Hírek

2017.03.03. 18:55

A Penteléhez kötődő monostor

Miért is fontosak a szakrális emlékek? Mert a vallás az emberiséggel együtt fejlődött, illetve alakult ki (napkultusz, monoteista vallások).

Szabó Zsolt Róbert

Penteléről és a szakrális komplexumról 25 középkori forrás is ír, ez jóval meghaladja a hasonló települések adatolhatóságát. Ez a kiemelkedő figyelem a jó termőföld, a központi elhelyezkedése és a monostori birtoknak köszönhető, ami történészek szerint (Györfi György, Bóna István) a XI. században épülhetett.

A Duna pentelei szakaszának szabályozásáról 1896-ban készített tervrajz részlete

A szigeti rom területe 2,24 hektár volt, ami korabeli veszprémvölgyi kolostor területének többszöröse. A monostor Intercisa erődjének köveiből épült, amelynek felépítményei a XIX. század végi felmérések szerint 160-szor 140 méteren terült el. 1238-ban megjelent oklevél Szt. Panteleimon monostorról, amelyben az Ondornuk család tagjai (Bank, László és András) perben visszaszerzik birtokukat az azt elfoglaló Pósa fia Pétertől: "hogy a Duna-szigeti (S. Pantaleonis de insula Danubii) Sz. Pentelei Kolostor apátja, Bank László, Hajdú, András és az Ondarnuk család többi tagja feljelentést tettek előttünk Gróf Pósa fia, Péter ellen annak a földterületnek az ügyében, amelyet két kicsiny folyó határol, és amely a szárazföldi Ondarnuk birtokig terjed." Az oklevél kimondja, hogy az apátnak és Pósa fia Péternek párbajban kell eldöntenie a birtokpert. A kiátkozást nem vállalhatta fel Péter, így az Ondarnuk család visszafoglalta birtokait.

A családnév görög származásra következtet Érszegi Géza történész, és megtudható, hogy Ondarnuk nemzetségbeli Bán volt a "Duna - szigeti hitgyülekezet vezető elöjárója." A korabeli monostorokban 12 szerzetes és egy vezető apát lakott állandóan, utalva az apostolokra és mesterükre. A látogatottság nagy lehetett, hiszen iskola és ispotály is működhetett a monostorokban. A mongol invázió alatt a monostort és lakóit elpusztították, de később adományként többször gazdát cserélt. 1277-ben IV. László király elveszi a veszprémvölgyi apácáktól és Gabrian mester fiainak adományozza vissza. A nagy parasztháború évében, 1514-ben Bakócz Tamás esztergomi érsek titkára, Lázár deák bejárta az országot, és megrajzolta Magyarország elsőnek mondott térképét (1522). Ezen "Pentole"-től északkeletre ábrázolja a "Monostor-Butybulas"-t, amit később kiadott térképeken is ábrázolnak.

A Duna pentelei szakaszának szabályozásáról 1901-ben készített tervrajz részlete, amelyen a kolostor romjait is feltüntették

1883-ban a Szalki-sziget északi peremén 45 darabos leletanyagot hoznak fel, amelyben egy szoborfej, római síremlékek és szobordarabok kerülnek elő. Az 1886-os Duna-szabályozási terv "Szalki-rom" elnevezéssel említi, amíg az 1901-ben készített felmérés pedig "Régi kőrom maradványokat" jelöl meg a folyam medrében. A Duna 1903-as szabályozáskor a kőrom maradványokat felrobbantották, és a folyómederrel együtt kikotorták. Szabó Nándor 1903-as jelentésében számtalan római kori téglát, követ és a kolostor idejében készülhetett szenteket ábrázoló szobrot, számos kardot és sisakot ír le. Pontos kereszt és hosszmetszeteket készít a romokról, amelyek eltűntek a szent szobrokkal és leletanyagokkal együtt.

Kutatásuknak továbbra is fontosnak kell lennie magyarságunk és történelmük ápolása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!