Hírek

2015.06.07. 18:17

A régi hagyományok ápolása Pentelén, és pálinkák, borok, sütemények versenye

Szombaton immár harmincegyedik alkalommal rendezték meg a Pentele Napot, amelyre a vajdasági Csantavérről is érkeztek.

Gallai Péter

A rendezvényre megtelt a Pentele Klubház épülete, százhúszan jöttek össze az egész napos programra, s mint ahogyan Szabó Tamás, a Pentele Sport- Kultúr és Hagyományőrző Egyesület elnöke fogalmazott: a régi, dunapentelei hagyományok ápolása, az ősök tisztelete miatt fontos ez az esemény, amelyet a megszokottak szerint bor-, pálinka-, böllér, valamint süteményverseny is színesített.

A versenyen a zsűri amely három tagja jeles jubileumot ült. Ugyanis már 1993-ban is az ítészek tagja volt Veszprémi Zoltán, Gulyás Győző és Farkas András, akik egyébként szintén benevezték saját portékáikat. Bor kategóriában Czobor Gábor, pálinkában Gulyás Győző, böllérben Újbányi Rezső, süteményben Némethné Naszvadi Julianna volt a zsűri elnöke.

Szabó Tamás érdekes adatot is megosztott velünk: a világháború előtt háromszáz kataszteri holdon termeltek szőlőt Pentelén, olyan hagyományokkal, mint Adonyban, Dunaföldváron, Solton, azonban a városépítéssel ez megszűnt. Például az Aranyvölgyi úton voltak a borospincék.

Miután megtörtént a portékák kiértékelése, a díjátadás után minden az asztalokra került az esti táncos, nótázós bálon, ahol a fiatal csantavéri Dér Zsolt hegedűjátéka is színesítette a programot.

A versenyek eredményéről keddi számunkban olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!