Hírek

2014.08.25. 18:05

A PM is bemutatta jelöltjeit

Dunaújváros - Kampányindító, ciklusértékelő tájékoztatót tartott az elmúlt hét végén a Párbeszéd Magyarországért (PM) helyi szervezete.

Dunaújvárosi Hírlap

Szabó Zsolt, a szervezet dunaújvárosi közgyűlésben függetlenként jelen lévő képviselője elmondása szerint cselekvő, aktív és alkotó ciklust zár képviselőként, amennyiben a legtöbbször szólalt fel a testületben, kritikái mellett javaslatokban is élen járt, valamint egyéni képviselői indítványokból és interpellációkból is ő jegyzi a legtöbbet. Mára a város iránt elkötelezett civilekkel, szak-értőkkel közösen kialakítottak egy harcias, de szakmailag megalapozott, a város érdekeit mindig keményen képviselő hangot a közgyűlésben.

Csapó Éva, Bata Gergő, Szabó Zsolt, Egresi Zsuzsa, Gergely Ákos a PM jelöltbemutatóján. Fotó: Amatőr felvétel

Az elmúlt négy évben a többi ellenzéki párt teljesítménye megmutatta, hogy a dunaújvárosiak jobb ellenzéket és jobb városvezetőket érdemelnek náluk – mondta Szabó Zsolt, éppen ezért választási kampányukban megismertetendő programjukban konkrét megoldási javaslatokat, szakmailag kiérlelt koncepciókat mutatnak be a város problémáinak megoldására. Ennek a programnak a megvalósítására megvannak az alkalmas képviselőjelöltjeik, akik a civil társadalomban gyökerező, a várost tisztességesen irányítani képes emberek – mondta Szabó Zsolt, majd bemutatta a. PM október 12-i önkormányzati választáson induló jelöltjei, akik a következők:

1. választókerület: Bata Gergő, 2. vk. Egresi Zsuzsa, 3. vk.: Feltóti Sándor, 4. vk.: Köller Bálint, 5. vk.: Szabó Zsolt, 6. vk.: Pappné Grabant Ilona, 7. vk.: Gergely Ákos, 8. vk.: Fejes László, 9. vk.: Csapó Éva, 10. vk.: Czinkon Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!