándékkal, hogy az állami többletbevételeket a cafeteria-adókkal ismét a munkavállalók rovására, a munkáltatói terhek növelésével teremtsék meg MTI Fotó: Bruzák Noémi

Takács Tibor felszólalásában azt mondta: - Még ilyen cinikus kormányt nem éltem meg! Este fél hétkor félbeszakadtak a szónoklatok: ez volt ugyanis az a tiltakozók által országszerte egyeztetett időpont, amikor Rózsa Milánra, a korábbi kormányellenes tüntetéseknek a közelmúltban öngyilkosságot elkövetett szervezőjére emlékeztek minden tüntetés helyszínén, egyperces néma csenddel és telefonok, öngyújtók fényével.

A további felszólalók között volt, aki így szólította meg a hallgatóságot: Kedves Ratkó testvéreim! Én nem ilyen országot akartam 1989-ben! Mosolygós országot szerettem volna, ahol az emberek azt sem tudják, ki a miniszter, csak azt, hogy jól végzi a dolgát!

Társai is hangsúlyozták: innen nem azoknak kell elmenniük, akik jól végzik a dolgukat külföldön, hanem azoknak, akik rosszul itthon!

Mi tagadás, az összejövetelnek volt egy kis 1989-es hangulata. Egy kicsi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!