Hírek

2017.06.15. 16:25

A lány, aki a kezével lát, sohasem búslakodik: egyszerűen nem az a fajta

DUNAÚJVÁROS Főzni tanul és táborokba készül Jovány Barbara, aki egyetlen alkalmat sem hagy ki alkotásai bemutatására.

Pekarek János

Eseménydús tavasz után és még mozgalmasabbnak ígérkező nyár előtt áll most régi barátunk, Jovány Barbara, „a lány, aki a kezével lát", hogy Szigeti Sándor kollégánk róla szóló klasszikus riportjának címét idézzük.

Elfoglaltságairól csak annyit, hogy egy hétbe került, mire megszerveztük a találkozót Vigadó utcai lakására, ahol végül csütörtökön válthattunk néhány szót. Örömben és szomorúságban: örömben hiszen sok régi és barát veszi körül - ám Happy, a nyolcéves vakvezető kutya, Barbara „gyermeke" lassan nyugdíjba megy, s ez előre elszomorítja a gazdit, akivel hét éve együtt vannak...

Jovány Barbara rengeteget utazik: legtöbbször természetesen Happyvel, vakvezető kutyájával, de sorstársai, barátai is elkísérik néha.

Jovány Barbara, Happy és Tímea Fotó: Zsedrovits Enikő

A hatéves kora óta, azaz huszonkét esztendeje, egy súlyos betegség miatt megvakult, és most is állandó gyógyszerszedésre kényszerülő fiatal lány (mint annak idején sokszor megírtuk) nagymamájától örökölt lakását olvasóink és az önkormányzat, valamint a DVG Zrt. segítségével újította fel.

S mostanra már teljesen belakta: minden szabad négyzetcentiméteren az általa készített, egyéni stílusú, látványos kerámiatárgyak állnak és várják vásárlójukat. Barbara ugyanis szerény nyugdíja mellett elsősorban ezek eladásából él: ugyancsak szerényen.

Ez azonban nem gátolja meg abban, hogy élje a maga korabeli fiatal nők életét (habár férfitárs nélkül: "olyan nehéz normális és jópofa fiút találni!"). De korántsem magányosan! Most például Vakok Intézetéből való osztálytársával, Urbancsek Tímeával osztja meg a lakást pár napig, kipihenve a múlt heti önkéntes munkájuk fáradalmait. Akkor is kerámiákat készítettek, az intézetben - igaz, vevőjük alig akadt...

De Barbara nem búslakodik: nem az a fajta!

Egy lelkész barátnőjéhez utazik majd a fővárosba a közeljövőben pár napra, júliusban alkotótáborban lesz, ugyancsak Budapesten, aztán Sukoróra megy, szintén alkotni: nagy örömére ott a szabadban kerámiáznak majd, egy régi parasztházból átalakított üdülő udvarán. Barbara három toronyból és az azokat összekötő három hídból álló kompozíciót tervez megvalósítani ott.

Reménykedik, hogy talán akad majd valaki, aki leviszi őt Dunaföldvárra fürödni a nyáron: az a kedvenc strandja, már családias méreteinél fogva is. Mint ahogyan a gyereknapon is maga a Mikulás (a nagykarácsonyi), azaz barátja, Viktor vitte le őt és barátnőjét a Duna-parti rendezvényre: örülni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!