A közös élmények, nagy beszélgetések, a vasmű, a barátság mezsgyéje mentén

A Fejér megyei bíróság 1991. április 21-én kelt végzésével jegyezte be az Ügyvezetők és Menedzserek Egyesületét, amely a közelmúltban ünnepelte létrehozásának 25 éves jubileumát.

- Az egylet keretében 27 ember fordult meg, ebből öten már az égi kávéház teraszán koccintanak velünk, ők Pelsőczi András, Hőhn Antal, Varga Lajos, Dutkó Lajos és Pöstényi Balázs. Meghatározó egyéniségei voltak a csapatnak - mondja Tenyér Mihály egyesületi elnök, aki az egylet (mert így nevezik maguk között a csapatukat) alapítására így emlékszik: - A város egyik vendéglátó helyén ültünk huszonöt éve, és szóba került, csináljunk egy olyan szervezetet, amely az ügyvezetőknek valamiféle védettséget biztosít. Hamar kiderült, hogy a védelem csak egyfajta ábránd. Mert a vasmű különböző gazdasági szervezeteinél voltunk vezető beosztásban. Emberként, barátként jöttünk össze az egyletben, ám a vasműn belüli esetleges érdekkülönbségek feszültségeket szültek. Szuper szerencse volt, hogy vacsoraasztal mellett megbeszéltük a munkahelyi dolgokat, feloldottuk a feszültségeket.

Ülök közöttük most, amikor az egyesületük alapításának negyedszázados évfordulóját ünnepelik, és nekem, az idegennek is őszintén vallanak érzéseikről, nem leplezik emberi gyengeségüket, amikor például elhunyt klubtársaikra emlékeznek. Több mint száz együttlétük volt. Farkasgyepűtől Pécsváradig, Miskolctól Hantosig, Váltól Soponyáig, Mezőfalvától Kulcsig sorolhatnánk a helyszíneket, ahol kellemes órákat, estéket, napokat töltöttek együtt. Vacsora, vadászat, halászat, borospincevizit, sóletfőzés, meglepetés...

A jubileumi rendezvényen résztvevők... Hátul balról: dr. Szabó József, Keresztes László, Orova István, Bocz András, Liha Péter, Cseh Ferenc, László Ferenc, Szabó János, Varga Imre, Kiss Attila. Ülnek balról: Szőnyi Zoltán, dr. Sándor Péter, Gyerák Tamás, Nagy Ferenc, Tenyér Mihály, Márton Gergely, dr. Rácz Attila, Drenyovszky András. (A képről hiányzik Máriás József, Tiszamarti Sámuel Miklós, Tóth László) Fotó: Ady Géza

Tóth László, a vasmű nyugalmazott vezérigazgatója szintén az alapítók egyike.

- Mi, akik ebbe a szervezetbe beléptünk anno, mindannyian azokat a forintokat állítottuk elő, amelyek felett a vállalat vezetése rendelkezett. Mi szerveztük, irányítottuk a termelést, a vállalat különböző területein vezető beosztásban voltunk. Úgy gondoltuk, velünk azért meg kellene beszélni, merre menjen a szekér. Mivel ezt nem tették meg, úgy éreztük, valamivel képviseltetnünk kell magunkat. Az akkori vezetés egyáltalán nem örült, amikor létrehoztuk az egyletet. Úgy tekintették ezt az egészet, mint valami szervezkedést, uram bocsá' ellenük. Pedig a legnagyobb értéke a szervezetünknek éppen az volt, hogy javult, barátibb lett a vezetői kapcsolatunk, lényegesen jobban meg tudtuk beszélni egymással a dolgokat, mint azok a vezetők, akik nem tartoztak ebbe a körbe. Akkoriban kft-k működtek vállalaton belül, és ha egyikünknek gondjai voltak, akkor a másik tudott segíteni neki, legálisan. Ez nagy dolog volt akkortájt. A másik értéke az egyesületnek a barátság. Ma már hetvenéves emberekről beszélhetünk, akik együtt nőttek fel, megéltek közösen sok mindent, és még mindig tudnak egymással beszélgetni - van egy társaság, ahova tartozónak érzik magukat. Emberek tömkelegén látom, hogy nem találják a helyüket, komoly gondjaik vannak, nem illeszkednek bele a társadalom jelenlegi rendszerében. Én soha nem vagyok egyedül. Vannak barátaim, akikkel összejöhetek és megbeszélhetem, ha vannak problémáim, és eldicsekedhetem, amikor nagy öröm ér. A tagtársaknak lehettem a kollégájuk, a beosztottjuk, és a végén én lettem a főnök, a vezérigazgató. Az emberi kapcsolat viszont beosztástól független, állandó maradt - mondja Tóth László.

- Több mint két tucat ember, aki habitus-, nézet- és felfogásbeli különbség ellenére jól érzi magát, amikor összejön. Ezek vagyunk mi. Derűs, vidám társaság. Plusz a múltban gyökerező kapcsolat: a Dunai Vasmű, ami nekünk még nem Dunaferr. Életünk jelentős része a gyárhoz kötődik, sikerekkel, kudarcokkal együtt - folytatja Tenyér Mihály, aki szerint az egylet nagy illúzió volt az alapításakor.

Az egyesület élményarchívumából választottuk ezt a fotót: Vendégségben egy disznótoron...

