Újragyúrt A padlás , szerethető elemekkel az ünneplő Bartóktól

Tudták-e például, hogy az egyre kövéredő padláslegendáriumok szerint Témüller mögött talán az egykori vitatott társszerző Müller Péter lakozik? Vagy, hogy a több mint szimbolikus jelentősséggel bíró szilvásgombóc-tematika mögött/mellett Radnóti Zsuzsa édesanyjának konyhaművészete keresendő?

Az őszintét megvallva, e sorok írója csak egy előzetes A padlás tréningen szembesült azzal, hogy a Bartók egy igazi élő és napjainkban is terjeszkedő gömböcöt kíván bekebelezni, átgyúrni és megőrizve az alkotók üzenetjeleit némileg reformálni.

Még egy kis színháztörténet... A már citált legendárium szerint, az épp 25 éve debütáló darab bemutatója előtt, forráshiány miatt a Vígszínház úgymond maradék díszletkollekciójából ragasztották össze a később megannyi sikeres előadást megélt musical alapdíszletét.

Színházi emberünk szerint, e tekintetben a Bartók sem járt el másként. Hiszen, ha mindazt, amit az alkotógárda díszlet dolgában meg mert álmodni, és netán meg is valósult volna, akkor a szerényebb jóslatok szerint is ugrik a helyi teátrum költségvetésének egy tekintélyes szelete.

Nem tudjuk, hogy a szabott költségvetés pontosan milyen elképzeléseket metszet ki és le Kuthy Ágnes rendező és Polgár Péter látványfelelős terveiből. Ám összességében egy szerény, de a jelenetek sorát jól leképező és olykor meglepetéseket is okozó látványtár fogadja a Bartók padlásának közönségét.

Mindezek miatt is lesz a fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő színháznak egy tisztességgel megcsinált és többnyire szerethető saját produkciója A (saját) padlás. Nincs ma (sem) könnyű helyzetben egy vidéki színház, amely remélhetően fölfelé kacsintana és építkezne, ám szabott penzuma, hogy szállítsa a kellő nézőszámot és úgy legyen sokakat elérő és megszólító családi színház, hogy közben kiszolgálja azt a vékonyka réteget, amelyet érdekel: milyen is a kortárs színjátszás ma Magyarországon.

A padlás választása illeszkedik a vállalt funkciók sorába és aki bizalmat szavaz a Bartók színművészeinek és vendégművészeinek produkciójára az a közel két órában jól fog szórakozni. Sőt, lesznek bőséggel olyan percek is, amelyek megérintik majd a később vastapsoló közönséget. Igaz, a prózai részek érezhetően és hallhatóan jobban futnak, mint a zenés-hangos-énekes padlás-elemek, ám zavart okozó hiba nincs. Legalábbis kár lenne keresni.

A kulcskérdésekről azonban számot kell adni. Presser Gábor anno úgy nyilatkozott, a Rádiós szerepét célzottan Kaszás Attilára írta, és e kettős sikeréről az utóbbi negyedszázad pontosan mesél. A mi Rádiósunk Gulyás Hermann Sándor és a mi szerkezettel már el is mondtunk mindent, ami e tárgykörben érdemes. Tény az is, hogy nem ez minden idők legprímább A padlása, és azt is biztosan közölhetjük, hogy egy remekül felépített csapatmunkát tekinthet és hallgathat végig a nagyérdemű.

A padlásvarázslat néhol él, néha nem, de a végső összekapaszkodásnál azért hisszük és elhisszük, hogy ez a világ nem lehet soha a Témüllerek világa. Egyrészt, mert a Témüllerek is részint mi vagyunk, másrészt pedig a tapsrendnél a világbéke köszönt ránk. És, hogy hol is keresendő a világbéke: hát a Mamókák szilvásgombócában.