Hírek

2015.04.01. 18:54

A Petőfi iskola színvonalas gálaműsort adott

Dunaújváros - Idei gálaműsorukban is bebizonyították a Petőfi iskola diákjai, tanárai: nincsenek híján tehetségnek!

Pekarek János

Tanárok, szülők, testvérek, rokonok, barátok előtt zajlott a Petőfi iskola 2015. évi, hagyományos gálaműsora. Rideg István, az intézmény igazgatója megnyitó és köszöntő beszédében hangsúlyozta a hagyomány fontosságát. Például azt, hogy minden gálaműsoron a páros évfolyamok diákjai lépnek fel, így a második osztályosok először, a nyolcadikosok negyedszer és egyben utoljára mutatták meg tehetségük, érdeklődésük talán eddig nem mindenki által ismert oldalait.

Egy jelenet a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak szerda esti, mindent elsöprő hangulatú előadásából, amelyre a Dózsa Mozi Centrumban került sor. A jelmezek és a díszletek a szülők munkáját dicsérik

Bár az év végi bizonyítványokban szereplő érdemjegyek hivatalosan többet számítanak, nekem mégis meggyőződésem, hogy az iskolában folyó oktató és nevelő munka igazi summázata ilyenkor: a szabadon, önállóan szervezett és rendezett, szigorú határok nélkül csapongó, lelkesen és tehetségesen előadott műsorszámokban mutatkozik meg.

Nos, a Petőfi iskola közössége büszke lehet: ragyogó, helyenként egyenesen sziporkázó gálaműsort állítottak össze - többek között Gálosfai Tímea igazgatóhelyettes segítségével.

S egyáltalán nem mondható, hogy az április elsejei dátum miatt a humor jegyében rendezett gálaműsort nem lehetett profikhoz hasonlítani: a műsorvezető ugyanis személyesen Éles István humorista és parodista volt!


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!