Hírek

2016.12.02. 22:10

Jubiláló tagjait köszöntötte a PSZ helyi vezetősége

Dunaújváros – Jubiláló tagjait köszöntötte csütörtökön délután az Aprók Háza Tagóvodában a Pedagógusok Szakszervezete.

Szabó Szabolcs

A város oktatási életében kiemelkedő szerepet vállaló és egyben jubiláló tagjait is köszöntötte hagyományos évzáró ünnepségén a Pedagógusok Szakszervezetének helyi vezetősége.

Ünnepeltek együtt. Sokat tettek, tesznek a város oktatásáért a Pedagógus Szakszervezet által kitüntetett pedagógusok, szakemberek
Fotó: Zsedrovits Enikő

A baráti hangulatú csütörtöki találkozón előbb Pocsai Mária különleges zenei élményt nyújtó dalcsokrát hallhatták az egybegyűltek, majd Haraszti Julianna , az érdekképviselet helyi irányítója a kitüntetett pedagógusok és az oktatást segítő szakemberek pályafutását s méltatta.

A találkozó baráti hangulatú beszélgetéssel és az Aprók Házában található Babamúzeum megtekintésével zárult.

50 éve, 1966-ban lépet be a Pedagógusok Szakszervezetébe Patyi Lászlóné, aki szakácsnőként dolgozott előbb a 4-es számú, majd a 22-es számú óvodában. Ízletes ételeit egyaránt imádták a gyerkőcök és a munkatársak.

Keszler Ágnesné matematika-fizika szakos tanár 2011-ben vonult nyugdíjba, pályája alatt 40 éven át tevékenykedett a PSZ-ben is. Az egyetem után az akkori Münnich Ferenc, a mai Széchenyi István Gimnáziumban kezdett el dolgozni. Szívvel-lélekkel készítette fel diákjait a közép- és emelt szintű matematika-érettségire, tanítványai mindig is megállták helyüket a felsőoktatási intézményekben.

Sárköziné Szumzer Erzsébet 1976 óta szakszervezeti tag. Több évtizedes példamutató oktató-nevelő munkája okán a tantestület és a diákság által tisztelt és kedvelt tanáregyéniség. A Széchenyi gimnázium legendás kémiatanáraként ismerte meg a város, diákjai számos versenyen bizonyították felkészültségüket.

Szintén immáron 40 éve PSZ-tag Lőwy Vera gyógypedagógus, aki 1987 őszén került a Móra Ferenc Általános Iskolába, ahol nyugdíjba vonulásáig, 28 éven át tanított. A sors egyik furcsasága, hogy 4 évesen az egyik nagynénje megjósolta számára, hogy gyógypedagógus lesz, s lám igaza lett.

Pocsai Mária, a Széchenyi gimnázium pedagógusa egy különleges moldvai dalcsokorral kedveskedett kollégáinak

Ungvári László Irénke néni 1976-ban lépett be az érdekképviseleti szervezetbe. Hosszú éveket töltött szakácsnőként a 9-es óvodában, ami ma már az Aprók Háza óvoda. Imádta a gyerekeket, addig nem tudott nyugodtan hazamenni, amíg végig nem járta a csoportokat, s meg nem kérdezte a gyermekektől, ízlett-e az ebéd.

Huszonöt éves tagsága alkalmából köszöntötték Feltóti Erzsébet dajkát, aki 1990-től huszonhárom éven át dolgozott a mai Csillagvirág óvodában mint dajka, 2013-as nyugdíjazásáig.

Némethné Csillag Judit óvodapedagógus 1991 óta szakszervezeti tag, 2006 óta titkárként tevékenykedik.

Bogárné Furuglyás Gabriella tanító 1989-ben kezdett el tanítani az Aranyvölgyi iskolában. Évtizedek óta az Értékközvetítő és Képességfejlesztő program szerint tanít, amelynek elkötelezett híve. Öt éve munkaközösség-vezetőként dolgozik.

Őszi Attila tanár 1991 óta a Pedagógus Szakszervezet tagja. 2009-től hat éven át igazgatta a Lorántffy Zsuzsanna szakközépiskolát, 2015-től egyéves megbízatása alatt Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatójaként dolgozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!