A '89-es rendszerváltáskor azt hitték - nemcsak ők, hanem sokan mások -, hogy itt a Kánaán, a lehetőségek tárháza, a civil szervezetekre a szakmának is szüksége van. Az évek azonban nem hozták meg azt a fajta visszhangot, amire gondoltak. Mert szerintük akkoriban nem szerette a civil szerveződéseket senki, rájuk pedig kimondottan kasztként tekintett a külvilág - zárt közösség, amelynek tagjai nehezen engednek maguk közé, illetve magukhoz közel akárkit. Ügyvezetők, menedzserek. Köztesek, akiknek tömörülésére föntről a gyárvezetés nézett sanda szemmel, alulról pedig a szakszervezet figyelte, s esetleges ellenlábasként - a főnökök gyülekezeteként - tekintett rájuk. Nem pártoskodtak, ám valahol, valamikor tíz percre az is felmerült, alakuljanak párttá. De szerencsére ezt elvetették, és megmaradtak egy olyan csoportnak, amelynek tagjai 25 év után is kíváncsiak egymásra.

Jóakaróik mindig voltak, átéltek ellenőrzéseket, megjárták a Fejér megyei bíróságot... De együtt vannak, és megmaradtak egy derűs társaságnak, amelynek közös a gyökere, tagjai a vasgyárban eltöltött évtizedek alapján szeretik látni egymást. Olyan kapcsolat alakult ki közöttünk, ami lehetővé teszi, hogy ellentétes nézetű, felfogású emberek tudjanak beszélgetni egymással akkor is, ha a véleményük néha keményen ütközik.

- Ma az egylet alapító tagjai közül hat él már csak, jómagam, Keresztes László, Tóth László, Drenyovszky András, Márton Gergely és dr. Szabó József. Ketten időközben távoztak az egyesület kötelékéből, nem kívántak velünk továbbjönni, nekik jó egészséget kívánunk, biztos megtalálják a saját köreikben azokat a kapcsolatokat, ahol jól érzik magukat - fogalmaz az elnök.

Negyedszázad elteltével elmondható: generációkat köt össze a vaskapocs. A nagy öregek mellé csatlakozott például Liha Péter, Nagy Ferenc, Orova István, dr. Rácz Attila, Szabó János. Folytatóként pedig Bocz Andrásra, Cseh Ferencre, Gyerák Tamásra, Kiss Attilára számítanak az alapítók.

Drenyovszky András így vélekedik:

- Számos helyen voltunk, rengeteg közös élmény köt össze bennünket. De a legnagyobb érték ebben az egészben az, hogy mindig jó hangulatban váltunk el egymástól. Követjük persze a vasműs eseményeket is, a fiatalok elmondják, mi hogyan megy manapság, mert az évtizedeket ugye, nem lehet kimosni az emberből. A fiatalok jó képességű, kiváló szakemberek, remekül teszik a dolgukat, mi pedig örülünk, hogy velük együtt vasműsnek érezhetjük magunkat ma is.

Dr. Szabó Józsefnek már régen nincs semmilyen kapcsolata a gyárral. Az egylet mégis fontos számára, mert:

- Nagyon összetett társaság a miénk mindenféle szempontból. Voltak nézeteltérések közöttünk, voltak, akik betartottak, mások ellenem jöttek, ám ennek ellenére jól érzem magam itt közöttük. Együtt sírtunk, együtt nevettünk, és azt hiszem, ez a közös nevező. Negyvennégy év köt a vasműhöz, ez nem múlik el nyomtalanul. Az egyesület tagjai közül sokan a kezem alatt nőttek fel, lettek vezetők. Büszke vagyok rájuk, Cseh Ferire, Gyerák Tomira, és a többiekre is.

- Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy az egylet tagjai megszavazták a tagfelvételemet négy évvel ezelőtt. A találkozók lehetőséget adnak arra, hogy megismerjük azoknak a kollégáknak a gondolatait, véleményét ebben a folyamatosan változó helyzetben, meglátásaikat az elkövetkező évekről, akik régebben irányították a vállalatcsoport stratégiáját, vagy bizonyos szervezeti egységeit. Hiszen ők éveket húztak le igazgatóként, menedzserként, nagy rálátással bírtak a gyárra. Sok minden változott azóta, a külső piaci körülmények romlása más stratégiát igényel manapság, ám a nagy tapasztalatok segíthetnek felébreszteni a gondolatainkat. Továbbá kiváló baráti társaság a miénk - mondja Cseh Ferenc.

Vele együtt került a csapatba Kiss Attila, aki szerint:

- Vannak közöttünk olyanok, akik korábban a főnökeim voltak, meghatározták azt a gondolkodást, életet, munkastílust, ami a Dunai Vasműhöz tartozott. Megtisztelő volt számomra is, hogy bevettek a csapatban. Jó bulik vannak, mindenki jól érzi magát. Nézzen oda, mögöttünk már ultiznak, a másik részen beszélgetnek... Egyébként tematikus összejöveteleink vannak, disznóvágások, vadászatok, régebben sportosak is voltak, íjászat, tekeparti, de az életkor miatt ma már inkább a beszélgetős rendezvények dominálnak, hiszen a tagok zöme 60 és 80 év közötti.

- Nagy tapasztalatot nem lehet megfogalmazni a végén, legfeljebb azt, hogy az emberi kapcsolatoknak vannak olyan vetületei, amelyeket valószínűleg még nem fedeztünk fel. Mert ez az egylet például azt mutatja, hogyan lehet teljesen eltérő megközelítések és gondolatmenetek alapján beszélgetni, vitázni egymással, és a végén nem ellenségként, hanem ellenfélként elválni egymástól - összegez zárszóként Tenyér Mihály.