A nagy honmentő csata tere

Ismét érdekes kiránduláson járt az Őseink Útján Baráti Kör: az 1110 évvel ezelőtt lezajlott pozsonyi csata helyszínét keresték fel. Az útról Horog László tartott előadást kedden az evangélikus templomban: ő tavaly az I. világháború egyik leghírhedtebb hadszínterére, a Doberdói-fennsíkra tett zarándoklatról beszélt olvasóinknak.

Az első és talán a legelképesztőbb "felfedezés", hogy ma szinte alig ismerjük ezt a hazánk szempontjából létfontosságú ütközetet, amit Árpád nagyfejedelem vívott a német-római szövetséges csapatok ellen, 907. július 3-7-én.

Történelmi tény, hogy a harmincötezres magyar csapat döntő győzelmet aratott a száztizenötezer fős német sereg felett, amelynek bevallott célja a magyarság teljes megsemmisítése volt.

A küzdelem a mai Pozsonytól tizenöt kilométerre nyugatra zajlott, ahol a Morva folyó ömlik a Dunába. A csata történetét, helyszínét Poór Miklós dolgozta fel.

Az Ennsburgban (a csata helyétől mintegy 200 kilométerre) megtárgyalt német haditerv szerint 15 000 ember ottmaradt a 14 éves Lajos király védelmére. A Duna északi, bal partján Luitpold keleti határőrgróf vonult előre 50 ezer emberrel. A Duna déli, jobb partján Dietmar salzburgi érsek, Zakariás sébeni püspök, Otto freisingi püspök, Helmprecht, Hartvich és Gumpold apátok vezetésével vonult előre 40 000 ember.

A Dunán hajókon úsztatott le Sieghardt herceg, a király rokona, Rathold, Hattó, Meinhard és Eisingen főurakkal, 10 000 fős sereggel, a parton vonuló csapatok védelmében.

A többnapos összecsapásra a magyarok készültek fel jobban: alaposan ismerték a harcmezőt, amit jó előre kiválasztottak, feltérképezték a mocsarakat, erdőket, a gázlókat, a csapdaállításra, elrejtőzésre alkalmas helyeket. A magyarok kémei és felderítői mindvégig észrevétlenül nyomon követték az ellenség mozgását.

A német fősereg az úgynevezett Morvamezőn ütött tábort: onnan nem is láthatták se a hajókat, se a másik seregtestet, amely továbbhaladt a Barna-hegy (Árpád javarészt e hegyről vezényelte a csatát) és a Zár-hegy között.

Az itteni katlanban csapott le rájuk először Árpád serege, amely gyakorlatilag messziről nyilazta le a német katonákat. A német hajókat a Barna-hegy oldalában felállított ezer magyar íjász égő nyílvesszőkkel felgyújtotta.

Árpád vitézei ezután részben itt úsztattak át a Duna északi oldalára, részben a mai Haslau közelében lévő gázlón keltek át, és keletről-nyugatról bekerítették a Morvamezőn állomásozó ellenséget. A német-római csapatokból hírmondó is alig maradt, miközben a magyarok mintegy háromszáz halottat veszítettek.

Csakhogy e halottak között volt maga Árpád nagyfejedelem (aki a harctéren szerzett sebeibe halt bele néhány hét múlva) és három fia: Tarhos, Jutas, Üllő is. Akkoriban nem azt a parancsot adták ki a döntő összecsapásoknál, hogy "Előre!", hanem azt, hogy: "Utánam!"...

Mindenesetre a győzelem után 117 évig a németek nem mertek megpróbálkozni a legyőzésünkkel. A sikerben igen nagy szerep jutott a magyarok haditechnikájának. A sereg zömében könnyűlovasokból állt, amíg a németek nagyszámú nehézgyalogságot hoztak magukkal. A magyar lovasok fejlett nyeregben ültek, továbbá kengyelre támaszkodtak, ami szabaddá tette mindkét kezüket, és olyan összetett reflexíjakat használtak, ami a német íjak százötven méteres lőtávolsága helyett akár hétszázötven méterre elhordott.

A csata helyei körül ma szinte csak a kör alakú templomok emlékeztetnek a régi magyar határra, a gyepűre.