Hírek

2013.08.13. 13:06

Vasműs elbocsátás - Miért pont ezerötszázan?

Dunaújváros – Részletek még nem ismertek a vasműs elbocsátásokról, a munkaügyi központhoz sem érkezett bejelentés.

duol.hu

Mint hétfőn közöltük, az ISD Dunaferr Zrt. közleményt adott ki, amelyben (a lapunkban korábban közzétett információkkal egybehangzóan) bejelentették: a tulajdonosok költségoptimalizálási terve a munkavállalói létszám 1500 fős csökkentésével jár, ami magába foglalja a cégcsoport tagvállalatainak létszámcsökkentését és a kölcsönzött munkaerő számának optimalizálását is. A tervek szerint a cégvezetés augusztus 15-ig elindítja ennek érdekében a megfelelő hivatalos eljárást.

A közlemény szerint a vállalat tartós veszteségének egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyított alacsony működési hatékonyság. Azonban folytatni kívánják a beruházásokat, a hengerelési kapacitást húsz százalékkal növelnék, s újjáépítik az I. kohót: a vasmű egy kohóval dolgozik tovább a tervek szerint.

Mucsi Zoltán

– Semmiféle részletes tájékoztatást nem kaptunk a cégvezetéstől a tervezett elbocsátásokról! – nyilatkozta a DH-nak kedden Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. – Csak annyit tudunk, ami a múlt heti megbeszéléseinken elhangzott, s ami a közleményben is szerepel. 
– Nem tudni, hogy kik, mikor és honnan kerülnek az elbocsátandók közé – jegyezte meg Mucsi Zoltán, hozzátéve: számukra az is rejtélyes, hogy miért éppen kereken ezerötszáz, s nem több vagy kevesebb ember kerül a listára. Mucsi megjegyezte: 112 és 172 nap között várható a felmondás ideje az elbocsátottak számára. Kérdéses, hogy kik távoznak végkielégítéssel, illetve kik fogadják el az Acél Foglalkoztatási Alapítványba való áthelyezésüket, ahol továbbképzésre és kiközvetítésre számíthatnak, legfeljebb egy éven át. Az érdekvédők ez utóbbit javasolják az érintetteknek.

– A szakszervezet maximálisan betartatja a Munka Törvénykönyvének és a Kollektív Szerződésnek az előírásait! – jelentette ki a Vasas elnöke. Megjegyezte: érdekes, hogy a cégvezetés kilenc évvel a privatizáció után jött rá, hogy ezerötszáz embert feleslegesen foglalkoztat. A cégvezetés 29 milliárd forintos veszteségről beszél, miközben az elbocsátásokkal legfeljebb 5-7 milliárd forintot takarít meg, tette hozzá Mucsi. Mi lesz a további veszteségekkel, tette fel a kérdést. 
- Ha a létszámcsökkentés veszélyezteti a vasmű működőképességét, akkor nagyon keményen fellépünk – helyezte kilátásba a szakszervezeti vezető.

A Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja részére a mai napig nem érkezett szándékbejelentés az ISD Dunaferr Zrt. részéről a csoportos létszámcsökkentésről, jelentette be keddi közleményében az intézmény. A központ dunaújvárosi kirendeltsége a céggel folyamatos kapcsolatban áll, szól a közlemény. A munkaügyi központ kidolgozott egy intézkedési tervet, amelynek véglegesítéséhez szükséges a munkavállalók létszáma és foglalkoztatási csoportok szerinti megoszlása. A központ kész kihelyezett ügyfélszolgálatot létesíteni a gyárban.

Nem volt egyeztetés

Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere a kormányzathoz fordult, azonnali beavatkozást kérve.
- Az adminisztratív állomány átszervezéséről és csak jóval kisebb létszámcsökkentésről tudtunk, amit a cég a nyilvánosság elé tárt. A város életét meghatározó nagyfoglalkoztató semmilyen előzetes egyeztetést nem folytatott a város vezetésével és nem is tájékoztatott bennünket előzetesen arról, hogy erre készül. Éppen ezért haladéktalanul a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárához, dr. Czomba Sándor úrhoz fordultam, hogy a kormány tud-e közvetlen segítséget adni a várost és a régiót hátrányosan érintő létszámleépítés kapcsán, mert ebben a helyzetben azonnali beavatkozásra van szükség. Ezen kívül tájékoztatást kértem arra vonatkozóan is az államtitkár úrtól, hogy milyen közvetlen munkaerőpiaci projekttel, beruházással támogatható a foglalkoztatás növelése a kialakult nehéz helyzetben.

Pártok közleményei

A Dunaferr elbocsátásokról szóló bejelentése több pártot is megszólalásra ihletett. A Demokratikus Koalíció megdöbbentőnek tartja az 1500 fős elbocsátást, s követeli, hogy a város fideszes polgármestere lépjen a nyilvánosság elé, és mutassa be a hónapok óta hangoztatott, a Dunaferr-t érintő „B”-tervüket! A Munkáspárt 2006 Vajnai Attila által aláírt közleménye tiltakozik a tömeges elbocsátások ellen, tárgyalócsoport felállítását javasolja a kormánynak, s azt, hogy akár a Dunaferr állami tulajdonba vételét is fontolják meg. A Jobbik nevében Bertha Szilvia országgyűlési képviselő az MSZP-t és a Fideszt is felelőssé teszi az 1500 ember elbocsátásáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!